2024. április 20. Tivadar
Összeesett a tárgyaláson az a férfi, akinek nyáron leszakadt a keze egy miskolci tésztaüzemben
Miskolc TV
|
2017. február 07. 14:54
|
frissítve: 2017. február 08. 13:51
A tárgyalást félbe kellett szakítani. A férfi 15 millió forint sérelemdíjat követel. Azt mondja, jelezte a gép meghibásodását, de az ügyvezető mégsem tett semmit. A tulajdonos szerint azt az alkatrészt, ami a gép biztonsági megállításáért felel, valaki szándékosan kiszerelte a gépből.

A tárgyaláson elhangzott, hogy a baleset előtt egy fél évvel korábban már tudta a dolgozó, hogy a sérülést okozó gép hibás, mégis használta a gépet. Igaz, a munkáltató nem tűntette fel, hogy a gép hibás, de a dolgozó tudott róla, hogy nem szabadna használnia. Szerintük a baleset a dolgozó szabálytalan munkavégzése miatt történhetett.

A balesetben megsérült férfi a tárgyalás közben többször rosszul lett. Szédülésre panaszkodott, majd összeesett. A tárgyalást csak néhány perc múlva tudták folytatni.

A felperes azt mondja, azt a munkát, amit aznap csinált, csak azon a gépen lehetett elvégezni.  Így amikor a védőrácshoz ért a gép nem állt le.

– A felperes nyilatkozata szerint, ahogy a szakmunkás tanulónak mutatta meg a falon lévő panelen, hogy hol kell a gépet kikapcsolni, aközben érhetett bele a keze a forgó alkatrészbe és így történhetett a sérülése – mondta Gecse Istvánné bíró.

Az alperes szerint ez nem valószerű, ugyanis a gép felső széle és a forgó elemek közti távolság túl nagy ahhoz, hogy valaki így sérüljön meg. Ráadásul úgy vélik, egy biztonsági elemet szándékosan távolítottak el a gépről.

Épp a műszaki szakértő jelenlétében találták meg azt az elemet, amin a rendőrség jelenleg is ujjlenyomat és DNS vizsgálatot végez – állítja az alperes. Egyelőre az igazságügyi orvos szakértői vizsgálatra és munkavédelmi szakvéleményre várnak. Az ügyben további tanúk meghallgatásával, márciusban folytatódik a tárgyalás.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat