2024. március 29. Aguszta
A szakma diplomásai – mestereket avattak Miskolcon
Kóródi Tímea/minap.hu
|
2015. november 12. 17:34
|
frissítve: 2015. november 13. 23:44
Szakácsok, pincérek, autó- és villanyszerelők is átvehették mesterlevelüket csütörtökön a Miskolci Egyetemen. Az oklevél megszerzését a szakképzési törvény írja elő. Idén szeptembertől e nélkül senki sem oktathat. A megyében 18 szakmából csaknem 350 oklevelet adtak át.
Nem

     Csaknem 350 szakember tett egyszerre fogadalmat. Több hónapos tanulás áll a mesterek mögött. A magas színvonalú szakmai tudás mellett pedagógiai és vállalkozói ismereteket is megszereztek.

mester_oklevel_151112_vcs_05.jpg

Fotó: Végh Csaba

Lakatos Nóra lassan 10 éve dolgozik pincérként. Most már ő is hivatalosan mester lett.

– Magára a mesterképzésre leginkább a pincértanulók, az ő foglalkoztatásuk miatt volt szükség. Nehéz volt a képzés, tanulni, teljesíteni kellett, de megcsináltuk – mondta büszkén.

mester_oklevel_151112_vcs_34.jpg

2015 szeptemberétől oklevél nélkül ugyanis senki sem oktathat. Szakképzésben tanuló hallgatókat is csak azok a cégek fogadhatnak, akiknél mesterek dolgoznak. A BOKIK elnöke szerint ez biztosítja majd a magas színvonalú oktatást – legyen szó autószerelőkről, asztalosokról vagy cukrászokról. Bihall Tamás kiemelte, a mestereket a szakma diplomásainak tekintik, egy olyan tudás hordozóinak, akik meggyőződése szerint jelentősen hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a megye gazdaságának tudásképességét megemjék.

A minőségi szakképzés a magyar nemzetgazdaság stratégiai érdeke. Erről már Miskolc polgármestere beszélt, aki szerint a mesterlevél nemcsak tudást, de nagyobb önállóságot is jelent.

mester_oklevel_151112_vcs_03.jpg

– A képzésük során vállalkozói ismeretekkel is felvértezték önöket, s ha jól csinálják, a maguk urai lehetnek, saját szorgalmukon, ügyességükön múlik majd, milyen sikereket érnek el – mondta a mesterlevüket átvevőknek Kriza Ákos.

Az átadón 18 szakmából csaknem 350 mester vehette át oklevelét.

mester_oklevel_151112_vcs_18.jpg

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat