2024. április 19. Emma
Elkezdődött a Miskolci Sörfesztivál
Répássy Olívia
|
2015. szeptember 03. 20:56
|
frissítve: 2015. szeptember 05. 12:47
Négy napon át mintegy harminc előadó, több mint százféle sör, számtalan ételkülönlegesség és megannyi Miskolcot bemutató információs pult várja a látogatókat. Tavaly csaknem hetvenezren látogattak ki a Miskolci Sörfesztiválra. Idén akár rekordöntés is lehet.
Nem

Már a kapunyitást követően rengetegen voltak a Népkertben. A legtöbben már az előző években is kilátogattak a rendezvényre.

– Én minden évben legalább három napot töltök kint a négyből – mondta Csurilla Anetta. – Most is a külföldi előadók miatt jöttem, de idén először vannak itt a kedvenceim, Ádám és Éva. Jó szokott lenni a fesztivál. Van, hogy csak egyedül, de van, hogy nagyobb csapattal jövök.

Hajdú Péter főszervező elárulta, hogy idén a harminc feletti korosztálynak szerettek volna kedveskedni elsősorban, de nagyon sok fiatal is kilátogatott a Népkertbe.

– Én azt gondolom, hogy Miskolc kellőképpen méltó ahhoz, hogy az ország legnagyobb sörfesztiválját itt rendezzük meg – tette hozzá.

A Liget színpadon Ádám és Éva adta meg a kezdő hangot, majd este háromnegyed 9-kor Vastag Csaba lépett fel, a nagyszinpadon pedig az Edda és a Magna Cum Laude csapott a húrok közé.

img_6006.jpg

– Itt, Miskolcon azért egy kicsit még jobban kapar az ember – vallotta be Pataky Attila, az Edda művek énekese. – Jó lett volna egy kicsit többet játszani, csak egy pár nótával. Még akartunk, hiszen benne volt a programban, de jött a Magna cum laude. Szeretjük és tiszteljük őket, nem akarunk kitolni velük.

Pénteken és szombaton külföldi sztárok is szórakoztatják a miskolciakat: itt lesz La Bouche, a jól ismert Culture Beat, Mr President de a legnépszerűbb magyar előadók sem maradnak el - Rúzsa Magdi, Horváth Charlie, Demjén Ferenc, a Hooligans és még sokan mások.

img_5679.jpg

A hetven pultnál több mint százféle sör kapható, közöttük van barna, chilis és kávés is. Az éhezőknek sül a juhtúrós lepény, a kenyérlángos és a kolbász. 

– Szeretem ezt a fesztivált – nyilatkozta Szállási János, aki minden évben bérletet vesz a sörfesztiválra. – Az élőzene miatt jövök el akkor is, ha egyre kevesebb színpad van. És akkor is, ha csak és kizárólag Borsodit fogyasztok – mellesleg még a Balatonon is. Szeretném, ha jövőre is lenne fesztivál - mondja.

img_5691.jpg

Ezt a véleményt a szervezők is osztják.

– Tíz évre szerződtünk, úgyhogy biztos, hogy folytatjuk a hagyományt – mondta Schmidl Péter, a rendezvényt szervező cég ügyvezetője és egyik tulajdonosa. – Úgy érzem, egyre jobban működik, és egyre népszerűbb a miskolciak körében.

A Miskolci Sörfesztivál vasárnap késő estig várja a látogatókat a Népkertben.

Nem
Nem

Olvasnivaló

Ajánlat