2024. április 20. Tivadar
Ihatok petpalackból a villamoson? – hamarosan új piktogramokkal, feliratokkal és hanggal is eligazít az MVK
Miskolc Televízió
|
2015. szeptember 09. 14:15
|
frissítve: 2015. szeptember 10. 12:35
Mit szabad fogyasztani és mit nem a közösségi közlekedést szolgáló járműveken? – az MVK Zrt. hamarosan új kommunikációs kampányt indít a kérdés tisztázására. Singlár Zsolt, a cég vezérigazgatója az egyetemistáknak is jó hírrel szolgálhat.
Nem

   Az utazási feltételekben már korábban leszögezte az MVK: egyebek mellett dobozos üdítővel, nem becsomagolt étellel tilos felszállni a villamosra, autóbuszra, illetve ott elfogyasztani az ételt, italt. A cég vezérigazgatója hangsúlyozta, amellett, hogy óvniuk kell a járművek tisztaságát – ki szeretne hamburgerből lecsöpögő ketchuppal összemaszatolt ülésre ülni? –, a balesetveszély elhárítására még inkább gondolniuk kell. Bele sem merünk gondolni, mi történne, ha egy vészfékezésnél a gyrostálról villával falatozó utas nekiesik a vele szemben ülő/álló utastársának…

Nyitott dobozos kólával, jégkásával tilos felszállni a járművekre – ellenben a zárható üdítők fogyaszthatók a villamosokon, a buszokon is, mondta el Singlár Zsolt. Nem kell tehát senkinek sem tartania attól, hogy megbüntetik, ha belekortyol a vízbe és utána visszazárja a palackot, vagy ha utazás közben veszi be a gyógyszerét.

mvk_vill.jpg

Más esetben a jegyellenőr először megkéri az utast, tegye el az italt vagy ételt. Mivel az utóbbi időben megsokszorozódtak a panaszok, megpróbáltuk megnézni, mi a valóság. A legtöbb esetben kiderült, nem úgy történnek a dolgok, ahogy azt az utas elmesélte.

– Minden esetet kivizsgálunk, és azt látjuk, hogy munkatársaink jogszerűen járnak el, sajnos ez nem mindig életszerű, de azon igyekszünk, hogy a jövőben az legyen – fűzte hozzá a vezérigazgató.

Singlár Zsolt ismertette azt is, hogy az MVK-járművek fedélzetén és a megállóhelyeken is HD-minőségű kamerák vannak, a felvételeken keresztül így vizsgálni tudják az eseteket.

Az MVK most arra készül, hogy a rendelkezésre álló eszközök segítségével még pontosabban és figyelemfelkeltőbben tájékoztassák az utasokat a kérdésben. Lecserélik a piktogramokat, de új vizuális és audiovizuális tájékoztatással is készülnek: hangbemondással és a LED-kijelzőkön is elindítják a tájékoztatást.

Singlár Zsolt nagy elégedettséggel szólt a villamosok free wifi-szolgáltatásáról, melyhez rengetegen csatlakoztak. Elmondása szerint az utasok mintegy 80 százaléka használja azt utazás közben. Hangsúlyozta, az új buszokra is kiterjesztik ezt a szolgáltatást, és jó hír az egyetemistáknak: az Egyetemvárosba járó vonalcsoportokba biztosan be fog kerülni ez a szolgáltatás.

Az MVK Zrt. vezérigazgatójával készült hosszabb interjút a szerda este fél 7-kor kezdődő Miskolci Naplóban tekinthetik meg.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat