IV. Béla uralkodása idején az Ákosok azon nemzetségbe tartoztak, akik a saját gazdasági gyarapodásukat, hatalmuk kiépítését tartották elsődleges szempontnak. Borsodi birodalmuknak három jelentős pillére volt: központja (Diós-)Győr, ahol kővárat építettek, a másik Dédes vára, a harmadik pedig Cserépvár.

Az Ákos nembéli Ernye határozottan törekedett Dédes megerősítésére, hiszen ezáltal a mai Bán-völgyének (korábban Vadna-patak völgye), valamint az északi területek fontos központját tarthatta a kezében. A vár építésével párhuzamosan egy sor más jelentős intézkedést tett a vidék helyzetének, így a Bükk rengetegeiben élő remeték helyzetének rendezése érdekében.

1240-ben ugyanis remeték laktak a mai szentléleki kolostorrom helyén – erre utal egy ebből az évből származó oklevél, amely szerint a "remeték földje" megelőzte az itt lévő monostor létrejöttét. Egy másik oklevél 1260-70-es években már az új monostort említi, mely a "remeték földjének" nevezett helyen jött létre.

A pálos rend által terjesztett irányzat a 13. században került előtérbe. A szentléleki kolostort az Ákos nembeli István nádor építette, a Szentlélek és Krisztus Teste tiszteletére. A megmaradt romok szép, gótikus építményre utalnak. Joggal tételezhetjük fel, hogy ugyanazon építőmesterek építhették, akik a győri várat és a monostort is létrehozták. A pálosok székhelyéül szolgáló épületek túlnyomó hányada mára már eltűnt. A 14–15. században még egymás után kaptak a királyi adományokat a szerzetesek. János király 1530-ban még megerősített egy adománylevelet, de 1540 körül már világiak kezére jutottak a rend birtokai, s az elszegényedett szentléleki kolostor is elnéptelenedett. Az 1739-ben Diósgyőrbe visszatelepülő pálos szerzetesek már nem vállalkoztak a rommá vált monostor újjáépítésére.