Beszélgetésünk első mondata mindent elárul a költőhöz fűződő kapcsolatáról: – Nagyon szeretem Arany Jánost, a legnagyobb élő magyar költőnek tartom, bár sok jóakaróm figyelmeztetett, hogy szegény már meghalt.

Arany János születésének 200. évfordulója adta meg a végső lökést az est és a hangoskönyv létrejöttéhez, de Ákos már hosszú évek óta készül a „szerepre”, amelyre Miskolcon is több százan voltak kíváncsiak január 15-én. Zsúfolásig megtelt a Művészetek Háza nézőtere gyerekekkel, idősekkel, családosan vagy egyedül érkezőkkel, akik Arany János, és az őt életre keltő Kovács Ákos nevére gyűltek össze.

Szubjektív képet kapnak általad az emberek Arany Jánosról, hiszen te válogattad ki azokat a műveket, amelyek az egyórás előadásban szerepelnek. Mi alapján szelektáltál?

– A legkedvesebb verseimet válogattam össze, amelyeket sokszor mondtam vagy mindig is szeretettem volna megtanulni. Bár teljesen szubjektív a válogatás, mégis sajátos dramaturgiai ívet ír le az előadásunk. Nem csak egymás után mondott versek soráról van szó. A keretet két hazafias írás adja: Arany János nem félt hazafinak lenni, a hazáját szeretni. Kinevette a külföldi hírnévre áhítozó pályatársait, mi több, ezt megírni sem átallotta.

Kovács Ákosnak nem ez az első színészi munkája: játszott már a Madách és a Nemzeti Színház színpadán is. 2008-ban Krúdy Gyula novelláiból összeállított hangoskönyvet adott ki, ez volt a „Kaland a régi királlyal” című dupla CD, amelyet  Szigethy Gábor irodalom- és színháztörténész rendezett, aki a most futó Arany-est rendezője is volt. Kaszás Attilával 2001-ben vette fel „A hét parancsszó” című  hangjátékot, ezt Ákos verseiből állították össze, az anyag CD-n is megjelent. Az énekes a Babits-évfordulóra kiadott albumon is verset mond - olyan művészek mellett, mint Sztankay István, Mécs Károly, Eperjes Károly, vagy Cseke Péter. A Kaszás Attila emlékére kiadott meselemezen is rangos színészek között szerepel. A bencés szerzetesek írásaiból összeállított „Bencés humor” című kiadványon pedig Blaskó Péter és Kubik Anna méltó partnere volt.

Van-e hasonló terved a jövőben?

– Sok tervem van. 2018-ban betöltöm az ötvenet, úgyhogy most csak január végéig tudok az Arany-műsorral foglalkozni, ezután az irodalmi terveket egy kicsit félreteszem, mert február-márciusban próbáljuk, április-májusban bemutatjuk az Ákos50 című jubileumi, akusztikus programunkat. Aztuán már kezdődik is a fesztiválszezon, ehhez megint új programot állítunk össze. Az év végére pedig ismét arénakoncertet tervezünk, úgyhogy nem fogunk unatkozni – hangsúlyozta.

Milyen érzés volt szeptember 29-én a színpadon állni a Nemzeti Színházban? Milyen volt a fogadtatása az előadásnak? Ezt vártad, amit akkor láttál a szemekben?

– Nincsenek elvárásaim, amikor színpadra megyek. Adni szeretnék. Ha van, aki elfogadja, számomra az a siker.

Azt az estét sikeresnek mondhatod?

– Elsöprő volt! Komoly emberektől kaptam gratulációt utána, olyan idős, nyolcvan körüli művészektől is, akik már biztosan nem dicsérnek elvtelenül: említhetem Sándor Györgyöt, akit humoralistaként ismer az ország, vagy Mécs Károlyt, aki színésszé avatott a gratulációjával. Büszke vagyok Felföldi Anikó színésznő vagy Berecz Bandi mesemondó barátom elismerésére is. A gratuláció nagyon jólesik, de leginkább a közönség reakciója számít: amikor érzékelem, hogy feszült figyelemmel együtt lüktetnek az előadással, ha felcsattan a nevetés, vagy amikor A walesi bárdok első mondatára sóhaj szakad fel a közönségből. A Nemzeti Színházban zajló előadások mellett jártam ezzel a műsorral sokfelé: például Győrben, Nagykanizsán, Zalaegerszegen, hét alkalommal játszottam Veszprémben, kétszer Kecskeméten, de Kanada öt városában is megfordultam. 1800 kilométert tettem meg Partiumban és Erdélyben. Nagyszalontán, a költő szülőhelyén ezer embernek mondtam verset fagyos időben, abban a református templomban, ahol Arany Jánost megkeresztelték. Ehhez az előadáshoz kihozták a múzeumból Arany János karszékét... Kanadában a fiataloktól az idős korosztályig mindenki eljött. Játszottam színháztermekben, gimnáziumban és egyetemen, kastélyban, templomban, régi moziban – alig három hónap alatt negyvennél is több előadásom volt, és még nincs vége: ezen a héten Miskolcról egy budai gimnáziumba, onnan a Klebelsberg Kúriába, majd a Balatonhoz utazom az Arany-versekkel. A sorozat Németországban zárul két előadással, addigra túl leszünk az ötvenediken is.

Az esten elhangzó zenei közjátékokat Ákos maga írta, a lemezen is az ő zongorajátéka hallható. – Az előadásokon Szekeres László zongoraművész barátom kísér, magáénak érzi, sajátos ízzel adja elő ezeket a szerzeményeket. Az ő keze alatt más minőségben is szólalnak meg.

Nem csak színpadon, de tantermekben is megelevenedett Ákos Arany-estje. Októbertől decemberig pályázhattak az ország középiskolái, hogy ők adhassanak otthont ennek a különleges egy órának. – Videókat készítettek Arany János verseiből, ezek közül választottuk ki a győztest – magyarázta a pályázat történetét. – Három jószolgálati előadás született az akció nyomán.

Milyen fogadtatása volt az iskolákban az Arany-órának?

– Felemelő élmény volt számomra, de természetesen egy ilyen helyzet teljesen más, mint a színházi közeg – részletezte Ákos. – A színházban hangbejátszások és fényhatások is segítik az előadást, egy gimnáziumban ilyesmire nincs mód. A színházi közönség jegyet vesz, lelkileg talán felkészültebben jön, kívül-belül ünneplőbe öltözik, itt meg egy fárasztó tanítási nap végén jön vendégségbe a híres „izé”. Sokkal kiszolgáltatottabb ilyenkor az ember, de közvetlenebb erővel is hatnak a versek. Ha a közönség figyelmét sikerül megragadni, akkor a körülmények már mellékesek.

„Az ember sokat kap ezektől a versektől, a rá szegeződő tekintetektől, az együtt lélegzéstől. A legszebb bók az, ha nem az előadót dicsérik az előadás után, hanem rácsodálkoznak Arany sokszínűségére, humorára, műveltségére. Ez az én igazi jutalmam.”

Kovács Ákos – Egy óra Arany Jánossal. Beregi László képgalériája!