2024. március 29. Aguszta

A duális képzések népszerűsítésében segít a MIVÍZ

Lead: 
A vízszolgáltató és a Miskolci Egyetem a duális képzés elindításáról korábban már kötött együttműködési megállapodást. Most a Műszaki Földtudományi Kar hallgatói a miskolctapolcai vízműbe látogattak.
Törzs: 

A világszínvonalú miskolctapolcai vízmű történetével is megismerkedtek azok a diákok, akik a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán duális képzésben szeretnének továbbtanulni.

tapolcai_vizmu_dualis_170531ml_10.jpg

Fotó: Mocsári László

A Műszaki Földtudományi Kar hallgatói a geográfus, a földtudományi és a környezet mérnök alapszakokon már jelenleg is duális képzésben tanulhatnak, mesterképzésben viszont még csak olajmérnök szakon. Mádai Ferenc dékánhelyettes elmondta, a második mesterszak a hidrogeológus mérnöki mesterképzés lesz, amit szintén duális képzésben is lehet majd választani.

tapolcai_vizmu_dualis_170531ml_8.jpg

Ősztől gyakorlatra energetikai mérnök, műszaki menedzser, gépészmérnök, logisztikai mérnök és mérnökinformatikus hallgatókat várnak a MIVÍZ-hez. A tegnapi látogatáson a diákok megnézték az olasz kutat, az ultraszűrő rendszert és megkóstolták a miskolci vizet is.

tapolcai_vizmu_dualis_170531ml_20.jpg

– A Miskolci Vízművek és az egyetem között született egy szerződés – emlékeztetett Üszögh Lajos, a MIVÍZ Kft. ügyvzetője. – Ennek kapcsán vállaltuk azt, hogy a 2018-19-es tanévben induló master képzésen már lehet olyan lehetőség, hogy duális képzésen keresztül a Miskolci Egyetem és a Vízmű közösen képezzen olyan hidrogeológus hallgatókat, akik a későbbiek során nagyon komoly szakmai előnnyel fognak rendelkezni.

tapolcai_vizmu_dualis_170531ml_16.jpg

A duális képzés hallgatóinak a diploma megszerzése után munkalehetőséget biztosítanak.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
A duális képzések népszerűsítésében segít a MIVÍZ
Címlap lead: 
A vízszolgáltató és a Miskolci Egyetem a duális képzés elindításáról korábban már kötött együttműködési megállapodást. Most a Műszaki Földtudományi Kar hallgatói a miskolctapolcai vízműbe látogattak.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A filmkészítés alapjaival ismerkedhetnek meg

Lead: 
Zrínyis gimnazisták ismerkednek szeptembertől elméletben és gyakorlatban a filmkészítés alapjaival. A gimnáziumban speciális médiatermet alakítanak ki a legmodernebb eszközökkel. A miskolci moziüzemeltető társaságnál pedig kurzusokon, és közönségtalálkozókon is részt vesznek majd. Az erről szóló együttműködési megállapodást ma írták alá a Miskolci Tankerületi Központ és a Cine-Mis vezetői.
Törzs: 

Magyarország legnagyobb filmes rendvényének, a CineFestnek évek óta Miskolc ad otthont. A Művészetek Házában a két art moziterem egész évben közönségtalálkozók és filmes programok helyszíne. A Cine-Mis ezekkel a programokkal vállalja a tanulók képzését.

cinemis_miskolci_tankeruleti_kozpont_170526_ja_14.jpg

Fotó: Juhász Ákos

– Nagy örömmel vettük a megkeresést, hiszen azt gondolom, hogy azok, akik a jövőben kapcsolódhatnak a fesztivál munkájához és az itteni filmes mozis tevékenységekhez, azok itt indulnak el a pályájukon és itt tudják ezt a területet megszeretni – fogalmazott Bíró Tibor, a Cine-Mis Nonprofit Kft. ügyvezetője.

cinemis_miskolci_tankeruleti_kozpont_170526_ja_12.jpg

Az együttműködési megállapodást ma írta alá a Cine-Mis ügyvezetője és a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója. Ősztől a diákok a médiaelmélet mellett a moziüzemeltő kft. mindennapi munkájába is bekapcsolódnak, és a filmes események szervezésében, gyakorlati lebonyolításában is részt vesznek.

cinemis_miskolci_tankeruleti_kozpont_170526_ja_16.jpg

A tankerület a Zrínyiben már elkezdte az előkészületeket a képzés beindításához. László István, a tankerületi központ igazgatója ismertette, a tankerület mintegy 12-14 millió forintot különített el annak érdekében, hogy a médiaspecializációs képzést be tudják indítani a 2017-18-as tanévben.

cinemis_miskolci_tankeruleti_kozpont_170526_ja_1.jpg

– Már 2016 év végén vásároltunk táblagépeket a tanulók számára, de technikai eszközöket, kamerákat, kameraállványokat is beszereztünk – mondta, hozzátéve, már most nagy az érdeklődés a képzés iránt, a 14 helyre 85 diák jelentkezett.

Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
A filmkészítés alapjaival ismerkedhetnek meg
Címlap lead: 
Zrínyis gimnazisták ismerkednek szeptembertől elméletben és gyakorlatban a filmkészítés alapjaival. A gimnáziumban speciális médiatermet alakítanak ki a legmodernebb eszközökkel. A miskolci moziüzemeltető társaságnál pedig kurzusokon, és közönségtalálkozókon is részt vesznek majd.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Elektromos kukásautó szállította a szemetet Komlóstetőn

Lead: 
Az első nemzetközi tesztnapra Spanyolországból is érkeztek Miskolcra. A városban kiemelten fontosak az olyan környezetbarát beruházások, amilyen például a CNG buszbeszerzés is volt.
Törzs: 

Az elektromos kukásautóban az akkumulátorok a dízelmotor és sebességváltó helyére van berakva, a fülke alatt található az akkumulátor pack. Az új, elektromos, környezetbarát és a szemetet tömörítő kukásautó – amit ma teszteltek Miskolcon – 18 tonnás, végsebessége 80 km/óra és 6 óra alatt feltölthető. Maximális teljesítmény mellett is halkabb, mint a hagyományos kukásautó. A környezetbarát járművet a Debreceni Egyetem egy Kft.-vel közösen, három év alatt fejlesztette ki.

elektromos_kukasauto_170524_ja_8.jpg

Fotó: Juhász Ákos

– Az autó károsanyag-kibocsátása nulla – ismertette Kőszegi Dániel, az Electromega Kft. Debrecen tulajdonos ügyvezetője. – Semmi füst, semmi zaj tehát. Ez a jövő!

A MiReHuKöz Kft.-nél az innovatív és környezetbarát megoldások elsődlegesek, ezért két éve együttműködnek a gyártó céggel és tesztelésre is befogadták a járművet. Ladányi Roland műszaki igazgató elmondta, az elektromos kukásautó fejlesztésénél az első pillanattól ott voltak mint együttműködő partner a gyártó debreceni cégnél.

elektromos_kukasauto_170524_ja_3.jpg

– Az autó járt nálunk többször, mivel Debrecenben a domborzati viszonyok nem tették lehetővé, hogy dombos vidéken is teszteljük az autót – tette hozzá.

A mai a jármű első nemzetközi tesztje volt. A spanyol küldöttség munkatársa vezette az autót, aki konkrét, kézzel fogható tapasztalatokat is szerzett az elektromos kukáskocsiról.

elektromos_kukasauto_170524_ja_13.jpg

– Barcelonából érkeztünk, mert érdekel minket ez az alternatív megoldás, az új technológia – mondta Adriá Ametller, a CLD Corporation részéről. – Egy hasonló hulladékszállító céget üzemeltetünk. Ott sajnos a hagyományos autógyárak nem adják ezt a hajtástechnológiát, ezért jöttünk el megnézni ezt az autót, amit az Electromega fejleszt.

elektromos_kukasauto_170524_ja_19.jpg

Az elektromos jármű 61 százalékban magyar termék. Évente körülbelül 450-et gyártanak majd belőle, és ebből egyharmad részüket magyar piacra.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Elektromos kukásautó szállította a szemetet Komlóstetőn
Címlap lead: 
Az első nemzetközi tesztnapra Spanyolországból is érkeztek Miskolcra. A városban kiemelten fontosak az olyan környezetbarát beruházások, amilyen például a CNG buszbeszerzés is volt.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Eredetvédelmi országjárásba kezdett a Földművelési Minisztérium

Lead: 
A minőségi magyar termékekre földrajzi árujelzők ráhelyezésével hívná fel a fogyasztók figyelmét a Földművelési Minisztérium. Eredetvédelmi programjuk népszerűsítéséért országjárásba kezdtek. Miskolcon a Borangolás kísérőrendezvényeként fórumot tartottak, ahol az agrárgazdaság szereplőinek mutatták be közérthetően az eredetvédelmi oltalom jogi és marketing lehetőségeit.
Törzs: 

A magyar boros nemzet – fogalmazott a megyei közgyűlés elnöke. Török Dezső elmondta, a szőlészet és a borászat nemzeti örökségünk része, a megyében az ágazat ezreknek nyújt megélhetést. Az évszázadok alatt felhalmozódott tudást és hagyományokat pedig őrizni és gyarapítani kell.

- Különösen igaz ez a mi megyénkben, ahol két borvidékkel is büszkélkedhetünk. Az egyik a messze földön ismert Tokaj-hegyalja, ami kultúrtáj kategóriában a világörökség részét képezi. Mivel a mai fórum fő témája az eredetvédelem, így ki kell emelnünk, hogy a világ első zárt borvidéke – ismertette az elnök.

fm_konferencia_170512_ja_9.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Az uniós csatlakozással megnyíltak a piacok Európa felé. Ugyanakkor sokszor ismeretlen, külföldről érkező, olcsó árucikkek jelennek meg a boltokban, dekoratív csomagolásban. Ahhoz, hogy a vásárlók a multinacionális cégek termékei helyett a magyar termelők minőségi áruit részesítsék előnyben, a piac szereplőit tájékoztatni kell.

Szinay Attila, a Földművelésügyi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta, a kistermelőknek nem egyszerű eligazodniuk a szabályozások útvesztőiben, és nem egyszerű érvényesülniük. Hozzátette, meg kell tanulniuk, hogyan tudják kihasználni azt az előnyt, hogy őket támogatja és védi a magyar jogrendszer.

fm_konferencia_170512_ja_6.jpg

- Jellemzően az élelmiszeriparban a „nagyok” állnak szemben a „kicsikkel”. Mi azt szeretnénk, hogy a magyar termelők élveznék ennek a rendszernek a hasznát – fogalmazott.

A minisztérium azért szervezte az eredetvédelemre összpontosító országjárást, hogy Miskolcon is népszerűsítse a jó minőségű magyar termékeket. Felhívja a figyelmet arra, hogy a földrajzi árujelzők használatával a termelők jövedelme és az általuk előállított termékek hozzáadott értéke is növekedne.

fm_konferencia_170512_ja_4.jpg

- Az eredetvédelem, ha sikerül, uniós szintre is bejelentjük, és ezzel egyben egy marketing alapot is létrehozhatunk. Úgy érezzük sokan, hogy Miskolc és a környékbeli termelők termékeire is ennek szüksége lenne, és rá lehetne helyezni majd ezt a márkajegyet – mondta Font Sándor országgyűlési képviselő, a Mezőgazdasági Bizottság elnöke.

A földrajzi árujelzők nemcsak származást jelölnek, hanem a termékben rejlő emberi tényezőt, a termelési kultúrát és a termékek előállításában közreműködőket is.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Eredetvédelmi országjárásba kezdett a Földművelési Minisztérium
Címlap lead: 
A minőségi magyar termékekre földrajzi árujelzők ráhelyezésével hívná fel a fogyasztók figyelmét a Földművelési Minisztérium. Eredetvédelmi programjuk népszerűsítéséért országjárásba kezdtek. Miskolcon a Borangolás kísérőrendezvényeként fórumot tartottak, ahol az agrárgazdaság szereplőinek mutatták be közérthetően az eredetvédelmi oltalom jogi és marketing lehetőségeit.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Milliárdosok embereit mutatja plakátjain a Fidelitas

Lead: 
Két milliárdos és két politikus egy plakáton – a Fidelitas Milliárdosok emberei címmel indított plakátkampányt. Pénteken Miskolcon tájékoztatták a sajtót a részletekről.
Törzs: 

Pénteki, miskolci sajtótájékoztatójukon azt mondták, azért teszik, hogy mindenki megtudja, „kik azok a milliárdosok, akik pártokat vásárolnak kilóra és marionett bábuként mozgatnak politikusokat”.

fidelitasz_170512_ja_5.jpg

Fotó: Juhász Ákos

A Fidelitas szerint a Jobbik korábban egy nemzeti radikális párt volt, ma pedig „Simicska csicskája lett, ha pedig Soros szól, a baloldal ugrik”.

- Botka László álproblémának tartja az illegális bevándorlást, azt mondta, hogy Szegeden a lakosokat egyáltalán nem zavarják az illegális bevándorlók, illetve a migránsok jelenléte. Jól látszik, hogy a bábként rángatott pártok, mind a Jobbik, mind az MSZP, és a baloldali törpepártok mind Simicska, mind pedig Soros kezében vannak – fogalmazott Kováts Ágoston, a Fidelitas észak-magyarországi regionális igazgatója.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Milliárdosok embereit mutatja plakátjain a Fidelitas
Címlap lead: 
Két milliárdos és két politikus egy plakáton – a Fidelitas Milliárdosok emberei címmel indított plakátkampányt. Pénteken Miskolcon tájékoztatták a sajtót a részletekről.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Miskolcon tartotta közgyűlését a Magyar Fürdőszövetség

Lead: 
Miskolc turisztikai mutatói egyre jobbak, országszerte felkeltették az ágazattal foglalkozó szakemberek figyelmét. A Magyar Fürdőszövetség elnöke szerint nemcsak a belföldi, de a külföldi turizmus is egyre élénkebb Miskolcon, ezért is rendezték most itt a közgyűlésüket.
Törzs: 

Tavaly a Miskolctapolcai Barlangfürdő lett az év fürdője. Igazi kuriózum a termálfürdők palettáján. Nem véletlen hogy a fürdőszövetség idén Miskolctapolcát választotta közgyűlése helyszínéül. Scheitzner Beáta, a Miskolci Turisztikia Kft. fürdőüzemeltetési divízióvezetője szerint ez is azt mutatja, hogy „a szakmában is számítanak ránk és számolnak velünk”.

– Az ilyen alkalmakkor, mint a mai is, a fürdővezetőknek lehetőségük van arra, hogy megvitassák tapasztalataikat, legyen szó akár az egyszerű hétköznapi üzemeltetési problémákról is – fűzte hozzá.

fordo_szovetseg_170510ml_3.jpg

Fotó: Mocsári László

Miskolc turisztikai mutatói egyre jobbak, országszerte felkeltették az ágazattal foglalkozó szakemberek figyelmét. Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke elmondta, nemcsak a bel-, hanem a külföldi turizmus is egyre élénkebb, egyre erősebb Miskolcon.

– Látjuk, hogy nagyon sok szlovák és lengyel vendég érkezik ide, de a későbbiekben a remények szerint más nációkból is erősödik majd a miskolci turizmus. Nagyon szép fejlesztések történtek az utóbbi években, de fontos is, hogy a város ezen szegmense is erősödjön – tette hozzá.

fordo_szovetseg_170510ml_12.jpg

Miskolc alpolgármestere szerint elismerés, hogy a fürdőszövetség Miskolcot választotta közgyűlése helyszínéül. Kiss János elmondta azt is, hogy érdemes a turizmusba beruházni, hiszen ezeknek a fejlesztéseknek gazdasági haszna van.

fordo_szovetseg_170510ml_7.jpg

– Nem állt túl jól a miskolci turizmus helyzete 2010 környékén; gondoljunk csak bele például, hogy egyetlen strandunk sem volt nyitva… Akkor néhányan talán nem is gondolták volna, hogy 7 évvel később majd a fürdőszövetség kíváncsi lesz arra a munkára, amit Miskolc városa el tudott végezni a fürdőkultúra felvirágoztatása tekintetében – húzta alá az alpolgármester, hozzátéve, további fejlesztések várhatók a Diósgyőri várnál és a Miskolctapolcai Strandfürdőben is.

A közgyűlésen értékelték a tavalyi évet, de a Magyar Fürdőszövetség bejelentette azt is, hogy kezdeményezték a kormánynál, hogy a jelenleg érvényes 27 százalékról 18-ra csökkenjen a fürdőszolgáltatások ÁFA-kulcsa január 1-től.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Miskolcon tartotta közgyűlését a Magyar Fürdőszövetség
Címlap lead: 
Miskolc turisztikai mutatói egyre jobbak, országszerte felkeltették az ágazattal foglalkozó szakemberek figyelmét. A Magyar Fürdőszövetség elnöke szerint nemcsak a belföldi, de a külföldi turizmus is egyre élénkebb Miskolcon, ezért is rendezték most itt a közgyűlésüket.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

„A térség számára rendkívüli húzóerővel bír egy-egy ilyen gazdasági fejlesztés”

Lead: 
Mintegy 15 kilométer hosszú vízvezetéket épített ki az ÉRV a HELL telephelyéhez. A Szikszói járás legújabb beruházása kevesebb, mint egy év alatt készült el csaknem 1 milliárd forintból. A cégcsoport további munkahelyteremtő fejlesztéseket tervez.
Törzs: 

Szalagátvágással adták át a Szikszói Ipari Parkban a vasbeton víztározó medencét és a nyomásfokozó gépházat. Mindkét oldalon medence, ide fut be az ÉRV csúcsvízművéből az ivóvíz. Bakondi György Patrik, az ÉRV Zrt. vezérigazgatója ismertette, a vezeték lefektetése mellett építettek két darab, ezer köbméteres medencét, és természetesen beépítették az ehhez szükséges nyomásfokozó szivattyú berendezéseket is, a folyamatirányító és a technológiához szükséges egyéb rendszerek mellett.

erv_vizmu_atado_170509_vcs_07.jpg

Fotó: Végh Csaba

Ez a nagy kapacitású vízvezeték biztosítja a jövőben a gyár megnövekedett igényeihez elegendő vizet. A fejlesztésekhez elengedhetetlen a megfelelő minőségű és mennyiségű víz.

– A hidrogeológiai viszonyok olyanok, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a további fejlesztéseinkhez megfelelő mennyiségű vizet tudjunk a területünkről kinyerni – mondta Tarsoly Elemér, a HELL Energy Magyarország Kft. projektigazgatója. – Jelenleg nyolc ásványvíz minősítésű kutunk van, amely biztosítja a jelenlegi szükségletünket, de további fejlesztés ezen a területen már nem lehetséges.

erv_vizmu_atado_170509_vcs_16.jpg

A készülő új gyártócsarnokhoz is folyamatosan érkeznek a kamionok. A HELL további jelentős beruházásokat tervez szikszói bázisán. Demeter Ervin kormánymegbízott rámutatott: a termelés növekedésével új munkahelyek jönnek létre, de emelkedik az iparűzési adó mértéke – és nem mellesleg az emberek jövedelme is.

erv_vizmu_atado_170509_vcs_10.jpg

– Elmondhatjuk tehát, hogy a térség számára rendkívüli húzóerővel bír egy-egy ilyen gazdasági fejlesztés – mondta.

Ríz Gábor országgyűlési képviselő azt mondta, hogy a megye gazdasága dinamikusan fejlődik, leküzdötte a bányászat, kohászat válságát.

erv_vizmu_atado_170509_vcs_12.jpg

– Újraindul a megye. Most már Miskolcon túl is egyre több olyan beruházás valósul meg, ami a hazai kis- és középvállalkozásokat segíti, erősíti, részben munkaerővel, részben pedig azokkal a termékekkel, termékcsaládokkal, amelyek újra kivívják a megye megfelelő helyét ebben az országban – fogalmazott a politikus.

erv_vizmu_atado_170509_vcs_03.jpg

A cégcsoport hamarosan újabb átadásra készül: egy 30 milliárdos üzemet adnak át, ahol évente másfél milliárd alumínium italdobozt gyártanak majd.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
„A térség számára rendkívüli húzóerővel bír egy-egy ilyen gazdasági fejlesztés”
Címlap lead: 
Mintegy 15 kilométer hosszú vízvezetéket épített ki az ÉRV a HELL telephelyéhez. A Szikszói járás legújabb beruházása kevesebb, mint egy év alatt készült el csaknem 1 milliárd forintból. A cégcsoport további munkahelyteremtő fejlesztéseket tervez.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Már gyerekkorban meg kell tanulni a pénzzel gazdálkodni

Lead: 
Az egyik bankcsoport ebben segíti az iskolásokat, rendszeresen szervez számukra pénzügyi vetélkedőt. A régióban idén csaknem ezer fiatal vágott bele az izgalmas feladatokba. A döntő júniusban Budapesten lesz.
Törzs: 

Miskolctapolcai másodikos diákok is ott vannak az ország legjobb 40 csapata között; ők már tudatosabban bánnak a zsebpénzzel, mint társaik. Hunfalvay Emese például, a Kazinczy Ferenc Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Miskolctapolcai Tagiskolától elmondja, ő 5000 forint zsebpénzt szokott kapni, de ezt nemcsak magára költi, hanem igyekszik a szüleinek is „besegíteni”.

penzugyi_verseny_gyerekek_170502ml_5.jpg

Fotó: Mocsári László

A versenyre a gyerekeket a bank és az iskolák közösen készítették fel. A régió öt legjobb csapata versenyzett egymással 4-5 fős csoportokban. Zsűri döntött arról, hogy ki képviseli a régiót a budapesti döntőben. Fodorné Szemkó Andrea a miskolctapolcai iskola részéről ismertette, a múlt héten a mentor program keretében jártak a K&H banknál.

penzugyi_verseny_gyerekek_170502ml_7.jpg

– Nagyon jó volt, hogy a gyerekeknek megmutatták, hogyan is működik a bank, hogyan intézik az ügyeket. Mivel témának az e-bankot és a mobilbankot adták meg, ennek működését is megmutatták nekünk. Nagyon tetszett a gyerekeknek, hogy játékos formában ismerkedhettek meg ezekkel a dolgokkal – fűzte hozzá.

penzugyi_verseny_gyerekek_170502ml_6.jpg

Idén országosan 289 település több mint 440 iskolájából mintegy 6800 diák mérte össze pénzügyi tudását az 1. fordulóban. A szervezők szerint fontos, hogy az emberek értsék a pénzügyi folyamatokat, és képesek legyenek okos, magabiztos döntéseket hozni. Ehhez azonban már gyerekkorban meg kell ismerkedni a pénzügyi alapokkal.

penzugyi_verseny_gyerekek_170502ml_2.jpg

– Elindítottuk a K&H Vigyázz, Kész, Pénz című pénzügyi programunkat, amivel fölkészítjük őket az életre – mondta el Horváthné Galamb Andrea, a K&H Bank miskolci fiókjának igazgatója. – Játékos, kreatív feladatokkal vezetjük végig a fiatalokat a pénzügyek területén.

A bankcsoport a vetélkedőt 2010-ben rendezte meg először, és a verseny minden évben sikeres. A döntő júniusban Budapesten lesz.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Már gyerekkorban meg kell tanulni a pénzzel gazdálkodni
Címlap lead: 
Az egyik bankcsoport ebben segíti az iskolásokat, rendszeresen szervez számukra pénzügyi vetélkedőt. A régióban idén csaknem ezer fiatal vágott bele az izgalmas feladatokba. A döntő júniusban Budapesten lesz.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bontják, de közben építik is az emblematikus egyetemi épületet

Lead: 
Az egyetemi körcsarnokot, a sokak által „Ufóként” ismert épületet 1982-ben adták át, azóta egyszer festették csak le. Most 300 millió forint tao-s pénzből újítják fel a miskolci campus emblematikus épületét.
Törzs: 

egyetemi_korcsarnok_felujitas_170405_ja_3.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Leszedték és festik a jellegzetes külső lamellákat, és az egyik részen már az oldalüveg is hiányzik. A kivitelező március eleje óta dolgozik a helyszínen, a kedvező időjárás miatt a munkákat is ütemezetten tudja végezni. Várhatóan júliusra, az Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságra készül el az „Ufó”.

egyetemi_korcsarnok_felujitas_170405_ja_4.jpg

– Az elavult technológiájú kopolit üveget szendvics panelra cserélik az alpinisták – mondta Boda Péter, a Miskolci Egyetemi Sportközpont igazgatója. – Ehhez le kell emelni a körcsarnok lamelláit, ami meghatározza az épület „ufójellegét”. Ezeket aztán lefestik és utána visszarakják. Ennek megfelelően a bontási és a festési munkák párhuzamosan történnek.

egyetemi_korcsarnok_felujitas_170405_ja_1.jpg

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Bontják, de közben építik is az emblematikus egyetemi épületet
Címlap lead: 
Az egyetemi körcsarnokot, a sokak által „Ufóként” ismert épületet 1982-ben adták át, azóta egyszer festették csak le. Most 300 millió forint tao-s pénzből újítják fel a miskolci campus emblematikus épületét.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Újabb „fészekrakós” lakást vett birtokba a miskolci önkormányzat

Lead: 
A kilakoltatási moratórium feloldása óta a második avasi „fészekrakós” lakást vette birtokba az önkormányzat. A Felsőruzsin körúti lakásból a héten költöztek ki a közüzemi tartozásokat felhalmozó lakók, akik bosszúból telefirkálták a falakat. A 173 „fészekrakós” lakásból mára 151 üres.
Törzs: 

A most átvett lakásban a korábban ott lakók adósságot halmoztak fel, tartoztak az OTP-nek, a NAV-nak, a MIHŐ-nek és a társasháznak is. Miután a MIK munkatársai felnyitották a lakást, ez után derült ki, hogy eleget tettek a korábbi felszólításnak, és a szomszédok legnagyobb örömére a héten kiköltöztek.

kilakoltatas_170330ml.jpg

Fotó: Mocsári László

A falon hagyott névsorból kiderül, népes család lakott itt. Búcsúzóul még leszaggatták a tapétát, betörték az ajtókat, elvitték a csapokat, a mosdókagylót, tönkretették a radiátort és a használhatatlan bútorokat is ott hagyták.

kilakoltatas_170330ml_15.jpg

A lakás elárverezéséről bíróság döntött, szeptemberben került az önkormányzat tulajdonába. A birtokba vétel azonban csak ma kezdődhetett el, mert önként nem költöztek ki, a kilakoltatási moratórium pedig március elejéig tartott.

kilakoltatas_170330ml_7.jpg

Révai László bírósági végrehajtó ismertette, önkéntes elhagyásra hívták fel a lakók figyelmét, de ők ennek nem tettek eleget.

kilakoltatas_170330ml_11.jpg

– Személyesen kint voltunk néhány nappal ezelőtt, utána bejöttek a végrehajtási irodába és közölték, hogy ők nem hajlandók elmenni. Ennek ellenére azért elhagyták az ingatlant – sorolta.

kilakoltatas_170330ml_3.jpg

Legutóbb 10 nappal ezelőtt került le a lakat egy Áfonyás utcai lakásról. A „fészekrakók” itt is gondoskodtak munkáról. A lakásban üvegszilánkok, üres sörös dobozok és sok szemét maradt.

kilakoltatas_170330ml_18.jpg

A kiürített „fészekrakós” lakásokból 76-ot újított már fel a MIK, de a többi rendberakása is folyamatos. Szinte az alapoktól kell újjáépíteni a lelakott lakásokat. A festés mellett az ablakokat, a fürdőkádat és a konyhabútort is cserélni kell. A felújított lakások egy részébe egyetemi dolgozók és doktoranduszok költöznek.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Újabb „fészekrakós” lakást vett birtokba a miskolci önkormányzat
Címlap lead: 
A kilakoltatási moratórium feloldása óta a második avasi „fészekrakós” lakást vette birtokba az önkormányzat. A Felsőruzsin körúti lakásból a héten költöztek ki a közüzemi tartozásokat felhalmozó lakók, akik bosszúból telefirkálták a falakat. A 173 „fészekrakós” lakásból mára 151 üres.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak