2024. április 20. Tivadar
Endresz György emléktáblát avattak Miskolcon (Képgalériával!)
minap.hu
|
2018. január 06. 12:52
|
frissítve: 2018. január 09. 12:36
Endresz György születésének 125. évfordulója alkalmából emléktáblát helyeztek el a nevét viselő utca lakosai Miskolcon. Ő volt az első magyar pilóta, aki társával együtt átrepülte az Atlanti-óceánt. Ezt a hőstettet az utcában élő egykori lakosok 1939-től hivatalosan is elismerték, hiszen azóta hívják ezt az utcát, Endresz György utcának.

Endresz György pilóta, repülőoktató emléke előtt tisztelegve emléktáblát avattak születésének 125. évfordulója alkalmából Miskolcon, a róla elnevezett utcában, január 6-án délelőtt. Az utca lakosai kezdeményezték az emléktábla elkészítését, hisz úgy gondolták, névadójuk megérdemli, hogy egy ilyen emlékkel adózzanak munkássága előtt. – Endresz György fiatalon, hősként halt meg, megtestesítve a bátorság, a kitartás és a becsület értékeit, mi ennek adóztunk most – mondta Hollósy András, képviselő. 

endresz_gyorgy_emlektabla_180106_ja_5.jpg

Az emléktábla avató ünnepségére Jávor Géza is elfogadta a meghívást, aki az Endresz György Sportrepülő Egyesület alapítója, valamint jelenleg Magyarország legidősebb repülőgép pilóta oktatója is egyben. Jávor Géza beszédében részletesen beszámolt Endresz György munkásságáról, és arról a bizonyos útról, amely őt híressé és hőssé tette. 

"Az első magyar pilóta, aki társával Magyar Sándorral együtt 1931-ben a "Justice for Hungary" névre keresztelt repülőgéppel több világrekordot is megdöntve átrepülte az Atlanti-óceánt. Emlékül állították az Endresz utca lakói. 2018." – olvasható az emléktáblán.

endresz_gyorgy_emlektabla_180106_ja_15.jpg

A „Justice for Hungary” 1931. július 15-én startolt az új-foundlandi Harbour Grace repülőteréről, Endresz György pilótával és Magyar Sándor navigátorral a fedélzetén. A tökéletesen működő motor és a profi páros már a táv első felén rekordot döntött: 13 óra 50 perc alatt érték el az ír partokat, annak ellenére, hogy korszerű, földindukciós iránytűjük már indulás után kevéssel felmondta a szolgálatot, és az óceán fölött sűrű köd akadályozta a tájékozódást. A kényszerű manőverezés és a viharzónák kerülgetése miatt meghiúsult a Mátyásföldre tervezett landolás, pedig ott már ezrek várták türelmetlenül a Lockheed Sirius feltűnését. Már magyar területen, Győr közelében az óceánrepülők észlelték, hogy az üzemanyag-ellátás akadozik, további hetven kilométer megtétele után benzinhiány miatt leállt a motor. Siklórepülésben közelítették meg a talajt, és 1931. július 16-án délután, Bicskétől nem messze, Felcsút határában, egy kukoricatáblában kényszerleszállást hajtottak végre.

justice_for_hungary.jpg

A "Justice for Hungary" repülőgép Bicskétől nem messze, Felcsút határában, egy kukoricatáblában a kényszerleszállás után. Forrás: hu.wikipedia.org

A Harbour Grace-től Felcsútig megtett 5770 km-es utat a két magyar óceánrepülő pontosan 25 óra 20 perc alatt teljesítette, gyorsabban, mint addig bárki, óránként csaknem 230 kilométeres átlagsebességgel. Továbbá a korábbi óceánrepülők közül senki sem hatolt ilyen mélységig az európai kontinens belsejébe, így három világrekord is megdőlt ezen a napon.

endresz_gyorgy_es_magyar_sandor.jpg

Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor képeslapja Detroitból. Forrás: hu.wikipedia.org

Endresz György és társa, Magyar Sándor a világon tizenötödikként repülték át az óceánt. A repüléshez egy korszerű, 470 LE-s Lockheed Sirius típusú gépet alakítottak át. 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat