2024. március 29. Aguszta
Miskolcon nyitott a hiperkarma
Kiss Judit
|
2015. március 16. 16:12
|
frissítve: 2015. március 17. 14:47
A tavalyi év legkedvesebb híre volt a hazai zeneiparban, hogy ismét színpadra áll a hiperkarma. Az együttes 2007 októberének végén hagyta abba először a közönség szolgálatát. Az élet, vagy sokkal inkább a karma úgy írta meg, hogy újra kezdjék. Újrakezdték, majd ismét derékba tört a hiperkarmai sorsunk. Tavaly pedig megújult lelkesedéssel, tiszta fejjel döntöttek úgy a srácok, hogy újraélesztik magukat. Mély levegőt vettek, kiadták legújabb albumukat, majd tavaszi turnéra indultak. Szombaton kezdték a túrát, Miskolcon.

Hogyan kezdődött a hiperkarmai sorsod?

Bérczesi Róbert: Volt egy zenekarom, a Blabla. Kiadtunk egy lemezt, a másodikat viszont már a kiadó nem akarta kiadni. Mondjuk én sem voltam vele túlzottan megelégedve. Akkor elég mélypontra kerültem. Nem beszéltem senkivel. Nem mentem sehova. Csepelen laktam, és egyfolytában csak gitároztam, meg szövegeket írtam. Nagyon sokszor átírtam őket. Névelőket, ragokat változtattam, és úgy gondoltam, hogy ebből egy olyan lemez lesz, amiben én fogok játszani minden hangszeren, de nem tudok dobolni. Gondoltam, majd a hangmérnök segít ebben. Elég kemény volt. Kiköltöztem a stúdióba Dunakeszire, és két héten keresztül mentek a felvételek. Szívesen emlékszem vissza. Két hetünk volt összesen, minden percét kihasználtuk. Olyannyira, hogy a végén a hangmérnök srác ráborult a keverőre, és kikészült, hogy vége, nem bírja tovább.

Robi nem tud dobolni, te viszont nagyon is. Te hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?

hyperkarma_150314ml_14.jpg

Frenk

Frenk: Azt hiszem ’99-ben találkoztam Robival. Ha jól emlékszem, akkor nagyon egymásra kattantunk, sok közös zenei pontunk volt. Felvázolta nekem, hogy egy kicsit elektronikus, de kicsit hiphop-os alapot akar csinálni, mindezt rockzenei gitárhangzással. Ez nekem nagyon tetszett, és elindult a zenekar. Hirtelen mindannyiunknak megváltozott az élete. Tényleg hiperkarma volt az egész. Aztán nyilván voltak hullámvölgyei ennek a dolognak, de azt gondolom, hogy ez belefér bizonyos szempontból.

Teljesen új színfolt lettetek a hazai zenei palettán. Hirtelen sok rajongótok lett, hatalmas népszerűség vett körül. Hogyan viselted ezt?

B.R.: 2001-ben már annyit szívtam, hogy eljutottam oda, hogy vagy abbahagyom, vagy elkezdek valami pörgetőt is tolni rá, hogy kiegyenlítsem a hatását. Akkor elkezdtem speedezni. Úgy 2002. körül, és az utána megírt dalok kerültek rá a 2003-as Amondó lemezre, ami egy nagyon gyors lemez lett, éppen ezért. A szövegében és a zenéjében is gyors tempók, iszonyú gyors, hadarós szövegek jellemezték. Ezután még tudott menni a zenekar. Meg tudtuk turnéztatni azt a lemezt is, és elkezdtem írni a harmadik album anyagát, ami körülbelül 2005-re készen lett, de akkor már annyira belementem a nüanszírozásba, meg az apró részleteknek a keresésébe, hogy a végén elborított a betűtenger, és rámaszakadt az egész. Az a lemez végül már nem jelent meg. A dolog pedig csúszott lefelé. Olyannyira, hogy 2007. október 31-én abbahagytuk a hiperkarmával a zenélést. Az volt az első leköszönés. Akkor úgy gondoltam, hogy az örökké is fog tartani, de hála istennek csak 2010-ig tartott.

2010-ig tartott, aztán sajnos még tovább…

B.R.: Akárhányszor újraindult a hiperkarma, mindig kapcsolatba kerültem a nyomással, és ezáltal a drogozással, a drogozás okozta mókuskerékkel. Mókuskerék alatt azt értem, hogyha az ember egyszer elkezdi, akkor minden koncerten kell. Ez így nagyon nehéz.

Most viszont újra örülhet nektek a közönség. Nem tartasz tőle, hogy újra elnyel a mókuskerék?

hyperkarma_150314ml_02.jpg

Bérczesi Róbert

B.R.: Egyszerűen erőt kell vennem magamon. Most így lightosan iszogatok. Igyekszem visszafogni magam, nem egyből elfogadni, ha itallal kínálnak. Nagyon kínos tud lenni, ha már berúgva mész fel a színpadra, bár koncert közben berúgni sem jó. Erőt veszek magamon. Igyekszem visszafogni magam.

A hiperkarmával készített interjúnk a Miskolc Televízió Promenád című műsorában bővebben látható, csütörtökön.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat