2024. március 28. Gedeon, Johanna
Vádat emeltek a szennyvízgödörbe esett somogyszili kisfiú halála miatt
MTI
|
2016. június 22. 13:06
|
frissítve: 2016. június 22. 13:06
Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emeltek vádat egy 21 éves és egy 39 éves somogyszili férfi ellen egy szennyvízgödörbe esett hároméves kisfiú halála ügyében - közölte a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A baleset tavaly október 14-én történt Somogyszilben. A felügyelet nélkül maradt kisfiú elkóborolt otthonról, és beleesett a házuktól mintegy ötven méterre lévő, két méter mély szennyvízgödörbe. Kimászni nem tudott és belefulladt a körülbelül fél méter mély szennyvízbe.

Az egyik férfi ellen azért emeltek vádat, mert elment egy ismerőséhez és felügyelet nélkül hagyta a rábízott gyermeket a házuk bekerítetlen udvarán.

A másodrendű vádlott az ügyészség szerint azzal követett el vétséget, hogy nem gondoskodott az általa lakott házhoz tartozó, az út túloldalán, beépítetlen területen lévő szennyvízgödör biztonságos lefedéséről. Annak ellenére nem tette ezt meg, hogy tisztában volt azzal, az utcában lakó gyerekek rendszeresen felügyelet nélkül közlekednek és játszanak az utcán. A szennyvízgödröt mindössze egy fél centiméter vastag bútorlappal fedte le, és nem biztosította azt az elmozdulás ellen megfelelően.

A Somogy Megyei Főügyészség a vádiratban felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat