A XVII. és XVIII. században európai kastélyok, templomok és apátságok díszítésére rendszeresen használt kovácsoltvas a XX. század elején jött ismét divatba, elsősorban a világkiállításokhoz kapcsolódóan.

A párizsi rendezvények (1900, 1925, 1931 és 1937) idején Franciaországban épült minisztériumok, hidak, lakóépületek, bankok, posták, templomok, egyetemek rendszeres kiegészítő elemei voltak a vasrácsos kapuk, erkélyek, lépcsők vagy függőfolyosó-rácsok, de művészeti kidolgozású tárgyak, asztalok, esernyőtartók, lámpák, tükrök, papírvágók és egyéb használati tárgyak is készültek kovácsoltvasból.

Karin Blanc történész annak a harminc, köztük tucatnyi magyar származású mesternek a pályáját és munkáit mutatja be a Monelle Hayot kiadó gondozásában megjelent, ezer fotóval illusztrált 672 oldalas albumban, akik meghatározták a XX. század első felének díszműkovácsolását Európában. A magyar mesterek többsége a századfordulón érkezett Párizsba, az évente megrendezett szalonokon állítottak ki, s a világkiállítás pavilonjait, valamint francia városok épületeit díszítették a munkáik.

A Kiskunfélegyházán született Szabó Adalbert (1877-1961) készítette a párizsi Modern Művészeti Múzeum és a kortárs műveket bemutató Palais de Tokyo monumentális kapuját, valamint ő díszítette Touquet polgármesteri hivatalának dísztermét. A győri Nics Mihály és Gyula (1870-1950 és 1885-1963) nevéhez fűződik a douaumont-i katakombák rácsozata, valamint egy fodrászüzlet díszítése. A Bélafalván született Kiss Pál (1886-1962) fácános kapuja a párizsi Iparművészeti Múzeumban tekinthető meg, s a párkányi Kovács Endre (1876-1957), a mihályházai Katona Lajos (1887-1966) vagy a budapesti Szetlák Gáspár (1894-1975) munkáit is bemutatja a kötet más európai városok (Brüsszel, Helsinki, Varsó, Budapest, Isztambul) kovácsoltvas emlékeivel együtt.