2024. március 28. Gedeon, Johanna

Így rendelkezhetünk személyi jövedelemadónk 1+1 százalékával

Lead: 
Május 22-ig dönthetik el az adózók, hogy milyen civil szervezeteket és egyházakat támogathatnak. A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát az adóbevallással együtt, de akár attól függetlenül is eljuttathatják az adóhatósághoz. Az így összegyűlt pénz komoly segítséget jelenthet egy-egy alapítványnak.
Törzs: 

A Miskolci Állatsegítő Alapítványhoz bekerült összes kutyát azonosítják, de bolha- és kullancsirtót is havonta kapnak a befogadott állatok. Tavaly 600 kutyánál történt meg mindez, de ez csak egy kis része az alapítvány feladatainak. Naponta etetik és gondozzák a hozzájuk került több száz állatot. A pénz előteremtése komoly feladat számukra.

– A tizenötödik jótékonysági rendezvényünket tartottuk például március végén. Ilyenkor természetesen az adománygyűjtések, a bevételek realizálása a legfontosabb, de nagyon fontos, hogy a közönségnek, akiket egy színvonalas műsorra elhívunk, be tudjuk mutatni az életünket. Itt alkalmunk nyílik az előző év értékelésére is. Ez az este a MÁSÁ-nak 180 ezer forint bevételt jelentett – mondta el Kisfalvi Nyina elnök.

Legfőbb bevételük nekik is az adózók 1+1 százalékos felajánlása. Az állatsegítő alapítványokat évről évre több mint tízezren támogatják. A hazai alapítványok, egyesületek, illetve történelmi egyházak listája az adóhatóság honlapján is megtalálható.

– A rendelkezést benyújthatjuk a bevallás részeként a munkáltatón keresztül abban az esetben, ha a magánszemély a munkáltatói adómegállapítást választotta, illetve a bevallástól önállóan is be lehet nyújtani. Ehhez a tájékoztató levelek mellett nyomtatványt mellékeltünk, azt kell vagy visszaküldeni, vagy pedig az ügyfélszolgálaton leadni – tudatta Iván-Csuhai Melinda, a B.-A.-Z. Megyei Adó és Vámigazgatóság Adóügyi Főosztály főosztályvezető helyettese.

Az 1 százalék az adózó számára nem plusz kiadás, viszont egyes szervezeteknek komoly anyagi segítséget jelenthet az összegyűlt pénz.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Így rendelkezhetünk személyi jövedelemadónk 1+1 százalékával
Címlap lead: 
Május 22-ig dönthetik el az adózók, hogy milyen civil szervezeteket és egyházakat támogathatnak. A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát az adóbevallással együtt, de akár attól függetlenül is eljuttathatják az adóhatósághoz. Az így összegyűlt pénz komoly segítséget jelenthet egy-egy alapítványnak.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Paks II – Miskolci egyetemisták is részt vehetnek a fejlesztésben, üzemeltetésben

Lead: 
A Paks II építésében, vagy akár későbbi üzemeltetésében is részt vehetnek a Miskolci Egyetem hallgatói. Paks bővítését támogatja az Európai Bizottság, az engedélyeztetések is elkezdődtek – mondta a Paksért felelős kormánybiztos a Miskolci Egyetemen. Az erőmű építése jövőre kezdődhet, és ezer embernek adhat majd munkát.
Törzs: 

Az elektromos hajtású autókat el kell látni villamos energiával ahhoz, hogy működni tudjanak – a kormánybiztos beszélt a klímabarát villamosenergia-termelésről és a paksi új atomerőmű-blokkok előkészítéséről. Ez utóbbiba kapcsolódhatnak be a Miskolci Egyetem hallgatói is.

– Hallgatóként nagyon jó lehetőséget látok a Paks II. beruházásban, hiszen műszaki tanulmányaim során egy nagyszerű alapot kapok ahhoz, hogy gyakornokként vagy a későbbiekben munkatársként bekapcsolódhassak egyrészt a beruházás fejlesztésébe, kialakításába, majd pedig a működő üzemekbe is – mondta Mikáczó Viktória, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar doktorandusz hallgatója.

paks2_eloadas_170308ml_11.jpg

Fotó: Mocsári László

A Miskolci Egyetem a tantervét is kész bővíteni azért, hogy a végzett hallgatók el tudjanak majd helyezkedni az új paksi beruházás építésénél vagy üzemeltetésénél.

– Már készítettünk egy olyan tantervet, ami a gépészmérnöki BSc-n belül egy atomerőműi gépészmérnöki specializáció indítását teszi lehetővé – ismertette Siménfalvi Zoltán, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánhelyettese. – Nyilván várjuk a rajtpisztoly eldörrenését, amikortól a tantervbe beemelve el tudjuk kezdeni ezeknek a mérnököknek a képzését.

paks2_eloadas_170308ml_10.jpg

A brüsszeli Európai Bizottság a napokban adott zöld utat a paksi atomerőmű bővítésének állami támogatásához – ezt már az atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős kormánybiztos mondta. Aszódi Attila hozzátette: mindez nemcsak energetikai szempontból fontos, de olyan kutatási környezetet is jelent a magyar kutatóknak, amelyben világszínvonalú, működő technológiával dolgozhatnak.

– Az erőmű építése mintegy 8000 embernek fog munkát adni a csúcsidőben. Nagyon sokfajta kompetenciára szükség lesz az erőmű építése során, hiszen nemcsak épületeket kell létrehozni, hanem különböző gépészeti berendezéseket is meg kell alkotni, beszállítani, beépíteni az erőműbe, majd aztán ellátni irányítástechnikával – sorolta a kormánybiztos.

paks2_eloadas_170308ml_6.jpg

Aszódi Attila szerint Paks II nélkül a kieső kapacitást földgázzal kellene pótolni, ami növelné Magyarország vezetékes energiaimport-függőségét. További előnyként említette, hogy a blokkok működtetése széndioxid-kibocsátásmentes lesz. Aszódi Attila elmondta azt is: az engedélyek beszerzése után lehet megkezdeni az erőmű építését, ami csaknem ezer embernek ad majd munkát. A beruházás jövőre kezdődhet.

XXX

A Paksi Atomerőmű biztonságos, olcsó és környezetbarát villamosenergia-termelése több mint 30 éve biztosítja Magyarország villamosenergia-szükségletének jelentős hányadát. Napjainkban az atomerőmű a hazánkban megtermelt villamos energia több mint 50 százalékát biztosítja.

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. jogelődjét, a Paksi Atomerőmű Vállalatot 1976. január 1-jén hozták létre. A cég megalapítása egy új iparág megjelenését jelentette Magyarországon, az atomenergia alkalmazását villamos energia előállítására.

paks2_eloadas_170308ml_15.jpg

Az üzemidő-hosszabbítási program eredményeképpen az atomerőmű 1. és 2. blokkja további 20 évig üzemelhet, továbbra is biztosítva az energiatermelés kedvező feltételeit. Amennyiben a többi blokk is megkapja az üzemidő-hosszabbítási engedélyt, a 3. blokk 2036-ig, a 4. blokk 2037-ig üzemelhet.

A 2014. január közepén bejelentett orosz-magyar kormányközi megállapodás szerint a Paksi Atomerőmű telephelyén két új, egyenként 1200 megawatt elektromos teljesítményű blokk épülhet, amelyek várhatóan a 2020-as évek végén kezdik meg az energiatermelést.

A napokban eldőlt, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta az állami beruházást, mivel a támogatás összege a kitűzött célok eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg és azokkal arányos, az állami támogatásból eredő versenytorzulást pedig minimálisra mérséklik.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Paks II – Miskolci egyetemisták is részt vehetnek a fejlesztésben, üzemeltetésben
Címlap lead: 
A Paks II építésében, vagy akár későbbi üzemeltetésében is részt vehetnek a Miskolci Egyetem hallgatói. Paks bővítését támogatja az Európai Bizottság, az engedélyeztetések is elkezdődtek – mondta a Paksért felelős kormánybiztos a Miskolci Egyetemen. Az erőmű építése jövőre kezdődhet, és ezer embernek adhat majd munkát.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Népszerű a házasság és a gyerekvállalási kedv is nő

Lead: 
Húsz éve nem házasodtak annyian, mint tavaly és a gyermekvállalási kedv is folyamatosan nő. Szakemberek szerint ez a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető. Most van a házasság hete, ami Angliából indult és a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet.
Törzs: 

Tamara és Ádám több mint egy éve ismerik egymást. Az otthonuk már közös, nemrég összeköltöztek. Azt mondják, egymás nélkül már nem tudják elképzelni az életüket, ezért úgy döntöttek, hogy összeházasodnak. Március elején lesz az esküvőjük.

– Nekem a fehér ruha volt mindig az álmom! – mondja Porcsin Tamara. – De más miatt is fontos persze számomra az esküvő: a szüleim már 26 éve házasok, és én úgy nőttem fel, hogy először a házasság, aztán jöhet a gyermek. Ez nálunk is így fog zajlani.

„És mondá Ádám, immár találtam hozzám hasonló társat.” – a Bibliában Ádám Évával képzeli el az életét. A keresztény ember számára a házasság örök érték, és a család biztosítja azt a legfontosabb közeget, ahol a gyermek egészségesen fejlődhet.

hazassag_03.jpg

– Isten úgy teremtette meg az embert, hogy azt mondta: nem jó az embernek egyedül lenni, és azt mondta, rendelek hozzáillő segítőtársat, egyet, akivel egy életen át tud élni boldogan. És mindennek a gyümölcse, az áldása a gyermek. Ebben tud kiteljesedni a házaspár – fogalmazott Almási Ferenc, a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztora.

A KSH összesítése szerint az 1970-es években átlagosan 97 ezer házasságot kötöttek évente. Ez a szám az 1990-es években 53 ezerre, az ezredfordulót követő első évtizedben pedig 43 ezerre esett vissza. A legfrissebb adatok szerint viszont húsz éve nem házasodtak annyian, mint tavaly. Január és november között csaknem 49 ezer pár járult az anyakönyvvezető elé. A házasságkötések száma Miskolcon is folyamatosan emelkedik.

hazassag_02.jpg

– Míg 2014-ben 657 házasságot kötöttek Miskolcon, ez a szám 2015-ben már durván 28 százalékkal magasabb volt, egészen pontosan 838. Tavaly pedig 958 házasságkötés történt Miskolcon, tehát érezhető egy határozott növekvő tendencia. Nyilván ez a kormányzati intézkedéseknek köszönhető – mutatott rá Szabó András, a miskolci polgármesteri hivatal hatósági osztályának osztályvezetője.

2015-től évente 60 ezer forintos kedvezményt kapnak az első házasok. Ezt a támogatást tavaly több mint 23 ezren vették igénybe. Idén januártól a kedvezmény akkor is jár két éven át az érintetteknek, ha közben gyermekvárás miatt családi adókedvezményre is jogosulnak.

Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Kapcsolódó cikkek: 
Házasság hete - Húsz éve nem házasodtak annyian, mint tavaly
Címlap cím: 
Népszerű a házasság és a gyerekvállalási kedv is nő
Címlap lead: 
Húsz éve nem házasodtak annyian, mint tavaly és a gyermekvállalási kedv is folyamatosan nő. Szakemberek szerint ez a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető. Most van a házasság hete, ami Angliából indult és a házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Nagy-Kőkötő utca – idén tervezik az ivóvízvezeték-hálózat bővítését

Lead: 
A Jobbik szerint kötelezték a miskolci önkormányzatot az ivóvíz biztosítására a Nagy-Kőkötő utcában. Az alapvető jogok biztosának munkatársa kijelentette: ők nem kötelezhetnek senkit. Az ombudsman jelentésében egyébként a miskolci jegyző tájékoztatása is olvasható. Eszerint a miskolctapolcai Nagy-Kőkötő utca részben közművesített, és idén tervezik az ivóvízvezeték-hálózat bővítését.
Törzs: 

Családi és hétvégi házak sorakoznak a Nagy-Kökőtő utcában, Miskolctapolcán. Van nagyobb, újabb ház is, de sok köztük a lelakatolt, régi, eladó épület. Az utca egyes portáira be van vezetve az ivóvíz. Ott pedig, ahol nincs kiépítve a vezeték, fúrt kutakat látni. A térképen az látszik, hogy a Nagy-Kőkötő utca egyik oldala bel-, a másik oldala viszont külterület.

kis_kokoto_utca.jpg

A Jobbik szerint az utcában lakók évek óta hiába kérik, nincs vezetékes vizük. Jakab Péter állítja, az utca Miskolc belterületén van, az önkormányzat felelős azért, hogy az ingatlanokon legyen ivóvíz.

A Jobbik tavaly májusban is foglalkozott a miskolctapolcai Nagy-Kőkötő utca ivóvízellátásával. Az akkori MIVÍZ vezető, Nagy Miklós elmondta: betartják a szabályokat. Ott, ahol belterületi építési telekről van szó, biztosítják az ivóvizet. A Nagy-Kőkötő utca egy részén azonban mezőgazdasági művelésbe tartozó telkek vannak, ahol nem kötelező a vezetékes ivóvíz szolgáltatás.

– Az ott lakó ingatlantulajdonosok, akik esetleg lakhatás céljából és életvitelszerűen ivóvíz-szolgáltatásra tartanak igényt, ebben az esetben az ott lévő ingatlanok művelési ágát kell a Földhivatal felé megváltoztatni, építési telekké kell nyilvánítani – mondta korábban Nagy Miklós.

A Jobbik ezt követően az alapvető jogok biztosának hivatalához fordult. Székely László, az alapvető jogok biztosa pedig kivizsgálta a beadványt.

kis_kokoto_utca_jakab.jpg

– Az ombudsman döntése arra vonatkozik, hogy azokon a belterületi utcákon, ahol az önkormányzat kiadta a lakcímkártyát, ezáltal kötelezettséget vállalt a víziközmű-szolgáltatás biztosítására, ott szolgáltatni kell az adófizető polgároknak a vizet. Ugyanakkor azt is jelzi az ombudsman, hogy például külterületen, Lyukó-völgyben, ott nem feltétlenül alapjog az ivóvíz biztosítása – mutatott rá Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője.

Az ombudsman jelentését szerkesztőségünk is bekérte. Abban hiába kerestük, nem találtuk a Lyukó szót. Azt viszont igen, hogy a jelentésről szóló ingatlant ugyan belterületbe vonták, de jelenleg hétvégi üdülőházas zónába tartozik.

A Nagy-Kőkötő utcáról a polgármesteri hivatal jegyzője is tájékoztatta az ombudsmant. A jelentésben le is írják, hogy a kérdéses utca részben közművesített és 2017-ben tervezik az ivóvízvezeték-hálózat bővítését. Az alapvető jogok biztosa nyilatkozni nem tudott, de a munkatársa felhívta figyelmünket arra is, hogy ők – ellentétben a Jobbik állításával – nem kötelezték az önkormányzatot semmire, hivataluk ugyanis csak ajánlásokat dolgozhat ki.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Nagy-Kőkötő utca – idén tervezik az ivóvízvezeték-hálózat bővítését
Címlap lead: 
A Jobbik szerint kötelezték a miskolci önkormányzatot az ivóvíz biztosítására a Nagy-Kőkötő utcában. Az alapvető jogok biztosának munkatársa kijelentette: ők nem kötelezhetnek senkit. Az ombudsman jelentésében egyébként a miskolci jegyző tájékoztatása is olvasható. Eszerint a miskolctapolcai Nagy-Kőkötő utca részben közművesített, és idén tervezik az ivóvízvezeték-hálózat bővítését.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Túlórában is tisztítják a járdákat, utakat, parkolókat

Lead: 
Csütörtökön túlóráztak és folyamatosan tisztították a Városgazda munkatársai az önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő utakat, járdákat és parkolókat.
Törzs: 

Az ónos eső a havazás után érkezett Miskolcra szerda este. Aznap 8 munkagéppel és 7 szórógéppel dolgoztak. Éjszakára a közösségi közlekedési útvonalakon a sózást is befejezték, és a nagyobb gyűjtő és bekötő utakat gépekkel is tisztították.

Hajnal 3 körül azonban le kellett állítani a sózást, mert olyan nagy mennyiségű eső esett, hogy lemosta a szóróanyagot. Csütörtök reggel háromnegyed ötre elállt az eső, és ekkortól ismét az összes munkagép dolgozott a város útjain.

Schweickhardt Gyula, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette, az Ifjúság útján volt olyan jegesedés, amit még reggel 6 óra előtt el kellett hárítani.

– A közösségi közlekedés egyébként folyamatosan biztosított volt. Reggel 6 órától 475 kollégám dolgozik a különböző járdák, buszmegállók, és a villamosperonok megtisztításán. Illetve megkezdtük a közintézmények, illetve az óvodák, iskolák környékének a takarítását is. Csütörtök délutánra túlórát rendeltünk el, este 6 óráig dolgoznak a kollégáink – emelte ki.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Túlórában is tisztítják a járdákat, utakat, parkolókat
Címlap lead: 
Csütörtökön túlóráztak és folyamatosan tisztították a Városgazda munkatársai az önkormányzat tulajdonában és kezelésében lévő utakat, járdákat és parkolókat.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Megszaporodtak a vízóra-elfagyások Miskolcon is

Lead: 
Mintegy tízezer vízóra fagyott szét az elmúlt hetekben az országban, Miskolcon naponta körülbelül tíz ilyen eset történt. Megbecsülni sem lehet, hogy mennyi víz folyt el fölöslegesen.
Törzs: 

A MIVÍZ hibaelhárítási műszakvezetője elmondta, különösen a nagy hidegben szaporodik meg a hibabejelentések száma. Jászai Levente hozzátette, januárban naponta körülbelül tíz vízóra fagyott el Miskolcon. A fogyasztónak magának kell gondoskodni az akna téliesítéséről és a vízóra védelméről. Az órát tanácsos textillel betekerni, a fedelét lezárni, az akna tetejét pedig hőszigetelő anyaggal takarni.

– Ha telkes részen van ez a vízóra, akkor a téliesítést azt úgy kell megoldani, hogy a vízóra elzáró el legyen zárva, le legyen ürítve a belső vezeték, hogyha átenged az egyik szelep, akkor nem tud elfagyni az órája se, meg a vezetéke sem – ismertette.

elfagyott_vizorak_ill.jpg

A MIVÍZ munkatársai a napokban megnövekedett vízfogyasztást tapasztalnak a városban. Ez azt jelenti, hogy még mindig van bőven felderítetlen vízóra elfagyás és elfolyik a víz a rendszerből. Miskolcon a napi átlagos vízfogyasztás 30 ezer köbméter.

– Ez nyáron 40 ezer köbméterre is felemelkedhet – fűzte hozzá Üszögh Lajos, a MIVÍZ Kft. ügyvezetője. – A mostani adataink alapján úgy tűnik, hogy ez a fogyasztás eléggé magas, a műszereink is azt jelzik, hogy valahol vízelfolyás lehet a rendszerekben. Sok-sok apró vízfolyás összeadódva komoly műszaki terhelést jelent a rendszereinknek is!

A fagyás miatti óracsere és az elfolyt víz költsége is a felhasználót terheli. Ez akár több tízezer forint is lehet.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Megszaporodtak a vízóra-elfagyások Miskolcon is
Címlap lead: 
Mintegy tízezer vízóra fagyott szét az elmúlt hetekben az országban, Miskolcon naponta körülbelül tíz ilyen eset történt. Megbecsülni sem lehet, hogy mennyi víz folyt el fölöslegesen.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Karbantartás miatt ideiglenesen bezár a Miskolctapolca Barlangfürdő

Lead: 
Bezárt a Miskolctapolca Barlangfürdő és a gyógyászati részleg is. Teljesen felújítják a dögönyöző medencét, ellenőrzik a világítást, a gépészeti rendszereket és festenek is a fürdőben. Az Európában egyedülálló látványosság csaknem három hétig lesz zárva, de február első hétvégéjén, a bakancsos túrán látogatható.
Törzs: 

A barlangfürdő egész évben nyitva van, ezért csak a karbantartás idején van lehetőség a hibák kijavítására. Kiss Pál műszaki vezető, főmérnök elmondta, időszakosan le kell állni, azért, ellenőrizzék a helyzetet, a medencéket, a gépészeti berendezések működését, illetve a kazánnál, a forgatórendszereknél is el tudják végezni a szokásos vizsgálatokat.

barlangfurdo_szarazon_150124_vcs_38.jpg

Idén a háromhetes karbantartás alatt újra burkolják az egész dögönyöző medencét. A dögönyöző melletti vízkő-képződmények olyan különlegesek, hogy február 4-én és 5-én ezt is megnézhetik az előzetesen regisztrált látogatók. Ekkor lesz ugyanis a már hagyományos szárazlábas bejárás a fürdő járataiban. Fürdőruha és papucs helyett cipőben és utcai ruhában lehet megnézni az egyébként a fürdővendégektől elzárt területeket is.

barlangfurdo_szaraz_160206ml_4.jpg

Minap-archív fotó: Mocsári László

Lantos Zsuzsa, a Miskolctapolca Barlangfürdő, és a Miskolctapolcai Strandfürdő fürdővezetője elmondta, mindkét napon, tehát szombaton és vasárnap is 10 és 14 óra között tartják meg a programot. Három 15 fős csoport indul egy órában.

A karbantartás február 6-ig tart az aquaterápiás részlegen, a felújított barlangfürdő pedig pár nappal később, február 11-én nyit.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Karbantartás miatt ideiglenesen bezár a Miskolctapolca Barlangfürdő
Címlap lead: 
Bezárt a Miskolctapolca Barlangfürdő és a gyógyászati részleg is. Teljesen felújítják a dögönyöző medencét, ellenőrzik a világítást, a gépészeti rendszereket és festenek is a fürdőben. Az Európában egyedülálló látványosság csaknem három hétig lesz zárva, de február első hétvégéjén, a bakancsos túrán látogatható.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A kapualjakból sem lehet már a főutcára autóval behajtani

Lead: 
Újabb oszlopokat helyeztek ki ugyanis a Városgazda munkatársai a Széchenyi utcára. Korábban szigorodott behajtási rend, most pedig akadályokkal is útját állják az engedély nélküli behajtásoknak.
Törzs: 

Új, zöldre festett vasoszlopokat helyeztek ki a Széchenyi utcára. Van ilyen a Sötétkapunál, a Pátriánál, a Centrum áruháznál, a Mártírok utcájánál és néhány további kapualjból sem lehet már ezentúl gépjárművel kihajtani a főutcára – ismertette a miskolci polgármesteri hivatal vagyonfelügyeleti osztályának vezetője. Menyhárt Szabolcs hozzátette, ezeken a kapualjakon keresztül akadálytalanul, sokszor jogellenesen, behajtási engedély nélkül hajtottak be autósok a Széchenyi utcára.

fo_utcai_oszlopok3.jpg

A főutcára való behajtásra táblák figyelmeztetnek és a behajtási engedélyeket is a felére csökkentették. Az egyirányú haladást is szigorúan ellenőrzik a Széchenyi utcán reggel 6 és este 9 között a rendészek. Az engedély nélküli behajtás 30 ezer forintos bírságot jelenthet az autósoknak. 

fo_utcai_oszlopok1.jpg

– Áprilistól december 31-ig hatszázat meghaladó közigazgatási bírságot, vagy pedig közigazgatási eljárás kezdeményezést alkalmaztak munkatársaink – ismertette Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet közterületi és rendészeti vezetője.

 A rendészek eddig több mint 470 közigazgatási bírságot szabtak ki, csaknem 14 millió forint értékben.

fo_utcai_oszlopok4.jpg

Februárban egy sportautó padokat döntött ki a Széchenyi utcán, a szétrepülő darabok két gyalogost is megsebesítettek. Ezután, márciusban döntött úgy a város közgyűlése, hogy a behajtási engedélyeket szigorítják, és a főutca forgalmi rendjét átalakítják.

fo_utcai_oszlopok5.jpg

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
A kapualjakból sem lehet már a főutcára autóval behajtani
Címlap lead: 
Újabb oszlopokat helyeztek ki ugyanis a Városgazda munkatársai a Széchenyi utcára. Korábban szigorodott behajtási rend, most pedig akadályokkal is útját állják az engedély nélküli behajtásoknak.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Már most teltház van a hajléktalanokat ellátó intézményekben

Lead: 
Még nincsenek mínuszok, de már most telt ház van a miskolci hajléktalanokat ellátó intézményekben. A fedél nélküli emberekről Miskolcon három szervezet gondozószolgálattal, étkezési lehetőséggel, nappali melegedővel, és éjjeli menedékhellyel gondoskodik.
Törzs: 

A hűvös, esős időben olvasgatnak, keresztrejtvényt fejtenek, és pihenéssel töltik idejüket a Máltai Szeretetszolgálat lakói. A szervezet támogató és utcai gondozószolgálatot, 150 rászoruló embernek népkonyhát és egész évben 50 férőhelyes átmeneti szállást, üzemeltet. Itt várólista van, térítési díjat kell fizetni és csak férfiakat tudnak fogadni. A héten már további 15 matrac érkezett.

hajlektalanszallo_161011ml_14.jpg

Fotó: Mocsári László

Kocsenga Anton, a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselő Háza intézményvezetője elmondta, egész évben telt ház volt. November elejétől kezdődik a krízis időszak, de az elmúlt időszakban már jelentősen megnőtt azon hajléktalanok száma, akik szeretnének az átmeneti szállóra bejönni.

hajlektalanszallo_161011ml_12.jpg

A Vöröskereszt is felkészült a téli időszakra. Beindult az utcai gondozószolgálat is. A nappali melegedő és átmeneti szállója összesen 200 embernek nyújt tisztálkodási, pihenési lehetőséget, és 80 rászorulónak éjjeli menedékhelyet. Duberné Dunaveczki Éva, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetője úgy fogalmazott, mivel hűvösebbre fordult az idő, ezért már az időszakos férőhelyeiket is fokozatosan megnyitják.

hajlektalanszallo_161011ml_24.jpg

– Ez azt jelenti, hogy az éjjeli menedékhelyünk 80 férőhelyes, és e mellé egy 58 férőhelyes időszakos helyet nyitunk. A nappali melegedőnket, amely egyébként csak hétköznap van nyitva a téli időszakon kívül, azt is megnyitottuk – fűzte hozzá.

hajlektalanszallo_161011ml_29.jpg

A Napfényt az Életnek Alapítvány 50 férőhelyes átmeneti szállót, 32 rászorulónak rehabilitációs otthont és munkanapokon 100 férőhelyes nappali melegedőt működtet. Végh András szakmai vezető ismertette, jelenleg majdnem 100 százalékos a kihasználtság. 48 férőhelyen, 48 fő van az átmeneti szállón, és 30 fő van a rehabilitációs részlegen, tehát még 2-2 főt tudnak elhelyezni a két intézményben.

hajlektalanszallo_161011ml_31.jpg

Mindhárom szervezet munkatársa hozzátette: sokan még a leghidegebb ellenére sem mennek a hajléktalan szállókra, inkább elhagyatott, romos épületekben húzzák meg magukat.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Már most teltház van a hajléktalanokat ellátó intézményekben
Címlap lead: 
... Pedig még mínuszok sincsenek. A fedél nélküli emberekről Miskolcon három szervezet gondozószolgálattal, étkezési lehetőséggel, nappali melegedővel, és éjjeli menedékhellyel gondoskodik.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Minél több a pozitív élmény, annál szívesebben megy iskolába a gyerek

Lead: 
Három hét és vége a vakációnak. A szeptemberi iskolakezdés minden család életét megváltoztatja. A tanszerek megvásárlása mellett a szülőknek a gyerek lelkiállapotára is oda kell figyelnie. A szorongást elkerülhetjük, ha gyakran beszélgetünk és biztonságérzetet adunk a diákoknak.
Törzs: 

Ma még sokan strandolni indultak, a diákok a ragyogó napsütésben el sem akarták hinni, hogy hamarosan vége a pihenésnek, és kezdődik az iskola.

A szeptemberi iskolakezdés azonban az egész család számára megterhelő. A tanszerek és könyvek anyagilag, a pihenés és szabadidő megszűnése lelkileg terheli meg a családokat. Van, amikor a szülő veszi nehezen az akadályokat, de az is előfordulhat, hogy épp a diák szokja nehezen a változást, vagy fél attól, hogy az elvárásoknak nem tud megfelelni.

iskola_kezdes_ill.jpg

Csikóné Kurusta Anita azt mondja, szülőként neki is nehéz visszaszoktatni a gyereket arra, hogy időben fel kell kelni, hogy újra iskolába kell menniük.

Az iskolakezdés egy újabb megoldandó feladat a szülő és a gyerek számára is. A lényeg, hogy a gyerek érezze: nincs egyedül, van, aki mellette áll, van kivel megbeszélni a felmerülő problémákat. Okszimecz Valentina, a MISEK pszichiátriai osztályának osztályvezető főorvos helyettese úgy fogalmaz: a gyerek legjobb útravalója a szülői szeretet és a bizalom.

– Ha ez megvan, akkor a gyerek bizalommal tud fordulni akármilyen probléma megoldásával a szülőhöz, ami felmerülhet az iskolakezdéssel kapcsolatban – mondja.

A szakember szerint az első héten időt kell adni a gyereknek a változások feldolgozásához és otthon is tudatos időbeosztásra van szükség. A diákot minél több pozitív élmény éri, annál szívesebben megy iskolába. Kiegyensúlyozottan a nehézségeket is könnyebben viseli.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Minél több a pozitív élmény, annál szívesebben megy iskolába a gyerek
Címlap lead: 
Három hét és vége a vakációnak. A szeptemberi iskolakezdés minden család életét megváltoztatja. A tanszerek megvásárlása mellett a szülőknek a gyerek lelkiállapotára is oda kell figyelnie. A szorongást elkerülhetjük, ha gyakran beszélgetünk és biztonságérzetet adunk a diákoknak.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak