2024. április 19. Emma
Sikerrel zárult a Nő a Partnerség konferencia Lillafüreden
minap.hu
|
2017. március 09. 14:05
|
frissítve: 2017. március 10. 16:44
Kárpátaljáról, Erdélyből és a Felvidékről is érkeztek hölgyek, hogy az összefogás jegyében elmondják tapasztalataikat, javaslataikat, és meghallgassák itthoni társaikat.

no_a_partnerseg_konferencia_170307_vcs_08.jpg

Fotó: Végh Csaba

Csöbör Katalin, a Nő A Siker Alapítvány elnöke bejelentette, hogy 200 ezer forinttal támogatják a kárpátaljai Tatár Fruzsinát, aki az Első Kárpátaljai Népi Zenede tagja és több tehetségkutató versenyen is jelentős eredményeket ért el, valamint 300 ezer forinttal járulnak hozzá a miskolci Kiss Ildikó máltai énekversenyen való részvételéhez. A konferencia első napján érkezett felajánlásnak köszönhetően a repülőjegy már biztosított a kislány és kísérője számára.

no_a_partnerseg_konferencia_170307_vcs_07.jpg

Az alapítvány és a rendezvény egyik célja, hogy támogassa a tehetséges, feltörekvő fiatalokat, itthon és a határon túl is.

no_a_partnerseg_konferencia_170307_vcs_04.jpg

Csöbör Katalin elmondta, a párbeszéd sikeresen elkezdődött, kiváló előadások hangzottak el és jövőre, a tervek szerint még több erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyar női szervezetet, érdeklődőt várnak majd, hiszen a határok megszűnésével, egy sokkal szorosabb összefogás, együttműködés is körvonalazódik. Sőt, a V4-es bővítés is elképzelhető a 2018-as Nő a Partnerség konferencián.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat