2024. április 19. Emma
Egy nap a fogyatékkal élő emberekért a Miskolci Törvényszéken
minap.hu
|
2017. június 02. 17:34
|
frissítve: 2017. június 04. 21:35
A Miskolci Törvényszék idén immáron második alkalommal csatlakozott a "Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” elnevezésű kezdeményezéshez, mely a tavalyi évhez hasonlóan a „Nyitott Bíróság” program keretében került megszervezésre.

Az Írországból induló kezdeményezés Magyarországon először 2015-ben kezdődött Budapesten. A 2016-ra magát országos programmá kinövő eseménysorozathoz idén már a főváros mellett tizenkilenc vidéki nagyváros több mint 200 munkáltatója is csatlakozott. A fentiek okán idén már nem bizonyult elegendőnek az egy napos rendezvény, így 2017. május hó 30-tól egészen 2017. június 2-ig, országszerte négy napon keresztül valósítják meg az aznapi álmokat. A program célja, hogy a jelentkezők eltölthessenek egy fél napot egy számukra érdekes munkahelyen, kipróbálják álommunkájukat, és mind a "munkavállalóknak", mind az őket fogadó munkáltatóknak lehetőségük nyíljon egymás megismerésére és kölcsönös tapasztalatszerzésre.

torvenyszek1.jpg

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében az Önálló Másság Életminőség Fejlesztő Alapítvány vett részt a program lebonyolításában. A miskolci 11 munkahely közül a törvényszék 2017. május 30-án rendezte meg a "Neked MUNKA, nekem ÁLOM!” napot, melynek során lehetővé tette egy mozgáskorlátozott fiatal számára, hogy az álma, akár egy fél napra is, de teljesüljön. A különleges nyílt napra Gál Glória kísérőjével érkezett, ahol dr. Bernáthné dr. Kádár Judit, a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökhelyettese köszöntette, majd ezt követően megismerkedett a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság épületével, az ott található kezelőiroda működésével, közreműködött a bírósági iratok leadásában, az iratgyűjtőbe érkezett beadványok átvételében, az iratok érkeztetésében és lajstromszámmal ellátásában, valamint bepillantást nyert a lajstromprogram működésébe. A „munkaidő” végén az elnökhelyettes asszony megköszönte munkáját és átadott számára egy emléklapot.

torvenyszekjo1.jpg

Gál Glória köszönetét fejezte ki, hogy eltölthetett a bíróságon egy fél napot, hiszen jelenlegi, az alapítványnál fennálló munkaviszonyát megelőzően 3 évig adminisztrátorként dolgozott egy olyan munkahelyen, ahol nem csak fogyatékkal élők, hanem egészséges kollégák is körülvették. Megosztotta a jelenlévőkkel, hogy számára az a legnagyobb álom, hogy újra adminisztratív munkakörben dolgozhasson, bízva abban, hogy ezen álmát betegsége nem hiúsítja meg.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat