2024. április 16. Csongor
Semmelweis nap a megyei kórházban – a díjazottak névsorával
minap.hu
|
2016. július 01. 11:29
|
frissítve: 2016. július 02. 16:22
A megyei kórházban is megrendezték az egészségügyben dolgozók kiemelkedő ünnepét, a Semmelweis ünnepséget, ahol főigazgatói dicséretet és előléptetéseket vehettek át dolgozók.

1818. július 1-én született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője, akinek születési évfordulója hazánkban minden évben az egészségügy napja is.

semmelweiss_nap_160630ml_9.jpg

– Engedjék meg, hogy kifejezzem abbéli örömömet, hogy Önökkel éppen ebben a gyönyörű egészségügyi központban ünnepelhetek. Ez a központ, és több hasonló az országban, a fényes, tárgyi, megfogható bizonyítéka annak, hogy nem igaz az, amit az ellenzék ismétel gépiesen 2010 óta. Ez a kormányzat nem teszi tönkre az egészségügyet, hanem ellenkezőleg, az ország lehetőségeihez képest mindent megtesz azért, hogy az egészségügyben dolgozók 21. századi körülmények között végezhessék a munkájukat – mondta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.

– A bérszínvonal emelése is terítéken van a magyar egészségügyben. Ezen a héten jelentette be az ágazat államtitkára, hogy a jövő évben 171 milliárd forinttal nő az egészségügyre fordított források összege, ami azt jelenti, hogy 82 milliárd forinttal több jut bérekre – hangsúlyozta Csöbör Katalin.

semmelweiss_nap_160630ml_22.jpg

         A Semmelweis nap alkalmából  Csiba Gábor főigazgatótól kitüntetéseket és előléptetéseket is átvettek az intézmény dolgozói.

Batthyány - Strattmann László díjban részesült:

Ökrös Ilona - intézetvezető főorvos - Sürgősségi, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály

Főigazgatói dicséret kitüntetésben részesültek:

Bodó Gabriella – főgyógyszerész – Intézeti Gyógyszertár

Dénes Enikő – szakorvos – II. Belgyógyászati Osztály

Farkas Ferencné – szakrendelői koordinátor – Rehabilitációs Intézet (Szikszó)

Farkas László – főorvos, osztályvezető helyettes – Szülészet - Nőgyógyászati Osztály

Fialka Mónika – ápoló – II. Belgyógyászati Osztály

Homokiné Laczkó Bernadett – osztályvezető ápoló helyettes – Gyermek Intenzív és Aneszteziológiai Osztály

Hornyák Erzsébet – osztályvezető helyettes – Finanszírozási Osztály

Kovács Csaba – főorvos – Reumatológiai Rehabilitációs Osztály II. (Mezőkövesd)

Kovácsné Toma Mária – gazdasági ügyintéző – Szülészet - Nőgyógyászati Osztály

Ludvig Zsuzsanna – főorvos – Klinikai és Intervenciós Radiológiai Centrum

Lukács Anita – adminisztrátor – Rehabilitációs Intézet (Szikszó)

Magosné Bodnár Gabriella – OKJ ápoló – Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály

Markovics Jánosné – részlegvezető műtősnő – Központi Műtő

Medve Lászlóné – gazdasági ügyintéző – ápolási asszisztens – Traumatológiai Osztály

Sándorné Szala Ildikó – szakasszisztens – Sebészeti Osztály

Szabadosné Hegedűs Szilvia – adminisztrátor – Fül-Orr-Gége és Fej-Nyak Sebészeti Osztály

Szebényi Jenő – intenzív terápiás ápoló – Idegsebészeti Osztály

Urbán Ferenc – munkavédelmi előadó – Foglalkozás-egészségügyi és Prevenciós Osztály

Vassné Varga Mariann – részlegvezető asszisztens – Klinikai és Intervenciós Radiológiai Centrum

Velkey Imre – főorvos – Gyermek Onkohaematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztály

I. Belgyógyászat - Kardiológiai Osztály Szakdolgozói Kollektívája

Főigazgatói Elismerésben részesültek:

Bárdos Józsefné – szakasszisztens – Csecsemő és Gyermek Osztály

Borbély Bertalanné – szakasszisztens – Patológiai Osztály

Garabuczi Péterné, Kürtösi Istvánné, Sóvári Éva, Tóth Istvánné – szakasszisztensek – Laboratóriumi Medicina Osztály

Kondi Györgyné – műtős szakasszisztens – Központi Műtő

Kormos Istvánné – részlegvezető – Sürgősségi Betegellátó Osztály

Szűcs Péter – adminisztrátor – Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály

Tóth Richárdné – OKJ ápoló - Ortopéd-Sebészeti Osztály

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarában végzett áldozatos munkája elismeréseként Elismerő Oklevelet vettek át:

- Ignácz Magdolna – vezető asszisztens-helyettes – Klinikai és Intervenciós Radiológiai Centrum

- A mezőkövesdi Mozgásszervi Rehabilitációs Központ fizioterápiás szakasszisztenseinek csoportja

- Osztermann Jánosné – asszisztens –II. Rákóczi Ferenc Kórházi Intézményrész

Vezetői megbízásokat vettek át:

Tóth István – orvosigazgató – 2016. július 1-jétől.

Nagy Gábor – intézetvezető főorvos – Sebészeti Intézet – 2016. július 1-jétől.

Főorvosi kinevezésben részesültek:

Barta Szabolcs – Klinikai és Intervenciós Radiológiai Centrum

Molnár Csaba – Sürgősségi Betegellátó Osztály

Pap Tímea – Klinikai és Intervenciós Radiológiai Centrum

Petrás Miklós – Gyermek Onkohaematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztály

Pleszkó Apollónia – Velkey László Gyermekegészségügyi Központ

Sándor Zsolt – Szülészet - Nőgyógyászati Osztály

Adjunktusi kinevezésben részesültek, illetve adjunktusi címet kaptak:

Egervári Erzsébet – Laboratóriumi Medicina Osztály

Fogarasi Andrea – Reumatológiai Rehabilitációs Osztály II.

Gárdus Dénes – II. Belgyógyászati Osztály

Kelen Mária – Koraszülött-Újszülöttpathológiai Osztály

Koncz Júlia – Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály

Liktor Balázs – Fül-Orr-Gége és Fej-Nyak Sebészeti Osztály

Nagy Dávid - Idegsebészeti Osztály

Pauleczki Annamária – Gyermek Onkohaematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztály

Román Éva – Fül-Orr-Gége és Fej-Nyak Sebészeti Osztály

Szabó Szabolcs –Traumatológiai Osztály (adjunktusi címet kap!)

Székely Ádám – Idegsebészeti Osztály                      

Tóth Béla – Klinikai és Intervenciós Radiológiai Centrum

 Vincze Balázs – Sebészeti Osztály

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat