2024. április 19. Emma
XXI. századi sportinfrastruktúra, korszerű integráció – ülést tartott Miskolc közgyűlése
minap.hu
|
2018. szeptember 19. 20:23
|
frissítve: 2018. szeptember 21. 15:22
Szeptemberi rendes ülését tartotta csütörtökön Miskolc önkormányzatának képviselő-testülete. Sok más mellett döntöttek költségvetéssel, vagyongazdálkodással kapcsolatos ügyekben, közterületek elnevezéséről, és a Miskolc Sport Nonprofit Kft. megalapításáról is.

Napirend előtt

Napirend előtti felszólalásában Kriza Ákos polgármester a Sargentini-jelentésről szólva azt hangoztatta, hogy a bevándorláspárti erők ismét támadást indítottak hazánk és a magyar kormány ellen. Kiemelte, a jelentés 55. pontja Miskolcról szól, megállapításai mellébeszélést és hazugságokat tartalmaznak véleménye szerint. Mint Kriza Ákos fogalmazott, olyan intézkedések miatt támadják városunkat, amelyek a miskolciak számára rendkívül fontosak és nagy lakossági támogatást élveznek.

kozgyules_20180920_vcs_05.jpg

Fotó: Végh Csaba

Ilyen az úgynevezett Fészekrakó-ügy rendezése, az összeférhetetlen elemek eltávolítása az Avasról, valamint a 35 ezer miskolci által támogatott nyomortelep-felszámolási program. Ezek miatt Brüsszelben is támadták Miskolcot. Kriza Ákos napirend előtti felszólalásában elmondta, nem akarja hosszan minősíteni azokat a magyar ellenzéki képviselőket, akik a Sargentini-jelentést megszavazták, ezt majd megteszi a történelem és a választók a jövőben. De ahogy a magyar kormány eldöntötte, hogy megvédi a magyar határokat a migránsok tömegeitől, a beáramlástól, amely mélyen és alapjaiban megváltoztatná a kultúránkat, ugyanúgy a miskolciak is döntöttek arról, hogy folytatni kell a nyomortelep-felszámolást, és minden olyan programot, amelyek a miskolciak biztonságát szolgálják, a jövőbe vetett hitüket erősítik.

Új frakcióvezető a Jobbiknál

Az ülés elején bejelentették, hogy mivel Pakusza Zoltán a jövőben független képviselőként folytatja a munkáját, szeptember 1-től Badány Lajos látja el a Jobbik miskolci képviselőcsoportjának frakcióvezetői teendőit.

1. A város fejlesztése, működése

Első napirendi pontban a város fejlesztésével és működésével kapcsolatos előterjesztéseket tárgyalta a grémium.

- Javaslat közterületek elnevezésére

- Javaslat állami tulajdonú ingatlanok tulajdonjogának és vagyonkezelői jogának térítésmentes megigénylésére

- Javaslat a Miskolc Sport Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság megalapítására, valamint kapcsolódó döntések meghozatalára

- Javaslat a Közgyűlés utólagos tájékoztatására a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről

- Javaslat civil szervezetekkel kapcsolatos döntések meghozatalára

Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos a Miskolc Sport Nonprofit Kft. megalapításával kapcsolatban elmondta, egy új sportszervezet alapítása szerepel most napirenden, melynek létjogosultságát igazolják a város sportélet terén elért eredményei. A polgármesteri biztos méltatta a sportinfrastruktúra nagyarányú fejlesztését is, mint mondta, ez a legköltségesebb része, ugyanakkor alapja is az eredményes sportéletnek. Rakaczki Zoltán kifejtette, látványosan nőtt Miskolcon a sportolók száma, a lakosság részéről egyre nő az igény a sportolási, mozgási lehetőségek iránt. A sportlétesítményeket lépésről lépésre újítják fel. Megemlítette az atlétikai centrum létrehozását, a diósgyőri tanuszoda, az egyetemi körcsarnok rekonstrukcióját, az MVSC sporttelep felújítását. A jégcsarnokot folyamatosan fejlesztik, felépült az új DVTK stadion, a DVTK utánpótlásközpont, tornatermek újultak meg az általános és középiskolákban, kültéri pályák létesültek. Mint elhangzott, az MVSC sportpálya esetében hosszú távú koncepcióról van szó, valamennyi, korábban ott székelő sportág visszatérhetett a korszerű, megújított körülmények közé.

kozgyules_20180920_vcs_07.jpg

Forrást nyertek egy könnyű szerkezetes, olcsón üzemeltethető tornacsarnok fejlesztésére, és bővítik a jövőben a sportolásra használható vízfelületet is. A Ferenczi szakképző iskola tornacsarnokát a közeljövőben egy multifunkcionális sportlétesítménnyé alakítják, egyfajta második városi sportcsarnoknak szánják. A beruházásoknál nagy segítséget jelent, hogy 2024-ben Európai Egyetemi Játékokat rendezhet Miskolc Debrecennel közösen, és már most látható az irány, a koncepció a fejlesztéseket illetően. Rakaczki Zoltán hozzátette, a Kemény Dénes városi sportuszoda környékén is sportközpontot lehet kialakítani, nagy létszámú versenyek rendezésére, de edzőtáborok megtartására is alkalmas lesz.

A polgármesteri biztos arról is szólt, hogy négy látványcsapat-sportágban van élvonalbeli csapata Miskolcnak – jégkorongban, vízilabdában, kosárlabdában és labdarúgásban, de sikeres csapatokkal rendelkezünk például a férfi röplabdában és kosárlabdában, de az amerikai futballban is. Az egyéni sportágakban tíz olyan sportolónk van, akik a következő olimpiákon ott lehetnek. Az egyetem pedig élsportolói mentorprogramot kínál, ami szintén fontos, de sportszervezői képzést is indítanak majd. Rakaczki Zoltán kiemelte, a célok megvalósításához átgondolt sportirányításra van szükség, ebben tesznek most előrelépést. A legideálisabb, ha van egy városi sportot összefogó, irányító cég, erre hozzák létre a Miskolc Sport Nonprofit Kft.-t.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető a napirend vitájánál kiemelte: a modern társadalmakban fontos szerepet tölt be a sport, nevelési szempontból is roppantul fontos, az egészség megóvása, és embert formáló jellege miatt is. A rendszerváltozást követően a sportinfrastruktúra elkezdett leromlani Miskolcon, mára azonban trendfordulóhoz érkeztünk. A konzekvens fejlesztéseknek köszönhetően, mára 21. századi sportinsfrastruktúra szolgálja a városban a sportéletet. Ez már alkalmas nagy világversenyek megrendezésére, de jótékony hatással van az utánpótlásra is: egyre több gyermek vesz részt a tömegsport mellett a versenysportban is. Az elmúlt nyolc évben nagy sikereket ért el Miskolc ezen a téren is. A KDNP-frakció üdvözli, hogy létrejön a Miskolc Sport Nonprofit Kft., meggyőződhettek arról, hogy szükség van erre a szervezetre, az utánpótlás, a versenysport biztosítása szempontjából.

kozgyules_20180920_vcs_13.jpg

Hollósy András (Fidesz-KDNP) képviselő arról szólt, hogy a sportlétesítmények fejlesztése nem áll meg, mindezzel egy egészséges város alapjait rakják le. Soha ennyien nem sportoltak Miskolcon, soha ennyi igazolt játékosa nem volt a városnak – hangoztatta.

Katona Ferenc (Fidesz-KDNP) képviselő elmondta, néhány héttel ezelőtt megtekinthette a megújult MVSC sporttelepet, valóban kiváló minőség jellemzi. A klubépület felújításának befejezéséhez azonban további forrásra van szükség. A salakos futópálya ismét ingyenesen rendelkezésére áll a lakosság számára. Katona Ferenc sikereket kívánt a sportolóknak, akik lassan birtokba veszik a központot. Mint mondta, jó gazda módjára meg kell teremteni a feltételeket a további fejlesztésekhez.

Deák-Bárdos Mihály (Fidesz-KDNP) képviselő arról szólt, hogy eddig az MVSI-nek kellett vállalnia azon sportolók menedzselését, támogatását, akik nem rendelkeznek felvevő egyesületekkel. Az új társaság biztosítja az élsport követelményeit, a támogatásokat. Egységesebb, hatékonyabb forrás-felhasználást jelent majd. Lehetőséget kínál arra is, hogy az élsport számára nélkülözhetetlen eszközöket szerezzenek be. A képviselő reményét fejezte ki, hogy nem ő az utolsó sportoló Miskolcon, aki nyári olimpiai játékokon képviselhette a várost.

Kovács László (Fidesz-KDNP) frakcióelnök szerint Miskolc életében talán még soha nem volt olyan nyolcéves időszak, amikor ilyen mértékben fejlődött a sportinfrastruktúra. Mint a frakcióelnök fogalmazott, öröm, hogy a versenysportban ilyen sikereket érünk el, ugyanakkor kérdezte: a tömegsportban milyen feltételekkel lehet igénybe venni a létesítményeket?

Rakaczki Zoltán válaszában elmondta: a létesítményfejlesztésekkel egyre inkább teret nyer az amatőr/szabadidős versenyzés is. Vannak olyan létesítmények, mint például az ifi-pálya, amelyek nyitott kapukkal, egyre színvonalasabb körülmények között várják a lakosságot.

kozgyules_20180920_vcs_26.jpg

Nagy Ákos (Fidesz-KDNP) képviselő a lépcsőházi kamerarendszerről szólt. Mint mondta, 2010 óta nagyon sokan dolgoznak azért, hogy megvalósuljon a cél: Miskolc legyen az ország legbiztonságosabb városa. A lépcsőházi kameraőr-programban úttörők vagyunk, Miskolc elsőként kötött megállapodást a rendszer bevezetésére és támogatására. Mindez növeli a szubjektív biztonságérzetet, ezt a felmérések is kimutatták. Az üzemeltetési költség méltányos, a magyar állam használatba és birtokba adja az eszközöket, a képviselő arra biztatta a társasházakban élőket, hogy csatlakozzanak a rendszerhez.

Badány Lajos (Jobbik) frakcióvezető annak a véleményének adott hangot, szomorú, hogy a közbiztonságot már csak a lépcsőházi kamerarendszerrel lehet biztosítani.

Kriza Ákos polgármester hangsúlyozta, a lakosság egyetértésével történik a lépcsőházi kameraőr-program megvalósítása, az adatvédelmi szabályok maximális betartásával üzemel ez a rendszer.

kozgyules_20180920_vcs_36.jpg

2. Költségvetés, vagyongazdálkodás

Második napirendi pontban az önkormányzat költségvetésével és vagyongazdálkodásával kapcsolatos előterjesztéseket tárgyalták.

- Javaslat az Önkormányzat 2018. évi költségvetésének megállapításáról szóló 2/2018. (III.6.) önkormányzati rendelet módosítására és kapcsolódó döntések meghozatalára (I. féléves korrekció)

- Javaslat az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásáról szóló 40/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosítására törzsvagyonból történő kivonás tárgyában, valamint vagyongazdálkodással kapcsolatos további döntések meghozatalára

- Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének, valamint Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatának módosítására

- Javaslat a vis maior támogatással kapcsolatos döntések meghozatalára

- Javaslat a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás módosításának jóváhagyására

- Javaslat a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló önkormányzati rendelet módosítására

Soós Attila (Fidesz) frakcióvezető a napirend vitájánál elmondta, frakciószövetségük az itt élők bizalmát elnyerve 2010 óta építi a várost, kezdetben egy válságból kivezetve, aztán a fejlődés, a gyarapodás útjára állítva Miskolcot. Örömmel jelenthetik be, érkeznek a források, amiket a város elnyert, több 10 milliárd forint fejlesztések, eredmények formájában is megjelenik a költségvetésben, s hamarosan az itt dolgozóknál is. Csknem nyolc milliárd a Modern városok program, további 30 milliárd TOP-pályázat keretében épül be a költségvetésbe. Miskolc egyre inkább megfelel a városlakók elvárásainak: élhető, biztonságos, fejlődő, stabil. A Modern városok program keretében meg fog kezdődni a Miskolctapolca-fejlesztési program, a strandfürdő kettes üteme, folytatódni fog a Diósgyőri vár és az ipari parkok fejlesztése. A TOP-os források keretében a miskolci úthálózatra további közel 7 milliárdot fordítanak, el fog kezdődni a belváros fejlesztése, a miskolci főtér-program, a történelmi Avas fejlesztése. Elindul a diósgyőri városközpont fejlesztése. Energiaracionalizálás történt a miskolci oktatási-nevelési intézményekben, orvosi rendelők újulnak meg. Élhető, biztonságos, jövőképet adó fejlesztésekről van szó – emelte ki a frakcióvezető.

Nánási-Kocsis Norbert (Fidesz-KDNP) képviselő leszögezte, a költségvetés kiegyensúlyozott, stabil gazdálkodást tesz lehetővé. Ennek alapját az adóbevételek adták meg, hitelfelvételt nem terveztek. A helyi gazdaság, a turizmus erősödik, a helyi adóbevételek évről évre egyre növekednek. Megállapítható, hogy az önkormányzat tavaly sikeres évet zárt, és ez idén is folytatódik. Olyan nagyságrendű fejlesztések kezdődtek meg, amelyek hosszú évekre meghatározzák Miskolc jövőjét.

kozgyules_20180920_vcs_35.jpg

Kovács László (Fidesz-KDNP) frakcióelnök arról szólt, mennyire eladósította Miskolcot 2010 előtt a baloldali városvezetés. Az állam átvállalta az adósságot, sikerült elkerülni a csődöt. Aztán fejlődni kezdett Miskolc, most, nyolc évvel később elmondhatjuk, a város stabilan fejlődő pályán van, sorban jönnek a befektetők, soha nem látott mértékű az iparűzési adóbevétel. A frakcióelnök arról is szólt, hogy nyár elején Ómassán villámárvíz volt, az első kárelhárítás megtörtént, de ez nem elég. Közel 130 millió forint értékben történik meg az érintett útszakasz teljes felújítása.

Badány Lajos (Jobbik) frakcióvezető szerint aggodalomra ad okot, hogy alacsony az önkormányzat saját bevételeinek aránya. A beruházások 90 százalékát uniós és állami támogatásokból tervezi a város megvalósítani.

Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető hangsúlyozta, egyensúlyban van a költségvetés, stabil a gazdálkodás, nem úgy, mint 2010 előtt. Az elmúlt időszakban sok százmillió forintból újultak meg orvosi rendelők, bölcsődék, óvodák, iskolák, a város támogatásával. A frakcióvezető ugyanakkor szorgalmazta, hogy többet költsenek az utak felújítására.

kozgyules_20180920_vcs_19.jpg

Glatz Katalin (Fidesz-KDNP) képviselő szerint 2010 előtt folyamatosan karcsúsították az intézményeket, elvontak forrásokat. Ma nőnek az iparűzési bevételek, stabilitás van, fejlődő, erősödő nagyváros Miskolc. Az intézményekben jelentkező plusz igényeket is finanszírozni tudja (pl. étkeztetés stb.).

Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető arról szólt, hogy a költségvetési főösszegeket megnézve idén a bevétel 64 milliárd, a kiadás pedig meghaladja a 85 milliárdot. Ez az ő meglátása szerint 21 milliárdos hiány jelent; ez nem egyensúly, mondta. Aggasztónak nevezte, hogy ebből majdnem 2,5 milliárd a működési hiány. A Modern városok programot 2015-ben jelentették be (autópálya, kamerarendszer fejlesztése, iparipark-fejlesztés, miskolctapolcai strand, diósgyőri vár-fejlesztés), a szocialista frakcióvezető szerint ezek közül semmi nem valósult meg. Simon Gábor ezzel kapcsolatban megemlítette a főtér, az Y-híd illetve az Intermodális csomópont tervezett fejlesztését is. 

Kriza Ákos polgármester reagálásában egyebek mellett elmondta: a fejlesztéseket elő kell készíteni, nagy részük már túl van ezen, megtörtént a közbeszerzés is, például a kamerarendszer esetében, ahogy a várnál és a strandnál is. A költségvetés egyensúlyban van, a finanszírozási bevételek közel 22 milliárdot tesznek ki.

Pakusza Zoltán (Független) képviselő arról szólt, hogy három módosító javaslatot nyújtott be a költségvetéshez, utak, járdák felújítását kéri. Négy év alatt hat utcát újított meg a képviselő alapjából.

Szécsényi Marianna (Fidesz-KDNP) képviselő kiemelte, a városvezetés és a kormány együttműködésének köszönhetően stabil, dinamikus fejlődési pályára állt a város költségvetése. A kamerarendszer fejlesztésével új szakasz veszi kezdetét a közbiztonságot illetően. Miskolcon felelősségteljes gazdálkodás van, a város úgy fejlődik, hogy közben nem adósodik el. Ma egy hete a körzete képviselőjeként a Spinto gyárátadóján vehetett részt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter itt elmondta, ebbe a megyébe érkezett a legtöbb beruházás az első fél évben. A keleti országrész tehát legalább annyira fejlődik, mint a nyugati. Miskolc a fejlődés útján jár, folyamatosan erősödik a lét- és a közbiztonság is – emelte ki.

Novák Józsefné (Fidesz-KDNP) képviselő úgy fogalmazott, az ellenzéki képviselőknek savanyú a szőlő, ők soha nem tudtak volna ilyen költségvetést felmutatni. Ez a fejlesztések és a beruházások költségvetése, nem hiánygazdálkodás jellemzi, mint 2010 előtt. A gazdálkodás stabil és kiegyensúlyozott, nem hitelből biztosítja a forrásigényeket.

kozgyules_20180920_vcs_03.jpg

Kiss János alpolgármester összefoglalójában úgy fogalmazott, a baloldal megrögzötten próbálja elhitetni a lakossággal, hogy stabilitási problémák vannak a miskolci költségvetésben. Ha valóban létezne, 21 milliárdos lyukat, hiányt képtelenség lenne finanszírozni, semmi ilyesmiről nincs tehát szó. Simon Gábor is láthatta volna, hogy 86 milliárd a bevétel és a kiadás is. A stabilitás nem kérdés, ezzel nem is kell hosszabban foglalkozni. 2010-ben 5 milliárdos iparűzési adóbevétele volt a városnak, az elmúlt évben már 9,8 milliárd, idén pedig 10 milliárd forint fölött lesz ez a bevétel. Megkétszereződött tehát a gazdasági teljesítmény, ez ad stabilitást és fenntarthatóságot a város gazdálkodásának. Az adósságállomány lebontásán kell dolgozni, amit 2010 előtt felhalmoztak: akkor 700 százalékos volt az eladósodottság, ezt mára 45 százalékra sikerült lecsökkenteni. A fejlesztési célokat egytől egyig teljesítették.

– Minden vállalást teljesítettünk, amit magunk fogalmaztunk meg. 2010-ben például működő strand sem volt a városban, az a párt, amelyik ezt a helyzetet előidézte, jogtalanul jön ma a kritikákkal. A Diósgyőri vár és a Miskolctapolcai Strand fejlesztése folytatódik, megvannak ehhez a gazdasági alapok. Miskolc jelenleg bármilyen versenyben helyt tud állni, a befektetőkért folyó versenyben is. Ez a képesség a jövőbeli költségvetési stabilitását is biztosítani fogja – húzta alá az alpolgármester.

Közérdekű hozzászólások

Kovács László (Fidesz-KDNP) frakcióelnök szerint a Sargentini-jelentés szavazásánál hazaárulást követtek el az ellenzéki képviselők, akik azt megszavazták, Miskolcot is elárulták. Ezért számoljanak el a lelkiismeretükkel. A frakcióelnök hangsúlyozta, csatlakoznak a polgármesterhez, támogatják, hogy ne engedjünk a nemzetközi nyomásnak. Kritizálhatják Miskolcot, de szövetségük arra bátorítja a városvezetést, hogy folytassák a nyomortelepek felszámolását és a fészekrakók kilakoltatását.

kozgyules_20180920_vcs_15.jpg

Fotó: Végh Csaba

Fodor Zoltán (MSZP) képviselő abban kérte a városvezetés segítségét, hogy őrizzék a körzetében található műfüves pályát. Mint mondta, a terület rossz állapotban van, sok mindent elloptak, összetörtek, tönkretettek rajta. Most felújítják, de tart attól, hogy megint tönkreteszik.

Cseléné Figula Edina (Jobbik) képviselő arról szólt, hogy a lakók úthibákról, balesetveszélyes útszakaszokról, sebességkorlátozásokat be nem tartó autósokról számoltak be neki, ezeket a panaszokat továbbította a városvezetés felé.

Szilágyi Szabolcs (Jobbik) képviselő szerint a Sályi úton csőtörés miatt folyt el víz, nem oldották meg a problémát hosszú időn át.

Révész Péter (Jobbik) képviselő szintén kátyú- és vízelvezetési problémákról számolt be.

Bartha György (MSZP) képviselő útburkolati jelek elkopásáról, kátyúkról számolt be a választókörzetében, ezek javítását kérve. A képviselő kérdezte, idén mennyivel támogatja a város a DVTK-t?

Kriza Ákos polgármester válaszában elmondta, másfél évre előre ki van fizetve minden a DVTK-nak.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat