2024. március 29. Aguszta
Musical és Miskolc gála újra szeptemberben a Művészetek Házában
minap.hu
|
2014. augusztus 18. 18:14
|
frissítve: 2014. szeptember 02. 15:13
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel szeptember 26-án újra megrendezik a Musical és Miskolc 2014 – Miskolc és környéke tehetségeiért gálaestet a Művészetek Háza színháztermében.

cselepak_balazs.jpg

Cselepák Balázs

A rendezvénysorozat célja, hogy megyénkből származó, elsősorban a musical műfajában szárnyaikat próbálgató pályakezdő művészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson. A program megvalósulását fő szponzorként Miskolc Megyei Jogú Város, Mecénás Alapja támogatja. Számos cég, intézmény és magánember állt azonban a kulturális kezdeményezés mellé támogatóként, segítségük nélkül a gálaest nem valósulhatna meg.

Az eseményen immár második éve a magyar musicalszínjátszás kiemelkedő előadói lépnek fel, közös bennük hogy mindannyian kötődnek városunkhoz, Miskolchoz, megyénkben születtek, nevelkedtek vagy a Miskolci Nemzeti Színházban játszottak vagy játszanak a mai napig.

 

jancso_dora.jpg

Jancsó Dóra

A Művészetek Háza színpadán áll majd: Tunyogi Bernadett, Jancsó Dóra, Varga Andrea, Pető Zsófia, Szécsi Viktória és Simon Fruzsina, Cselepák Balázs, Kriston Milán, Molnár Erik és Szabó Zsolt előadóművészek. Kamarás Máté a Japánban élő és elsősorban külföldön tevékenykedő musicalénekes, erre az eseményre hazalátogat és a produkció védnökeként és fellépőként is részt vesz az eseményen.

 

 

varga_andrea.jpg

Varga Andrea

Rajtuk kívül a gálán bemutatkoznak Miskolc és környékének legtehetségesebb fiatal énekesei, akik rangos tehetségkutató versenyeken kiemelkedő helyezéseket értek el: Czelláth Panna, Sivák Valéria, Oroszi Márk, Keresztfalvi Bence, Radványi Fruzsina és meghívást kapott a programra a Diósgyőri Gimnázium diákszínpada és a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola tánccsapata is.

A gálaesten egy látványos zenés-táncos showműsornak lehet szem- és fültanúja a musicalek színes világát kedvelő közönség. A jegyek augusztus 18-ától vásárolhatók meg a Művészetek Háza jegypénztárában. 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat