2024. április 18. Andrea, Ilma
Több ezren tüntettek Miskolcon a Hősök terén
minap.hu
|
2016. február 03. 16:51
|
frissítve: 2016. február 05. 00:40
A gyülekezőnél megközelítőleg háromszázan voltak a Herman Ottó Gimnázium előtt. Fáklyákat osztottak és elindultak a tüntetők a Hősök tere felé, érintve a Városház teret Miskolcon szerda délután. Végül több ezer ember hallgatta a felszólalókat a Hősök terén. Nem tudni pontos adatot. A szervezők szerint ötezren, az MTI szerint négyezren voltak, míg az origo.hu ezer-kétezer emberről írt. Este hét órára azonban újra csendes lett a tér.

img_5501.jpg

Innen indult a tüntetés, fotó: Mocsári László

Eleinte még csak hozzávetőleg háromszázan gyülekeztek, majd útnak indultak a Hősök tere felé. 

img_5542.jpg

 A demonstráció miatt forgalomlassításra kellett számítani a Baross Gábor, a Bajcsy-Zsilinszky és a Széchenyi utcán is, a villamosközlekedés azonban nem állt le Miskolcon. A felvonulás elején hozzávetőleg ezer ember vonult a Hősök tere felé.  (Győrben mindössze harmincan voltak.)

 

tuntetes_160203_fkcs_22.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

 Mivel az eső is eleredt, így több volt az esernyő, mint a fáklya.

tuntetes_160203_fkcs_21.jpg

A tömeg megérkezett a Hősök terére, ahol többen is felszólaltak.

Pont a diákokat nem kérdezik meg – hangoztatta Tóth Réka, a Független Diákparlament képviselője  Miskolcon. Követeljük, hogy igenis vegyenek minket számba! Nem hagyjuk, hogy mi szenvedjük el felső hatalmi döntéseket!

A Klebelsberg-központnak meg kell szűnnie! – egyebek mellett erről beszélt Gulyás Balázs aktivista. 

tuntetes_160203_fkcs_24.jpg

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője szerint a köznevelés rendszere csődöt mondott, a biciklit nemcsak túltolták, hanem el is. A kerekasztal szerinte illegitim, mert oda a kormány csak azokat hívja meg, akiket ő akar - mondta.

Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója megemlítette azt a kormányzati vádat, hogy a mostani tüntetést Soros György által támogatott szervezetek szervezték. „Soros György támogatja a 15 éves iskolai számítógépeket? A minősíthetetlen kísérleti tankönyveket? A túlzott tananyagmennyiséget? A lépcsőn tornázó gyerekeket? A belső bérfeszültséget? Az elhibázott tanfelügyeleti rendszert?” – tette fel a kérdést. Ha nem teszünk valamit, zombivá válik itt mindenki - fogalmazott Pukli István.

tuntetes_160203_fkcs_25.jpg

"Elfogyott a pedagógusokra oly jellemző türelem" - mondta a Hősök terén Galló Istvánné, a Pedagósusok Szakszervezetének elnöke. Este hét órára a szónokok mondanivalója és a hallgatók türelme is elfogyott, a tér újra csendes lett Miskolcon.   

tuntetesveg_160203_fkcs_12.jpg

 

Sokan voltak a téren, de nem teljesen telt meg. Nagyon nehéz megmondani pontosan, hogy mennyien voltak, mert a szervezők szerint ötezren, az MTI szerint négyezren, az origo pedig ezer-kétezer emberről írt. Nem irigyeljük a katasztrófavédőket.

A Herman Ottó Gimnázium január 5-én tette közzé azt a levelet, amit még tavaly a KLIK-nek írtak a tanárok és amelyben segítséget kértek. A levél az oktatási rendszer pénzügyi és szakmai problémáira hívja fel a figyelmet. A tanárok képtelenek megfelelni az új követelményeknek, a diákokat pedig nem lehet még tovább terhelni – olvasható a levélben.

A közoktatási rendszer pénzügyi és szakmai problémái miatt a tanárok képtelenek megfelelni az új követelményeknek, a diákokat pedig nem lehet már tovább terhelni. Ezért írták a Herman Gimnázium tanárai a KLIK-nek, nyílt levelüket, ami januárban került nyilvánosságra. Azóta az országban több intézmény is a gimnázium mellé állt. Ezek az előzményei a demonstrációnak, ami Miskolc alpolgármestere szerint nem a legjobb üzenet, főként azután, hogy az emberi erőforrás miniszter már összehívott egy köznevelési kerekasztalt. Miskolc alpolgármestere, Kiss Gábor a napokban azt mondta: a miniszteri látogatással már elkezdődött a párbeszéd, ami tovább folytatódhat az oktatási kerekasztal összehívásával, így ebben a helyzetben nincs létjogosultsága, az utcai erődemonstráció nem a legjobb üzenet.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat