2024. április 19. Emma
Ifjú szónokok lesznek az Advent Miskolc házigazdái
Muntyán Bernadett
|
2017. november 29. 15:43
|
frissítve: 2017. december 01. 12:09
December 1-jétől mindenki megcsodálhatja az ünnepi díszben pompázó Szent István teret: a virágóra körül díszelgő karácsonyi birodalom péntek délután 16 óra 30 perctől hivatalosan is megnyílik a miskolciak előtt. Természetesen az Advent Miskolcnak is szüksége van házigazdákra, akik 2017 decemberében városunk ifjú szónokaiban öltenek testet.

Hajas Tamás Boldizsár, Lakatos Csaba, és Szunyogh Örs már bizonyította szónoki képességeit, hiszen mind a három fiú dobogós helyezést ért el a Miskolc Város Ifjú Szónoka versenyen. A három fiatal felváltva fogja majd betölteni az Advent Miskolc konferansziéje szerepét.

szonokok.jpg

Hajas Tamás Boldizsár, a 2016-os Miskolc Város Ifjú Szónoka verseny első helyezettje még érettségi előtt áll, jelenleg a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium tanulója. – Az a megtiszteltetés ért minket, hogy ténylegesen is bekapcsolódhatunk ebbe a világba, és szakemberek foglalkoznak most velünk: átnézzük a szövegeinket, azt, hogyan is érdemes elmondani, hogyan tudjuk a szövegeinket a legkiválóbban kommunikálni a közönség felé. Mindig is tetszett az ötlet; hogy én léphetek a szónokok helyére, akik ténylegesen hatni tudtak az emberekre, akiknek nagyon fontos szerepük volt a közösségekben.

szonokok4.jpg

Boldizsár 2016-ban első helyezést ért el a Miskolc Város Ifjú Szónoka versenyen, ami kvalifikálta őt az országos Kossuth-szónokversenyre és retorikai konferenciára, amelyen már egyetemistákkal és határon túlról érkező diákokkal mérte össze tudását Budapesten november 10-11. között. A városi forduló után, ezt az országos szónokversenyt is megnyerte Boldizsár, valamint a közönség díjat is ő hozta haza – erre a verseny cirka 16 éves történetében még nem volt példa. A miskolci versenyhez hasonlóan, itt is egy előre elkészített és egy rögtönzött szöveggel versenyeztek a fiatalok ezen a kétnapos országos megmérettetésen. – Az, hogy kik értékeltek bennünket, egy hatalmas megtiszteltetés volt: a zsűri elnöke Kiss Róbert Richárd, Prima Primissima-díjas újságíró volt. Koltó Ádám, aki a Miskolc Város Ifjú Szónoka Verseny zsűrijében is szerepelt, valamint egy retorikai iskola alapítója is jelent volt, és egy olyan volt versenyző is, aki már többször is megnyerte ezt a szónokversenyt. Boldizsár kiemelte: – Nagyon széles skálán mozgott az egész mezőny, ha a beszédek stílusát tekintjük. De az is árnyalta az egész mezőnyt, hogy a versenyzők korosztálya is mennyire eltérő volt. Boldizsárnak alapvetően volt honnan hoznia ezt az affinitást: – Az édesanyám rádiózott, riporterként is és újságíróként is dolgozik, valamint az édesapám is jelent volt a televíziónál. Velük is rengeteget gyakoroltam otthon is, és kikértem a véleményüket.  

szonokok2.jpg

Lakatos Csaba 2016-ban második helyezést ért el a Miskolc Város Ifjú Szónoka Versenyen. Jelenleg a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája harmadikos tanulója. – Nagyon szeretek barkácsolni és szerelgetni, ezért is jelentkeztem gépészetre az Andrássyba. A magyar tanárom hívta fel nekem is a figyelmemet erre a versenyre a hangorgánumom miatt, még kilencedikes koromban. És most, két évvel később már második helyezést értem el a versenyen. Én gépészmérnöknek szeretnék továbbtanulni. Korábban még nem voltam hasonló helyzetben, ez lesz az első, hogy ennyi ember előtt fogok beszélni. Sokkal jobban oda kell figyelnünk az Advent Miskolcon, mint a szónokversenyen, hisz ott csak magunkat képviseltük, most pedig Miskolc várost képviseljük majd. A tömeg miatt annyira nem izgulok, mert már kiskorom óta járok színjátszóra, így ez már zsigerből jön. Én december 3-án leszek először az Advent Miskolc gyertyagyújtásának házigazdája Boldizsárral.

szonokok3.jpg

Szunyogh Örs 2014-ben harmadik helyezést ért el a Miskolc Város Ifjú Szónoka Versenyen, jelenleg pedig a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának másodéves jogász hallgatója. – Mindig is érdekeltek azok a fórumok, ahol verbális képességeim alapján tudok érvényesülni, mindig is nagydumás voltam. A történelem tanárom hívta fel a figyelmemet 2014-ben, amelyen akkor harmadik helyezést értem el. Ennek az eredménynek köszönhetem azt, hogy most ösztöndíjat kapok az egyetemen. A felkészülés során többször is elő kellett adnom a beszédemet az osztálytársaim és az iskola más osztályai előtt is: ezzel maximálisan sikerült megszoknom azt, milyen érzés új közeg előtt beszélni. A gimiben több évig a színjátszó kör tagja voltam, illetve részt vettem az Európai Parlament magyar rendezvényén is. Jelenleg nagyon tetszik az ügyvédi és az ügyészi pálya is, majd kialakul még, hogy pontosan melyik is az én utam. 

A fiúkat Szitás Benedek ügyvéd úr készítette fel az Advent Miskolc konferansziéja szerepre, valamint a versenyre is. 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat