2024. április 20. Tivadar
Az illegális bevándorlás állt a pénteken zárult évadnyitó frakcióülés középpontjában
mti / Kujan István
|
2016. február 12. 14:26
|
frissítve: 2016. február 13. 11:03
Parlamenti vitanapot kezdeményez a Fidesz-KDNP a migrációról, a kötelező betelepítési kvótáról, és tájékoztatási kampányt is indítanának a külföldre utazók, elsősorban is a fiatalok tájékoztatására – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője pénteken Lillafüreden, a kormánypártok évadnyitó frakcióülését követően.

     A háromnapos kihelyezett tanácskozás után a politikus megerősítette: határozati javaslatban kérik majd a kormányt arra, indítson tájékoztatási kampányt a külföldre utazóknak, elsősorban a fiataloknak, felhívva a figyelmet a veszélyekre, a mindennapok közbiztonsága ugyanis rendkívüli mértékben romlott Európában.

Kósa Lajos ugyanakkor elmondta, létezik egy nem nyilvános háttérmegállapodás az Európai Unió és Törökország között arról, hogy 400-500 ezer embert telepítenének át Törökországból az unióba. Hozzátette, a jövő heti brüsszeli csúcstalálkozón derül majd ki, hogy megpróbálják-e ezt a forgatókönyvet elfogadtatni, aminek fő lépése a kötelező betelepítési kvóta erőltetése.

kosa_harrach_sajtaj_160212_ja_6.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Megjegyezte, az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős biztosa, Dimitrisz Avramopulosz már el is küldte ezzel kapcsolatos levelét Magyarországnak, követelve a betelepítés megkezdését.

Kósa Lajos hozzátette azonban: a másik forgatókönyv is veszélyes, ebben az esetben ugyanis Törökország nem fogja megállítani a bevándorlóhullámot. Nemzetközi becslésekre hivatkozva jelezte, 30-38 millió között van azok száma, akik már elhagyták az otthonukat.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel az európai nagybizottságban tájékoztatja a frakcióvezetőket, a bizottsági elnököket és a parlamenti tisztségviselőket a jövő héten esedékes tárgyalásokról. Hétfőn V4-egyeztetés lesz, a hét második felében pedig brüsszeli csúcstalálkozó – közölte a Fidesz frakcióvezetője.

Ismertette továbbá, parlamenti vitanapot kezdeményez a Fidesz-KDNP a migrációról, a kötelező betelepítési kvótáról, ez a február 29-i üléshéten várható az Országgyűlésben.

kosa_lajos_160212_ja_1.jpg

A terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos alaptörvény-módosítási tervet firtató kérdésre a fideszes politikus azt mondta: a magyar emberek biztonsága nem lehet pártpolitikai kérdés. Más európai országokban is elfogadtak ilyen javaslatokat, amelyek a terrorveszély kapcsán bővítik az állam, a kormány lehetőségeit, és felhatalmazást adnak ideiglenesen alapjogok korlátozására – hívta fel a figyelmet. Kósa Lajos hozzátette, a tervezett alkotmánymódosítás ügyében „ellenzéki egységfront” alakult ki; sem az MSZP, sem a Jobbik nem támogatja. Megerősítette ugyanakkor, hogy a Fidesznek „az emberek biztonsága nem alkukérdés”.

A frakcióülésen téma volt az oktatás helyzete is, amellyel kapcsolatban Kósa Lajos azt mondta: a Fidesz-KDNP minden oktatási kérdés megvitatására nyitott, de úgy látják, hogy több felvetésben – például az óraszámcsökkentésben – a pedagógustársadalom sem egységes. Ezért szakmai fórumon kell ezekről tárgyalni – közölte, hozzáfűzve: természetesen szabadon lehet tüntetni, de a tüntetés alkalmatlan fórum szakmai kérdések interaktív megvitatására.

A politikus a bérjellegű követelésekkel kapcsolatban jelezte: a pedagógusok a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelésben részesültek az elmúlt időszakban.

Kósa Lajos arra is felhívta a figyelmet, hogy nemzetközi összehasonlításban a magyar diákok terheltsége alacsonyabb az átlagnál. Az új tankönyvrendszerről azt mondta, hogy az jelentős költségcsökkenést eredményezett a családoknak.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat