2024. április 19. Emma
Több mint százhatvanezren vettek részt a bugaci Kurultáj-fesztiválon
Magyar Idők/ hirado.hu
|
2018. augusztus 13. 17:03
|
frissítve: 2018. augusztus 14. 22:10
Rengeteg, mintegy négyszáz lovas és gyalogos vonult fel díszesebbnél-díszesebb ruhákban vasárnap a bugaci pusztán, a Kurultáj zárónapján. Európa legnagyobb törzsi gyűlésén rekordot döntött a résztvevők és a látogatók száma is, több mint 160 ezren vettek részt a találkozón.

kurul.jpg

A Kurultáj – magyar törzsi gyűlés, Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye tizenkét ország huszonhét nemzete képviselőinek jelenlétében pénteken nyílt meg az Országház felsőházi termében. A rokontudatú népek háromnapos közös ünnepén a magyar, hun és türk tudatú nemzetek képviselői gyűlnek össze. Az első magyarországi Kurultajt tíz évvel ezelőtt rendezték meg, azóta azonban a sztyeppei lovas-nomád népek legnagyobb kulturális találkozójává vált.

kurul1.jpg

A vendégeket különleges kézműves vásárra is várták, ahol hagyományos fegyverek, különféle öltözékek, kiegészítők, ételek és italok vártak mindenkit. A legnépszerűbb az ostorok kipróbálása volt. Emellett volt bothúzó Európa bajnokság és birkózás, felvonultak mutatványosok, trombitások, népviseletbe, ősmagyar ruhába öltözött hagyományőrzők is. Az íjászok viadalának pedig vasárnap tartották a döntőjét.

kurul4.jpg

A háromnapos fesztiválra szombaton az Országgyűlés elnöke is ellátogatott. Kövér László a magyar kulturális önrendelkezési igény kinyilvánításának, legnépesebb fórumának nevezte a Kurultájt. Az elnök hangsúlyozta az elmúlt évtized Kurultájai azt is üzenik: magyarok milliói várják el, hogy az állam gondoskodjon a XXI. századi magyar kulturális önrendelkezésről.

kurulkover.jpg

Kövér László beszédében az egykori hun lovasok nyílzáporát említve hangsúlyozta: modernnek mondott világunkban egy másik, kevésbé látványos, de hasonlóan pusztító harcmodor terjedt el. Ennek lényege az Országgyűlés elnöke szerint, hogy akinek meg akarják szállni a területeit, annak először a tudatát igyekeznek megszállni. - Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát.

kurul5.jpg

Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik – fogalmazott Kövér László, rámutatva: ezzel a harcmodorral szemben csak a lélek, a szellem és az akarat erejével lehet védekezni, csak így őrizhetjük meg önrendelkezési jogunkat, azon készségünket és képességünket, hogy életünket ne a mások, hanem a magunk érdekei szerint éljük.

kurul6.jpg

Mindehhez a politikai és gazdasági önrendelkezés megteremtése mellett szükség van a kulturális önrendelkezésünk megteremtésére is. Az Országgyűlés elnöke kiemelte: 2010 után a magyar választópolgárok felhatalmazása alapján a globálissá váló politikai és gazdasági viszonyok között megerősítettük Magyarország politikai önrendelkezését, 2014 és 2018 között megerősítettük országunk gazdasági önrendelkezését, az előttünk álló időszakban pedig közösen meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését is.

kurul3.jpg

Kövér László kitért arra: 2008 óta a Kurultaj minden rendezvénye egy jelképes üzenet arról, hogy a magyarok nemcsak a „lélek” szót hozták a honfoglalás előtti időkből és tájakról, hanem maga a magyar néplélek is Keleten sarjadt, a magyarok a legnyugatibb keleti népként soha nem feledkezhetnek meg keleti testvéreikről. Az elmúlt évtized Kurultajai azt is üzenik: magyarok milliói elvárják, hogy az állam és a tudományosság adófizetők pénzéből működő intézményei ne gátolják, hanem segítsék a XXI. századi magyar kulturális önrendelkezést – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

kurul2.jpg

Az első Kurultájt tíz évvel ezelőtt rendezték meg, azóta a sztyeppei lovas nomád civilizáció legnagyobb kulturális találkozójává vált. A vasárnapi zárónapon mintegy négyszáz lovas és gyalogos vonult fel díszesebbnél-díszesebb ruhákban vasárnap a bugaci pusztán. Európa legnagyobb törzsi gyűlésén rekordot döntött a résztvevők és a látogatók száma is, több mint 160 ezren vettek részt a találkozón.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat