Ez lesz az egyik legnagyobb változás jövőre a szemétszállításban. A chipes azonosítókkal az ürítések gyakoriságát tudják majd ellenőrizni. Így tulajdonképpen a lakók saját hulladékgazdálkodást tudnak majd bevezetni.
"A szelektív hulladékgyűjtő edényekben gyűjteni tudja a csomagolási hulladékot, amivel csökkenteni tudja a kiteendő kommunális hulladéknak a mennyiségét. " - mondta Majoros Róbert, ügyvezető.
Ez pedig azt jelenti, hogy ritkábban kell majd üríteni a kukát. A közös képviselők szerint is ez lesz az egyik legnagyobb és legjobb változás a jövőben.
"Én úgy gondolom, hogy mérföldkő ez Miskolc életében, mert még ilyen változtatásra nem került sor. Itt a kisebb társaságok, társasházi közös képviselők tudják a legjobban, hogy amikor nyugdíjasok vannak a házban, akkor nem mindegy, hogy mennyit használnak. " - mondta Novák Józsefné, a Váralja Lakásszövetkezet elnöke.
De lesz még egy pár változás, például házhoz megy majd a lomtalanítás, így nem kell a lakás elé kipakolni a fölöslegessé vált bútorokat vagy éppen ruhákat.
"Ezt nagyon várják már az emberek, hogy visszajöjjön ez a rendszer. Ez sokkal eredményesebb volt lomtalanítás szempontjából, mint az hogy egy évben kétszer kiírták és nem akarták kitenni a lépcsőház elé a szemetet, mert hát az csúnya is volt, meg szétszedték ott és ezért jobbnak tartják azt, hogyha konténerbe kirakhatják. " - mondta Gazdusné Pankucsi Katalin, önkormányzati képviselő.
A gyűlésen már az ünnepek utáni teendőket is megbeszélték, például hogy hogyan gyűjtik majd össze a karácsonyfákat. Elhangzott: a társasházaknak egy gyűjtőpontra, a családi házak tulajdonosainak pedig a kuka mellé kell majd kitenni a fenyőfákat. Az akciót januárban hirdetik meg.