2024. március 28. Gedeon, Johanna
Térden a lengyel bajnok
2014. augusztus 30. 23:36
|
frissítve: 2014. szeptember 02. 15:19
A lengyel bajnok, a KH Sanok volt a Jegesmedvék ellenfele a II. Miskolc Autó Kupa utolsó meccsén. A Jegesmedvék nagyszerű győzelmet arattak, de egy góllal lemaradtak a kupagyőzelemről.

A Jegesmedvék szombati ellenfele a II. Miskolc Autó Kupán a tíz légióssal felálló KH Sanok volt, amely pénteken 3-1-re verte az EBEL-es Ljubjanát.

A csapatok nem aprózták el, hatalmas lendülettel kezdtek, mindkét kapusnak komoly védéseket kellett bemutatni az első két percben. A 7. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat: emberelőnyben Dudas elemi erejű kékvonalas bombája vágódott a hálóba (1-0). A 9. percben Sinagl reklamált igen hevesen, amiért kapott egy fegyelmit, majd amikor folytatta, még egyet, így mehetett zuhanyozni. Elképesztően szép góllal növelte előnyét a Miskolc a 11. percben: Popovics és Hajós passzolta sakk-mattra a vendégvédelmet, és végül az előbbi lőtte a korongot az üresen maradt kapuba (2-0).

Továbbra is nyomott a Miskolc, és a 14. percben már három volt az előny: ismét Dudas, és ismét óriási bomba a kékről (3-0).

jegesmacik_ljubljana_140828ml_18.jpg

Archív fotó: Mocsári László

Tóth büntetett

A második harmad 4. percében emberelőnybe került a Sanok, amit fegyelmezett védekezéssel és Duschek egy nagy bravúrjával sikerült kihúzni, de azonnal újabb miskolci ülhetett ki a büntetőpadra. Ez a hátrány nem tartott sokáig, mert 20 másodperc múlva Mermer vérző sérülést okozott Boyle-nak, így 2+2 percig ő is pihenhetett. A 7. percben gólt lőtt Jordan Knox, de ennek most nem örültek a miskolci szurkolók (3-1).

A 12. percben Tóth ugorhatott ki, de szabálytalanul akadályozták, jöhetett a büntető, amit a sértett gyönyörűen be is lőtt Skrabalak lábai között (4-1). A lengyelek egyre nehezebben viselték a vesztes állást, és a 17. percben óriási bunyót robbantottak ki, amelyben Danton volt a legalattomosabb, sőt utána folyamatosan mutogatott ki a közönségnek is.

Inkább küzdöttek

A harmadik harmad első fele enyhe miskolci fölényben telt. A csapatok nagy tempót diktáltak, de inkább a küzdelem dominált, kevés helyzet alakult ki. A harmad további részében több gól már nem esett. A Jegesmedvék egy nagy iramú, kemény mérkőzésen verték meg a légiósokkal telezsúfolt lengyel bajnokot. Mivel a tornán klasszikus körbeverés alakult ki, végül a gólarány döntött, ami nem is lehetett volna szorosabb, hiszen +1, 0 és -1 lett.

 

Nem
Miskolci Jegesmedvék - KH Sanok (2014.08.30.)

A II. Miskolc Autó Kupa végeredménye:

1. Olimpija Ljubljana
2. Miskolci Jegesmedvék
3. KH Sanok

Legjobb kapus: Brayan Pitton (KH Sanok)
Legjobb hátvéd: Jesse Dudas (Miskolci Jegesmedvék)
Legjobb csatár: Ales Musics (Olimpija Ljubljana)  

Jegyzőkönyv Miskolci Jegesmedvék – KH Sanok 4-1 (3-0, 1-1, 0-0) Miskolci jégcsarnok 500 néző V: Laufe, Bogdan, Korba Gól: Dudas(2), Popovics, Tóth, ill., Knox Kiállítás: 82 perc illetve 114 perc   Miskolci Jegesmedvék: Duschek – Boyle, Láda P., Metcalfe, Nagy, Tóth, Sagert, Dudas, Láda B., Cohen, Dansereau, Gőz, Vojtkó, Popovics, Hajós, Becze, Roczanov, Budai, Ritó, Szilágyi, Fliszár, Bálizs(k). Edző: Majoross Gergely. KH Sanok: Skrabalak – Zatko, Dutka, Vozdecky, Pietrus, Sinagl, Da Costa, Rapala, Danton, Sawicki, Knox, Burlin, Williams, Demkowicz, Wilusz, Kosteckzi, Genczyk, Saviels, Radwanski, Wanat, Mermer, Pitton(k). Edző: Tomasz Demkovicz.

Majoross Gergely: - Ez után a győzelem után is azt mondom, hogy nem az eredmény volt ma fontos, hanem a teljesítmény, amit nyújtottunk. Úgy gondolom, hogy ma úgy működtünk csapatként a játékban és a járulékos ügyekben is, ahogy arról egy edző csak álmodhat. Senkit nem kellett noszogatni, mindenki maximálisan odatette magát. Azt azért sajnálom, hogy egy góllal lemaradtunk a kupagyőzelemről.

Tomasz Demkovicz: - Remek meccs volt, de a hibáinkat a Miskolc azonnal kihasználta. A torna jól szolgálta a felkészülésünket.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat