2024. március 28. Gedeon, Johanna
Nem kampány: ruha és meleg egész évben. Miskolcon több szervezet is segíti a rászorulókat
Miskolc Tv/minap.hu
|
2017. január 11. 15:56
|
frissítve: 2017. január 12. 16:56
Miskolcon mindenkinek jut idén is meleg ruha, és téli cipő a segélyszervezetektől. A Máltai Szeretetszolgálatnál, a Miskolci Egyesített Szociális Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményben és a Vöröskeresztnél egész évben gyűjtenek rászorulóknak. Kiosztásuknál több helyen az önkéntesek segítenek.

01.jpg

Akár egy cipőboltba, olyan konkrét igényekkel érkeznek a rászorulók a Máltai Szeretetszolgálathoz. Többségük kevés jövedelemből, rossz körülmények között él.

- Nekem nagyon sokat segít, mert ilyen kevés jövedelem mellett nem tudom megoldani azt, hogy egy 3-4 ezer forintos cipőt, ruhát vagy pedig valami felsőruházati dolgot megvásároljak magamnak. Itt viszont el tudom kérni, el tudom vinni – mondta a Miskolc Televíziónak Szilágyi Lászlóné.

Próba, válogatás és megújul szinte a teljes a ruhatár. Gyerek, felnőtt ruhák, cipők és csizmák sorakoznak a polcokon. Különösen az évszakváltásokkor hoznak sok holmit az adományozók, de a rászorulók ekkor visznek a legtöbbet is.

- Több száz mázsa ruhát kapunk éves szinten. Ez gyakorlatilag a nap bármelyik szakában, akár hétvégén is fogadjuk. A hajléktalan szállónak és az átmeneti szállónak a kollegái bármikor elveszik ezeket a ruhákat – nyilatkozta Braho Zsuzsanna, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci csoportjának vezetője.

02.jpg

Még ágynemű is van az Arany János utcai Miskolci Egyesített Szociális Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményben. A szolgáltatási központokban és a családsegítő munkatársai a gyerekes családoknál is gyűjtenek ruhát, használati cikkeket és bútort egész évben.

- Azok a családok juthatnak hozzá, akik az intézménnyel gondozói, családgondozói kapcsolatban állnak, vagy valamilyen jogviszonyban állnak. Bejöhetnek minden szolgáltatási központunkban van lehetőség arra, hogy ruhaadományban részesüljenek. Erről Földessy Judit, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményigazgatója nyilatkozott.

A Vöröskereszt is az év minden napján fogadja az adományokat. Az ellátottak közül sokan vannak napközben az utcán, ezért különösen szükségük van a meleg cipőre és vastag kabátra.

03.jpg

-  Az intézménybe beérkezett ruhákhoz főleg az intézményben élők használják, de természetesen a lakosság igényeihez is igazodunk, szükségleteihez is igazodunk, tehát amennyiben szüksége van valakinek használt ruhaneműre, eljön az intézménybe és akkor itt átveheti – mondta Duberné Dunaveczki Éva, a  Hajléktalanokat Gondozó Központ, Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetének intézményvezetője.

A Miskolcon összegyűjtött ruhaneműkből idén is jut a megye rászorultjainak, de még az állatmenhely lakóinak is küldenek majd olyan ruhadarabokat, amelyekkel a kutyaházakat lehet melegebbé tenni.

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat