Szeptember 12-én az Európai Parlament a létrejötte óta először döntött arról, hogy elindítsák-e az Európai Unió szerződésének 7. cikkelyét az egyik tagállammal szemben. Orbán Viktor a magyar miniszterelnök megragadta az alkalmat és eljött Strasbourgba. Azzal vádolták, hogy a jogállamisággal szemben kormányoz, és nem fogadja el az európai „értékeket”.
Vádlott, álljon fel! A hazájában a választásokon biztos győzelmet arató Orbánt Strasbourgban az Európai demokrácia legnagyobb ellenségének tartják. A Parlament folyosóin a szövetségesei elmondják, hogy szerintük az egész eljárással csak Orbán túl szigorú bevándorlással kapcsolatos politikáját, és az amerikai Soros civil szervezetei elleni intézkedéseit akarják megbosszulni.
A vitában Orbán minden várakozással szemben rendkívül kemény maradt. „Magyarország nem enged a zsarolásnak, és meg fogja védeni a határait, megállítja az illegális bevándorlást, és megvédi a saját jogait, ha kell Önökkel szemben is”.
Európa imbolyog, bizonytalan minden irányban, ezt a Parlamenti képviselők is tudják. Amikor nagy arányban megszavazták a Magyarország elleni szankciót, akkor a fejükben az járt, hogy Orbán Viktor annak az erősödő mozgalomnak a húzóereje, amely veszélyezteti a kialakult európai rendszert. A magyar miniszterelnök szellemi harcról beszél, a civilizációk harcáról. Ezt is ő mondta:
„Harminc évvel ez előtt azt hittük még, hogy Európa lesz a jövőnk. Most azt hisszük, mi vagyunk Európa jövője”.
Ki remegve, ki reménykedve, de mindenki a jövő májusi európai választásokat várja.