2024. április 19. Emma
Ünnepváró családi rendezvény nevelőszülőknek és csemetéknek
Kereki Gergely/minap.hu
|
2015. december 19. 15:19
|
frissítve: 2015. december 21. 16:38
Megtelt a Diósgyőr-vasgyári református gyülekezet közösségi terme szombat délelőtt, ahol a református nevelőcsaládokban élő gyermekeket várták karácsonyi meglepetéssel.

unnepvaro_vasgyar_151218ml_3.jpg

- Négy éve vagyunk nevelőszülők. Négy gyermeket nevelünk. Kaptuk ezt a meghívást erre a bábelőadásra, amit nagy örömmel elfogadtunk és nagyon tetszik a gyerekeknek is - mondja  Tamkó Sarolta nevelőszülő.

A Csodamalom Bábszínház hamar elvarázsolta a kicsiket és nagyokat. A gyerekek a diótörést is kipróbálhatták vagy éppen ajándékokat készíthettek. A gyülekezet lelkésze folyamatosan tartja a kapcsolatot a családokkal és a programok szervezésében is fontos szerepet vállalt.

- Az előadás mellett a gyermekeknek készültünk süteményekkel, kézműves foglalkozás is van, hógömböt készítenek, amit hazavihetnek magukkal – mondja Antal Marianna református lelkész. 

unnepvaro_vasgyar_151218ml.jpg

A mostani eseményen 60 gyermek vett részt, akiknek a szórakoztatásához a terület képviselője is hozzájárult.

-  Jónak tartottam az ötletet, lelkészasszony is jónak találta. A helyszínt ő adta hozzá, ezért ez egy ilyen csapatmunka. Azt gondolom, hogy a mai napon nagyon sok gyereket meg tudtunk örvendeztetni – mondja Gazdusné Pankucsi Katalin önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP).

A református egyház néhány éve vette át a nevelő szülői hálózatot a térségben és jelenleg mintegy 350 nevelt gyermek és szüleik képzését valamint gondozását látja el rendszeresen.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat