2024. április 20. Tivadar
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház
minap.hu
|
2016. június 03. 21:39
|
frissítve: 2016. június 06. 12:11
Összesen 518 előadás, több mint 135 ezer néző, 11.100 bérlet – ez volt számokban a Miskolci Nemzeti Színház 2015-2106-os évada. A június 3-án megtartott társulati ülésen megemlékeztek a színház idén elhunyt tagjairól, összegezték az évad eredményeit és átadták a társulat és a művészeti tanács díjait.

Béres Attila igazgató köszöntőjében elmondta, sikeres évadot zárhat a színház, és ezt a számok is igazolják. Csaknem ötezerrel több néző látta idén az előadásokat, mint tavaly, és a bérletesek száma is tizenegyezer fölé emelkedett.

evadzaro_160603_fkcs_1.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

– Úgy gondolom, ez egy remek évad volt, remek előadásokkal és remek alakításokkal. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet jobbat csinálni. Többet viszont biztosan nem lehet. Ez az 518 szerintem az a maximum előadásszám, ami nem megy a minőség rovására, hanem éppen segíti azt – tette hozzá a direktor. – Itt Miskolcon nemcsak színházat, hanem közösséget is építünk. Ez nem könnyű feladat, hiszen sokan vagyunk, de hiszem, hogy nincs nagyobb erő a közösségnél – hangsúlyozta Béres Attila.

– Bár még az elején járunk, folyamatosan haladunk előre az úton – mondta Szabó Máté. – Ezt bizonyítja az előadások mellett a színház arculata is, ami ízléses, koherens és letisztult. Ehhez a színház minden dolgozójának munkája szükséges. Elementáris erő van minden ajtó mögött, és fantasztikus az a munka, ami a tárakban, műhelyekben, irodákban zajlik – emelte ki a művészeti vezető.

evadzaro_160603_fkcs_4.jpg

Számos díjat is átadtak az évadzárón. Losó József, a MIRELITE MIRSA Zrt. vezérigazgatója és felesége évek óta a Miskolci Nemzeti Színház támogatói. Minden évben két színészt díjaznak, akik az évadban kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtottak. Idén négy művészt is kitüntettek, Ullmann Mónikát, Gáspár Tibort, Varga Zoltánt és Simon Zoltánt.

Az évad legjobbja a kulisszák mögött díjat Vinnainé Pusztai Rita nézőtéri felügyelő kapta, Baranyai Anett lett az énekkar legjobbja, Székely Balázs pedig a zenekaré. A Miskolci Balett tagjai Medvecz Marcellt választották az évad legjobb balettművészének. Az Észak-Magyarország, a Borsod Online és a színház elindított egy közöz online szavazást is, ahol Jancsó Dórát választották meg az év színészének a közönségszavazatok alapján.

evadzaro_160603_fkcs_7.jpg

Az évad színművészét a társulat tagjai maguk közül választják ki minden évben. A kollégák elismerését ebben az évadban Simon Zoltán érdemelte ki. A díj mellé a MOL PETROLKÉMIA Zrt. anyagi támogatása jár, valamint idén egy másik, különleges felajánlás is. A Miskolc Autóház Kft.-től egy autót is kap az év színésze, melyet egy hónapig használhat a nyáron.

evadzaro_160603_fkcs_2.jpg

Az idei évtől a Művészeti Tanács is díjaz majd minden évadban – közös döntéssel – egy színházi dolgozót. A díjat most Kramcsák János műszaki vezető kapta.

A Nyári Színház életveszélyessé vált tetőszerkezetének elbontása után újabb rekonstrukciós munka zajlik majd nyáron a színházban. Az önkormányzat támogatásával lehetőség nyílik – több mint 20 év után – a színpad elhasználódott deszkáinak cseréjére a Nagyszínházban.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat