Úgy tudjuk, péntek délután történt, hogy egy tépett ruhájú hölgy menekült be az egyik boltba a Felsőruzsin körúton, segítséget kért, azt mondta, meg akarták erőszakolni. A kiérkező rendőrök állítólag hamar elfogták a tettest - egy hajléktalant - aki jelenleg már a rendőrségi fogdában hűsöl. Janasóczki Attila, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre annyit erősített meg, hogy a fenti helyszínen valóban támadás ért egy középkorú nőt, s az valóban egy boltban kért segítséget. A szóvivő elmondta, a sértetten több éles eszköztől származó sérülést találtak, ezek között életveszélyt okozó is van. A rendőrség testi sértés ügyében indított eljárást, nagy erőkkel nyomoznak. Janasóczki Attila nem erősítette meg azt az információnkat, hogy a tettes már kézre került.