2024. április 20. Tivadar
Büntetős győzelem Brassóban
minap.hu
|
2014. október 04. 22:46
|
frissítve: 2014. október 07. 12:26
A MOL Liga tavalyi ezüstérmese ellen lépett jégre szombaton este Brassóban a Miskolci Jegesmedvék csapata, és nagy csatában végül büntetőkkel győztek. A mérkőzést remekül kezdték a miskolciak, hiszen Dansereau már a 3. percben megszerezte a vezetést (0-1). Ezt követően kiegyenlített küzdelem folyt, egyik csapat sem tudott fölényt kiharcolni.

A csapatok keményen birkóztak egymással, de hiába akadtak helyzetek mindkét oldalon, hosszú gólcsend következett. A második harmad első fele nehéz időszak volt a Maciknak, miután három hazai emberelőny követte egymást, de ezeket sikerült kivédekezni. A harmad vége előtt nem sokkal Polc maradt a jégen egy vétlen ütközés után, és csak hosszú ápolás végén tudta folytatni a játékot. A harmadik játékrész 3. percében – elég váratlanul – egyenlített a Brassó: Molnárra nem figyeltek eléggé a sárga-feketék, és ő oldalról bombázott Bálizs kapujába (1-1). A 12. percben előnyben játszhattak a Jegesmedvék, amikor Péter léphetett ki egy megszerzett koronggal, és szólója végén nem hibázott (1-2). Szerencsére gyorsan jött a válasz. Három perc múlva egy szép támadás végén Láda Balázs lőtt közelről Polc kapujába (2-2). Gól már nem esett sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban, így következhetett a büntetőpárbaj. Ebben jobbnak bizonyultak a Jegesmedvék: Bálizs mind a három brassói kísérletet kivédte, Dansereau viszont kegyetlen végrehajtónak bizonyult, így a Miskolc nyerte végül a mérkőzést.

ASC Corona Brasov - Miskolci Jegesmedvék
2-3 (1-0, 0-0, 2-1, 0-0, 0-1)
Brassói jégcsarnok 900 néző

V: Lascar, Gergely, Butucal, Siko
Gól: Molnár, Péter ill., Dansereau(2), Láda B.
Kiállítás: 8 (+10 perc fegyelmi Mihály)  perc illetve 12 perc
Miskolci Jegesmedvék: Bálizs – Boyle, Gőz, Sagert, Hajós, Popovics, Metcalfe, Roczanov, Nagy, Szilágyi, Láda B., Cohen, Becze, Tóth, Dansereau, Láda P., Dudas, Vojtkó, Miskolczi, Dósa, Fliszár, Duschek(k). Edző: Majoross Gergely. 
ASC Corona Brasov: Polc  – Molnár, Fodor, Péter, Antal, Saluga, Dimitru, Filip, Pysarenko, Mihály, Imecs, János, Klouda, Bálint, Virág, Nagy, Petres, Péter, Márton, Hietamaki, Fülöp(k). Edző: Kovács László.

Majoross Gergely: - Kiválóan kezdtünk, azt játszottuk, amit elterveztünk, amiről úgy gondoltuk, hogy sikeres lehet. Gyorsan megszereztük a vezetést, majd abszolút uraltuk a mérkőzést. A második harmadban a sok kiállítás megtörte a lendületünket, és le is tértünk egy picit a számunkra hasznos útról. A Brassó ma nagyon jól játszott, nyoma sem volt annak a csapatnak, amely az első fordulókban gyengélkedett, és meg is fordították az állást. Mi azonban hittünk magunkban, nem adtuk fel, és sikerült egyenlítenünk. A büntetőknél Bálizs Bence az egész meccsen mutatott kiváló teljesítményét megfejelte három remek védéssel, mi pedig egyet értékesítettünk a rávezetésekből, így – megítélésem szerint – megérdemelten győztünk.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat