2024. április 20. Tivadar
Szabadulószobák és sok más érdekesség – ByeAlex-szel nyitottak élményközpontot a Miskolci Egyetemen
Kujan István
|
2018. december 07. 14:32
|
frissítve: 2018. december 09. 11:38
Megnyitotta kapuit pénteken a Miskolci Egyetem pályaorientációs Tudás-Vár élményközpontja, melynek két tematikus szabadulószobáját, látványos, játékos feladatait és ügyességi kihívásait december 10-től minden általános és középiskola térítésmentesen kipróbálhatja, előzetes bejelentkezés alapján.

Az Emberi erőforrások minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében felemlegette a Miskolci Egyetem büszkeségre okot adó, hosszú múltját. Horváth Zita reményét fejezte ki, hogy a gyerekseregben sokan vannak olyanok, akik évek múlva majd a Miskolci Egyetem hallgatói lesznek. – Abban a reményben neveljük itt a diákokat, hogy a város és a régió hasznos és értelmiségi polgárai lesznek – mutatott rá.

egyetem_elmenykozpont_181207ml_5.jpg

Elmondta azt is, a hagyományok tisztelete és ápolása mellett innováció és megújulás nélkül „ma nem tartana itt az intézmény”, ami a hagyományaiból építkezik és a jövő felé tart, afelé, hogy a régió „szellemi kisugárzó-központja legyen”.

egyetem_elmenykozpont_181207ml_11.jpg

Az élményközpont kapcsán úgy fogalmazott a helyettes államtitkár, hogy itt talán többet is lehet majd tanulni, mint egy-egy tanórán. Biztatta is tehát a jelen lévő fiatalokat, hogy győzzék meg tanáraikat a központ meglátogatásáról. – Reményeink szerint belátható időn belül itt, a Miskolci Egyetemen fogunk látni titeket, mi várunk benneteket – köszönt el a diákoktól Horváth Zita.

egyetem_elmenykozpont_181207ml_8.jpg

A Miskolci Egyetem felismerte, hogy fontos a fiatalság régióban és városban tartása. Ennek érdekében országosan egyedülálló pályaorientációs programot indított el. Az intézmény hazai összevetésben élen jár a következő generációk, most tizenéves korosztály műszaki és természettudományos érdeklődésének felkeltésében.

egyetem_elmenykozpont_181207ml_17.jpg

Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja kiemelte, egyik nagy missziója az intézménynek, hogy a régióban „a szellemi kapacitást erősítve itt tartsa vagy ide hozza az okos és értelmes fiatalokat”. Létrehozták például a Maradj Miskolcon Alapítványt, amivel szeretnék ösztönözni a fiatalokat, hogy ne menjenek el a középiskola elvégzése után, és a Miskolci Egyetemet válasszák.

– Az élményközpont újabb mérföldkő ezen célunk elérésében. Várjuk ide a miskolci általános és középiskolásokat, azért, hogy jöjjenek, nézzék meg ezt a gyönyörű campust, ezt a fantasztikus közösséget, és nálunk tanuljanak tovább – mondta.

Az élményközpont célja, hogy a műszaki, természettudományos ismereteket széles körben is megismertesse. Két, ún. szabadulószobát is kialakítottak, ezek olyan, kihívást jelentő feladatokkal vannak teli, amik matematikai, fizikai, kémiai tudást igényelnek. De mérnöki alkotásokat – például egy vízhajlító berendezést, egy lézer hárfát, vagy egy themerint – is meg lehet csodálni, ki tudnak próbálni az akár az ország más részeiből ide érkező diákok is. Az élményközpontot – tudatta a kancellár – folyamatosan fogják bővíteni.

egyetem_elmenykozpont_181207ml_24.jpg

ByeAlex, azaz Márta Alex 5 évet járt a Miskolci Egyetemre, most is úgy fogalmazott, „mindig megérint érzelmileg, amikor ide jövök”. Bevallotta, „nagy kutyaütő” volt gyerekkorában, egy szerelem kellett ahhoz, hogy egyetemre jelentkezzen. A Miskolci Egyetem nagykövetének megválasztott Alex elmondta, zenészként végigturnézta már az egész országot, rengeteg egyetemet látott, rengeteg hallgatóval találkozott, de „ami velem itt történt, az máshol nem történt volna meg”; „az az ember, aki én ma vagyok, az azért ilyen, mert ide jártam”, tette még hozzá.

– Amikor itt tanultam, azt éreztem, hogy valami történik velem, bennem. Amit itt kaptam a tanároktól, társaimtól, barátaimtól, azok kellettek ahhoz, hogy kamerák előtt is nyugodtan tudjak beszélni, meg tudjam szólítani az embereket, üzeneteket közvetítő dalokat tudjak írni. Itt kezdtem el igazán gondolkodó emberré válni – dicsérte a campuson folyó diákéletet ByeAlex. – Az X-faktorban dolgozom fiatalokkal, mindig azt mondom nekik, hogy soha ne adják fel a tanulást. Mellette lehetnek zenészek. De fontos, hogy tudják: hülyének lenni nem érdem!

egyetem_elmenykozpont_181207ml_16.jpg

– Ahogy aztán kiszakadtam az alma materből, az trauma volt. Azt gondoltam, hogy soha többé nem fogom magam olyan jól érezni, mint itt az 5 év alatt. Gyertek tehát ti is ide, gyönyörű az Egyetemváros, sokat lehet itt tanulni – fűzte hozzá.

A Kvantumgép és a Múzeum nevet viselő szabadulószoba kialakításában az Elme Háza is segédkezett. Bán Szabolcs érdeklődésünkre elmondta, előbbiben az alapsztori szerint egy professzor egy gép segítségével feketelyukat tud előállítani. Ez a gép azonban „elszabadul”, a játékosoknak 45 percük van arra, hogy különböző feladatok elvégzésével megfékezzék a gépet, és megakadályozzák a világméretű katasztrófát. Logikai és ügyességi feladatokon át vezet az út a leállításig. – Egyszerű, de az egyetemi karokhoz kapcsolódó feladatok vannak a Múzeumban is, ahol egy ásványt kell ellopni. Ehhez például ki kell kapcsolni egy lézerhálót is, mint amilyen a Mission: Impossible című filmben is van – ismertette az Elme Háza munkatársa.

egyetem_elmenykozpont_181207ml_14.jpg

A Tudás – Vár projekt keretében, az élményközpont kialakítása mellett, egy pályázatot is meghirdetett az egyetem. Egy pályaválasztási applikációt tervez az intézmény, megkérték a diákokat, segítsenek nekik abban, mi az a karakter, ami a Miskolci Egyetemhez illik. A legjobbaknak a megnyitó alkalmával adták át az elismeréseket.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat