Magyarországon évente több ezer ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében az utcán. Többségük megmenthető lenne, ha valaki perceken belül megkezdené az újraélesztést, hiszen a mentősöknek csak akkor van igazi esélyük az újraélesztésre egy vérkeringés-leállás esetén, ha a megérkezésükig valaki elkezdi a mellkasnyomásokat.
A nemzetközi szakirodalom szerint az azonnal megkezdett újraélesztéssel és egy gyorsan megérkező defibrillátorral az újraélesztések akár 60 százaléka sikeres lehetne, ami Magyarországon évente több ezer emberéletet jelent. A lakosság életmentő ismereteinek fejlesztése céljából októberben különleges életmentő applikáció indult Magyarországon. A Szív City lényege, hogy bárki, aki kedvet, késztetést érez arra, hogy vészhelyzetben életet mentsen, egy applikáció segítségével riasztást kaphat mobiltelefonjára, ha a közelében közterületi újraélesztésre van szükség.
Az applikáció az elsősegélynyújtót gyorsan a helyszínre navigálja, így pillanatokon belül elkezdheti az újraélesztést, a mentő megérkezéséig is esélyt adhat a betegnek a túlélésre. Az applikáció összeköttetésben áll a mentők irányítórendszerével, vagyis az oda beérkező segélyhívás alapján a mentésirányító nem csak mentőautót indít a helyszínre, hanem egy gombnyomással riasztja a legközelebbi Szív City elsősegélynyújtókat is.
Ugyancsak az újraélesztés ügyét szolgálja, hogy ősszel az Országos Mentőszolgálat az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, a Magyar Resuscitatios Társaság, és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákjainak közreműködésével egy fiataloknak szóló országos és újszerű kampányt indított. A kampány során budapesti és vidéki fesztiválokhoz, nagyobb ifjúsági rendezvényekhez csatlakozva oktatóbabákkal települnek ki a szakemberek, hogy gyors és gyakorlatias oktatással képezzék ki a fiatalokat az újraélesztésre. Ráadásul a mellkasnyomások ütemének elsajátítását egy népszerű zenekar, az Irie Maffia is segíti. A csapat „100 bpm” ütemű Wake Up! című slágere lett az újraélesztők zenéje, hiszen a ritmus illeszkedik a mellkasnyomások tempójához, ezért a dalt a zenekar az életmentőknek ajánlotta és a rendezvények keretében mindig elő is adja.
– A laikus elsősegély kiemelt fontosságú – mondta Fazekas István, kivonuló mentőtiszt. – A mentős munka elég változatos, tehát mindenféle élethelyzettel találkozunk: a belgyógyászati típusú rosszullétek, balesetek, sérülések, valamint keringésösszeomlások a leggyakoribbak.
A Szív City rendszeréhez csatlakozó önkéntesek és a más tanfolyamokon korábban kiképzett laikusok számára is jó lehetőség az OMSZ most induló „Hősképző” rendszere, hiszen a megszerzett tudást rendszeres gyakorlással ébren tartva várható el a legmegfelelőbb segítségnyújtás egy valódi vészhelyzetben. A Hősképző tanfolyamra január 29-én került sor először, de mostantól minden hónap utolsó hétfőjén 15 és 17 óra között várják az érdeklődőket a megyeszékhelyi mentőállomások szakemberei.
– Úgy gondolom, mindenkinek tudnia kellene, hogyan kell újraéleszteni – mondta Tamasek Kinga. – Véleményem szerint az elsősegélynyújtást, már az iskolában tanítani kéne.
Olyan „hősök” is voltak a képzésen, akik egészségügyi képzésben vettek részt, de évente visszajárnak a mentőállomásokra tudásuk megőrzése érdekében. – Nyilván, ha ezt az életbe kellene csinálnom, akkor jobban meg lennék ijedve. Amúgy kemény ez a mellkasnyomás, nagyon elfáradtam, pedig edzeni is járok – fogalmazott Kiss Zsuzsa.