2024. április 19. Emma
Karbantartják Miskolcon az iskolákat
Kóródi Tímea/minap.hu
|
2016. március 22. 12:26
|
frissítve: 2016. március 23. 18:46
Mozgalmasan telik majd a tavaszi szünet a Miskolci Közintézmény-működtető Központnál (MKMK): 10 intézmény karbantartását végzik el. Több iskolában is festenek, de a vakolatot, és padlókat is helyrehozzák. Legutóbb az Egressy Béni Zeneiskola balesetveszélyes homlokzatát javították ki, néhány nap alatt.

zeneiskola_160321_fkcs_4.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

    Alig két hete áll Egressy Béni szobra a róla elnevezett téren. A mögötte lévő zeneiskola azonban jóval régebb óta van itt. Tavaly ősszel egy vihar okozott károkat az iskola homlokzatán, helyrehozására a szoborátadó jó alkalom volt. Mócz Ferenc, az Egressy Béni-Erkel Ferenc Zeneiskola igazgatója elmondta, mikor megtudták a pontos időpontját a szobor átadásának, azon nyomban az MKMK igazgatójához fordultak levélben, és már másnap embereket láttak az iskolaépület előtt, akik felmérték a kárt, és azon nyomban hozzákezdtek a javításhoz.

zeneiskola_160321_fkcs_11.jpg

De nemcsak itt, a város több iskolájában dolgoznak a munkások, és fognak is, a tavaszi szünet teljes ideje alatt. Jelenleg például a bulgárföldi iskolában. Összesen hét általános iskolában, egy-egy kollégiumban és gimnáziumban festenek, javítják a vakolatot, vagy a padlót.

zeneiskola_160321_fkcs_1.jpg

Borbélyné Bucskó Andrea, az MKMK igazgatója sorolta: többek között folytatódnak a már megkezdett munkák a Herman gimnáziumban, aztán a Bulgárföldi Általános Iskola tornatermében is rövidesen befejezik a munkát, illetve meleg padlók cseréje és javítása lesz többek között a Szabó Lőrinc Általános Iskolában.

A Kaffka Margit Általános Iskolában és a Földes gimnáziumban a távhőszolgáltatásra való átállást végzik majd el.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat