2024. március 28. Gedeon, Johanna
Újjáalakult MAB – a fiatalok felé is nyitnak
K. I.
|
2014. október 13. 14:55
|
frissítve: 2014. október 14. 14:27
Érdekes előadássorozatokkal kívánja a tudományt közelebb hozni a régió érdeklődő polgáraihoz az MTA új elnökséggel felálló Miskolci Területi Bizottsága.

A területi bizottság élén Lakatos Istvánt Roósz András, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Miskolci Egyetem oktatója váltotta. Mint hétfői sajtótájékoztatójukon ismertette, elődje mandátuma lejárt, ezért kellett új elnökséget választani.

mab_sajttaj_141013_fkcs_2.jpg

Fotó: F. Kaderják Cs.

Roósz András a bemutatkozó és programismertető tájékoztatón kiemelte: a területi bizottság továbbra is feladatának tekinti a tudományos élet szervezését. Ezt 15 szak- és több mint 60 munkabizottság keretein belül végzik a tagok. Feladatuk ugyanakkor az is – fűzte hozzá az elnök –, hogy a tudományt közelebb vigyék a bizottság működési területe alá tartozó három megye – Borsod-Abaúj-Zemplén mellett Nógrád és Heves – lakosságához.

Roósz András hangsúlyozta: előadássorozataik állomásain tudományos magyarázatokat kívánnak adni az embereket érdeklő kérdésekre, fellépve egyúttal az egyre szaporodó áltudományokkal szemben is.

mab_sajttaj_141013_fkcs_7.jpg

Ezt a célt szolgálja az október 16-án, csütörtökön induló Akadémiai esték című rendezvénysorozat is, melynek részleteit Szabó Tóth Kinga, a Klubtanács elnöke ismertette. A Miskolci Egyetem Szociológia Intézetének igazgatója elmondta: az első előadást Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője tartja, és olyan aktuális és érdekes területeket érint majd előadásában, mint például az élelmiszerbűnözés, az élelmiszerterrorizmus.

Természetesen a miskolci tudományos életből is ismert személyiségekkel is találkozhatunk majd a programsorozat állomásain. Október 30-án például Somorjai Lehel, a megyei levéltár igazgatója beszél majd az oroszok I. világháborúban vállalt szerepéről és a cárizmus végéről. Szabó Tóth Kinga kiemelte: a területi bizottsággal egyetemben a megyei levéltár is nyitni kíván az érdeklődő közönség felé, bizonyítva, hogy „a levéltár nem egy sötét, misztikus hely”.

Novemberben Czibere Tibort, a Miskolci Egyetem korábbi rektorát várják egy pódiumbeszélgetésre (13.), majd 27-én Glatz Ferenc történész, korábbi művelődési miniszter érkezik Miskolcra, hogy az egyik szívügyének tekintett témában, a vidékfejlesztésről mondja el nézeteit. December 11-én pedig Szathmáry Sándor református teológus tart előadást A halál utáni élet a keresztény teológia mérlegén címmel, majd 18-án koncerttel zárul az Akadémiai esték ez évi sorozata. Az előadások kéthetente csütörtökönként délután fél 6-kor kezdődnek a MAB-székházban.

mab_sajttaj_141013_fkcs_9.jpg

Addig is azonban még előttünk áll a november s a Magyar Tudomány Ünnepe, amiről minden évben megemlékezik a Miskolci Akadémiai Bizottság is. Mint Csák Csilla egyetemi docens, tudományos titkár ismertette, Miskolcon november 4-én nyitják meg az ünnepet a MAB-székházban. Ekkor adják át a MAB Emlékérmet, a kitüntető tudományos díjakat és a fiatal kutató díjakat is. Az elismerések átadása mellett tudományos előadásokat is meghallgathatnak majd az érdeklődők, azonban nem csak ezen a napon, hiszen novemberben több konferenciát, szimpóziumot tartanak majd a Magyar Tudomány Ünnepe apropóján.

Szabó Tóth Kinga végül hangsúlyozta: minél inkább szeretnének nyitni a fiatalok felé is. Terveik szerint a középiskolákkal még szorosabb kapcsolatot alakítanak ki, s tudományt népszerűsítő előadásokkal látogatnak majd az oktatási intézményekbe. Felmerült, hogy a tehetséges diákokat összefogva egy fiatal szakosztályt is alapítanának – ezzel is segítve őket abban, hogy a régióban válasszanak maguknak felsőoktatási intézményt.

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat