Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, a Fidesz alelnöke Felsőzsolcán elmondta, már 2014 óta küzdenek egy új birkózócsarnokért, az évek során több elképzelés is született.
– Rengeteg kérdés merült fel a csarnok építésének lehetősége kapcsán, a projekt előkészítése is nagy volumenű volt. Természetesen azt helyeztük előtérbe, hogy mire van szüksége a birkózóknak – tájékoztatott az elnök, hozzátéve: ezt, valamint a műszaki és gazdasági paramétereket figyelembe véve kaptak lehetőséget a csarnok megépítésére.
Szinay Attila, a Diósgyőri Birkózó Klub felügyelő bizottságának elnöke, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára a készülő csarnokról tartott előadásában elmondta, a napokban született meg a megállapodás az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a DVTK mögött álló gazdasági társaság között, aminek eredményeképpen a DVTK Stadion szomszédságában, a stadion mögött egy multifunkcionális csarnok épül.
A remények szerint 2019 decemberére készül el az új birkózócsarnok, mely 150 millió forintos állami támogatásból valósul meg.
– A diósgyőri birkózóknak ez azért fontos, mert az egyesületünk itt kap majd új edzőtermet. Reményeim szerint ez olyan húzóerővel bír majd, amely még vonzóbbá teszi a gyerekeknek és a szülőknek is a birkózást és a Diósgyőri Birkózó Klubot – tudtuk meg Szinay Attilától, aki még hozzátette, biztos benne, hogy a jövőben úgy tudják használni a csarnokot, hogy saját edzéseik megtartása mellett más sportágakat is be tudnak fogadni egy-egy alkalomra, amelyből saját rezsiköltségeiket fedezni tudják; a beruházás ezáltal fenntartható lesz.
A 600 négyzetméteres csarnok azért lesz egyedülálló, mert hosszú idő után két verseny méretű szőnyeget állandó jelleggel is le tudnak tenni. Emellett külön konditerem is lesz új öltözőkkel, irodákkal. A komplexum része lesz egy orvos-diagnosztikai központ és a kosárlabdacsapat számára is kialakítanak egy edzőtermi részt.
Rónai Kálmán, a Magyar Birkózó Szövetség B.-A.-Z. megyei elnöke a magyar és a Borsod megyei birkózóéletről számolt be, amely rendkívül aktív. Kiemelte a megyében működő birkózócsapatok sikereit, edzőik munkáját, hangsúlyozta a Diósgyőri Birkózó Klub meglétének fontosságát és szerepét a miskolci és a megyei sportéletben. Németh Szilárd hozzátette, a szövetség teljes mértékben támogatja a kezdeményezést, hiszen rendkívül fontos lépésnek tartják ezt a sportág életében.
Deák-Bárdos Mihály, az MVSI Miskolc Városi Sportiskola szakmai vezetője kiemelte a diósgyőri birkózócsapat eddigi érdemeit: idén eddig két országos csapatbajnokságon vettek részt, ahonnan mindkétszer éremmel jöhettek haza. – Megyei viszonylatban a diósgyőrihez tartozó klubok – többek között a Bekecs, az MVSI, Szerencs – is komoly szakmai munkát folytatnak – nyilatkozta, valamint hozzáfűzte: a legfontosabb a megyei csapatok összetartása.