2024. április 19. Emma
„A megmaradásunk a tét” – Csöbör Katalin országgyűlési képviselő évindító fóruma
Kujan István
|
2019. február 07. 20:16
|
frissítve: 2019. február 11. 13:04
Miskolcon, a Zenepalotában tartott évindító fórumot csütörtökön este Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. A rendezvényen előadást tartott Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, valamint Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja.

Csöbör Katalin beszédének elején az elmúlt két kormányzati ciklust értékelte. Rámutatott, hogy eddig egyik pártnak sem volt még olyan miskolci képviselője, aki egyvégtében háromszor tudott nyerni, s kérte a választók további támogatását. – 2002 óta kétszer nyolc évet hagytunk a hátunk mögött; az első nyolcat a mai ellenzék, a másodikat mi kormányoztuk. Az ő nyolc évükről Gyurcsány Ferenc 2006-ban azt mondta, hogy nem csináltak semmit. Olyan problémákra akartak megoldást találni, amelyek nélkülük létre sem jöttek volna – fogalmazott a kormánypárti politikus, hozzátéve: a balliberálisok, a mai ellenzékiek 2010-ben olyan szakadékba estek, ahonnan ma sem látják a kiutat.

evindito_csobor_katalin_190207_ja_45.jpg

– Csak gyalázkodásra, rágalmazásra és obstrukcióra telik az erejükből. De az elképesztő támadások, és alaptalan rágalmak közben ne kerülje el a figyelmünket az a fontos, talán a legfontosabb tény, hogy nekünk sikerült megtalálnunk egy igazi vezetőt. Orbán Viktort, aki egy igazi stratéga, és valóban távlatokban gondolkodik. Nem az adott napon, vagy az adott éven, vagy az adott cikluson akar túl lenni, hanem valóban Magyarország és a magyar emberek sorsa lebeg a szeme előtt – nyomatékosította Csöbör Katalin.

Az országgyűlési képviselő kihangsúlyozta, az Orbán-kormánynak volt és van víziója az országról és a nemzetről. Az eredmények között megemlítette, hogy az  állampolgárság megadásával egyesítették a magyarságot, új Alaptörvénye van hazánknak, sikerült dinamizálni a gazdaságot, csökkenteni az államadósságot, szinte teljesen megszüntetni a munkanélküliséget. – Meglátásom szerint a 2010 óta eltelt időszak Magyarország történetében kiemelkedően sikeresnek mondható nyolc esztendő – emelte ki Csöbör Katalin.

evindito_csobor_katalin_190207_ja_32.jpg

A 2002-2010 és a 2010-2018 közötti ciklusokat összehasonlítva a képviselő elmondta: a szocialisták idején az uniós források 16 százaléka ment csak gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre – az Orbán-kormány idején ez az arány 75 százalékra nőtt. Nyolc év alatt 800 ezer új munkahelyet teremtettek, ma már inkább munkaerőhiányról beszélhetünk. Visszapótolták a nyugdíjasoknak a szocialisták által elvett 13. havi nyugdíj értékét; soha nem látott mértékben emelkednek a reálbérek. A szocialisták 8 évében 15-ször volt energiaár-emelés, a Fidesz-KDNP kormányzása ugyanakkor a rezsicsökkentéssel kezdődött. Míg a szocialisták belehajszolták a magyar embereket a devizahitelekbe, a Fidesz-kormány megszorította a bankokat és mindent megtett, hogy kisegítse a nehéz helyzetbe került embereket.

A választókerületéről szólva Csöbör Katalin kiemelte: a kiemelkedő eredményeket a városvezetőkkel együtt, egymást támogatva érték el. Miskolcról szólva elmondta, beruházásokat tudtak idehozni, utak újultak meg, a Miskolcot Kassával összekötő autópálya pedig az egész régiónak fejlődést jelent majd. – Az egyik oldalon tehát van egy céltudatos, a nemzeti hagyományokra építő, és az európai nemzeteknek is mintát mutatni képes kormányzati erő. Velünk szemben pedig  itthon egy olyan erő szerveződik, amely bebizonyította, hogy alkalmatlan az ország vezetésére – hangoztatta a képviselő, röviden kitérve a migráció kérdésére is.

Kihangsúlyozta, hogy a migránsok olcsó munkaerején nyert profitot a nemzetközi multivállalatok teszik zsebre. A segélyezés és az integráció költségeit pedig a mi adóforintjainkból fedeznék. Ezek a nemzetközi cégek és vezetőik pedig esetenként Soros befektetési alapjának az ügyfelei. – A tavaszi Európai Parlamenti választáson a megmaradásunk a tét. Az ellenzéki EP-képviselőket szinte bábukként mozgatják Brüsszelben, ők szervezkednek Magyarország ellen. A hazai ellenzékiek ezeknek az idegen erőknek az ügynökei, ők nem Magyarországot képviselik – hangoztatta a politikus, hozzátéve: meglátása szerint megindult egy olyan lopakodó jogalkotási folyamat, amely a nemzetállamok szuverenitását veszélyezteti. Egyre több kérdést döntenének el Brüsszelben.

Az Európai Parlamenti választásról úgy fogalmazott: itt most nem hatalomról van szó, hanem arról, hogy mi, magyarok dönthessünk saját sorsunkról, hazánkról. – A tavaszi választások sikere ugyanakkor nagymértékben befolyásolhatja az őszi önkormányzati választásokat is. A tét tehát nagy, de én bizakodó vagyok. Szeretném, ha egy sikeres EP kampány után kérhetném a támogatásukat egy 2014-ben egyszer már bizonyított önkormányzati csapathoz – zárta évindító beszédét Csöbör Katalin.

Értékállóság és értékteremtés a nemzetivagyon-gazdálkodásban

A rendezvény vendége volt Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, aki előadásában kifejtette: büszkék lehetünk arra, amit 2010 óta az állami vagyongazdálkodás terén elértünk. 2010-ben egy merőben új vagyonpolitika mellett döntött a kormány - míg korábban az állami vagyon felélése, értékesítése volt a jellemző, addig a kormányváltás után a közvagyon gyarapítása, valamint ésszerű és gazdaságos hasznosítása lett a cél. – A hatékony állami gazdálkodást az elmúlt években stabil alapokra helyeztük. Megállítottuk az állami vagyon kiáramlását, megteremtettük a felelős vagyongazdálkodás kereteit, átláthatóbbá tettük a vagyonkezelési viszonyokat, és ami a legfontosabb: visszaszereztük a stratégiai szempontból fontos vagyonelemeket és társaságokat – hangoztatta a miniszter.

evindito_csobor_katalin_190207_ja_43.jpg

Mint mondta, 2018-ra az lett a legfontosabb kérdés, hogy a vagyonpolitikai fordulat után mit kezdjenek ezzel a vagyonnal? – Arra jutottunk, hogy egy egységes vagyongazdálkodást kell kialakítani, szinergiák kihasználása mellett, én ezt a feladatot kaptam. Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte tőlem, hogy az állami vállalatok ne vigyenek, hanem hozzanak; járuljanak hozzá a családok jólétéhez, a gazdasági növekedéshez, a versenyképességhez, hazánk regionális és nemzetközi gazdasági szerepének erősödéséhez. Az irány jó, az eredményekre 20-30 év múlva is büszkék lehetünk – emelte ki Bártfai-Mager Andrea, hozzátéve: 17 ezer milliárd forint vagyonról beszélünk, és ez nem lesz kevesebb, csak több. – Nem elherdáljuk, hanem hozzáteszünk; van hozzá erőnk, bátorságunk, és mi építeni szeretnénk - tette hozzá.

evindito_csobor_katalin_190207_ja_41.jpg

Az eddig elvégzett feladatokról részletesen szólt a miniszter. Mint mondta, 17 olyan vállalat és társaságcsoport került közvetlenül miniszteri irányítás alá, amelyek a családok életében fontos közszolgáltatásokat látnak el – ilyenek például a regionális közlekedési központok, vagy az MVM-csoport. Növelni szeretnék a szolgáltatási színvonalat, a fogyasztók elvárásaihoz igazodva. – A közszolgáltatások tekintetében olyan nagy a hatásuk ezeknek a vállalatoknak a családok mindennapi életére, hogy itt a politikai felelősségvállalás elkerülhetetlen – hangsúlyozta.

A miniszter elmondása szerint, a közlekedés területén szeretnék a legnagyobbat előre lépni. Elkezdték kidolgozni az egységes menetrend alapjait, összehangolják a Volán-társaságok és a MÁV menetrendjét, annak érdekében, hogy csökkentsék a munkába, iskolába járás idejét. Ezen a területen egy 30 éves problémára kell megoldást találni, csak óvatos lépésekkel haladhatnak előre. – A rendkívül szerteágazó feladatköröket egy dolog köti össze: az, hogy a magyar családok igényeit kielégítő, megbízható, magas színvonalú, stabil szolgáltatásokat nyújtsunk – zárta szavait Bártfai-Mager Andrea.

evindito_csobor_katalin_190207_ja_47.jpg

34 kiemelt beruházás, 13 ezer új munkahely

Demeter Ervin megyei kormánymegbízott előadásában úgy fogalmazott, az idei évtől azt várja, hogy a megye folytassa a felzárkózást az ország fejlettebb régióihoz. Ez a folyamat már megindult, ezért optimistán tekinthetünk a jövőbe. Jelenleg 34 nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás van a megyében, több mint 800 milliárd forint értékben. Csak Miskolcon 18 projekt fut, ezek 200 milliárd forintot ölelnek fel. Ha befejeződnek, 13 ezer új munkahely jön létre. Az ország legnagyobb beruházása jelenleg az M30-as autópálya építése. A Modern városok programban folytatódik a Diósgyőri vár rekonstrukciója, de a Miskolcra települt cégek is folyamatosan bővítenek, fejlesztenek. A foglalkoztatottsági adatok közül Demeter Ervin kiemelte: ma 60 ezerrel többen dolgoznak a megyében, mint 2010-ben - összességében 274 ezren.

A kormányhivatalban is érzékelik a megye fejlődését, tavaly közel 2 millió ügyfelük volt, egyharmaduk a miskolci járásban. 2600-an segítenek az ügyek intézésében. A kormánymegbízott kihangsúlyozta a politikai stabilitás fontosságát is. – Az idő múlása egyre inkább bebizonyítja, hogy a határozottan egy irányba tartó ország mennyire komoly érték. Fontos látnunk ezt az uniós és az önkormányzati választás előtt – hangoztatta.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat