2024. április 16. Csongor
Legendák, klasszikusok és újdonságok az idei Bartók Plusz Operafesztiválon
minap.hu
|
2018. március 21. 14:25
|
frissítve: 2018. március 23. 14:01
Június 8-17. között rendezik meg idén a Bartók Plusz Operafesztivált Miskolcon. A szervezők szerdán Budapesten tájékoztattak a várható programokról, meglepetésekről.

operafeszt3.jpg

Mint elhangzott, az operaelőadások mellett ősbemutató, hangverseny, kiállítás és filmvetítés is várja a közönséget a fesztiválon. Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára kiemelte, a Bartók Plusz Magyarország egyetlen operafesztiválja, s meghatározza Miskolc helyét, szerepét a kulturális értékek palettáján. Céljai közé tartozik Bartók örökségének ápolása, minél szélesebb közönségréteg megszólítása, a műfaj népszerűsítése. Az állam idén 320 millió forinttal támogatja a rendezvényt, ezen belül a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 20 millió forinttal járul hozzá a megvalósításhoz.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy a kezdetekhez képest mára nagyon komoly eredményeket ért el a fesztivál. – Annak idején az első rendezvények annak a jegyében indultak, hogy a zene várost épít. Erre szükség is volt, hiszen ez tartotta fenn a kulturális erőteret sok éven át. Az operafesztivál túlélte a gazdasági válságot, felnőtt lett, idén már tizennyolc éves – hangsúlyozta a polgármester. Kriza Ákos kiemelte, a város kulturális életének nem ez az egyetlen zászlóshajója, számos rangos eseménnyel büszkélkedhet Miskolc. A közelmúlt kulturális eseményei közül a polgármester megemlítette például a Herman Ottó Múzeumban a napokban véget ért Seuso-kiállítást, vagy a számos értékes festményt magában foglaló Kövesi-gyűjteményt. Komoly kulturális értéket képvisel a Miskolci Szimfonikus Zenekar, illetve a Miskolci Nemzeti Színház is, amely nemrégiben elnyerte az ország legjobb előadásának a díját.

operafeszt1.jpg

Kesselyák Gergely fesztiváligazgató az idei operafesztivál legizgalmasabb eseményeiről szólva elmondta, hogy a programban többek között látható, hallható lesz a világhírű operarendező, Michał Znaniecki három Bartók rendezése, Mozart Don Giovannijának átirata – RockGiovanni címmel – Vladiszlav Troickij rendezésében, illetve az argentin Gastón Solnicki Kékszakállú című díjnyertes filmjének magyarországi premierje. Szerepel a fesztivál programjában egy Semmelweisről szóló opera ősbemutatója - a Semmelweis Emlékévre tekintettel – felcsendülnek Selmeczi György művei, valamint Marco Taralli A rivális és Prokofjev A három narancs szerelmese című operája. Egy igazi klasszikus is jelen lesz a fesztiválon, az István, a király.

opetfeszt4.jpg

Mint elhangzott, ez a mű szerkezetileg ugyan nem tartozik szorosan az opera műfajába, de olyan legendás klasszikus, és olyan meghatározó helyet vívott ki magának a hazai kultúrában, hogy helye van a fesztiválon. A sajtótájékoztatón jelen volt Szörényi Levente, a rockopera zeneszerzője is, aki elmondta, nagyon boldog hogy alkotásával eljutott idáig.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat