„A Tiffany egyik gyémántja is lehetne a darab” – az ikonikus Audrey Hepburn film elevenedik meg a Miskolci Balett Színpadán
A Miskolci Balettnek nemcsak Miskolcon, hanem az egész országban van egy kialakult arculata, mégpedig az, hogy irodalmi műveket és filmadaptációkat visznek színpadra. Az idei évadban sincs ez másképp, az Audrey Hepburn által világhírűvé vált alkotás, Truman Capote regénye, az Álom luxuskivitelben most a Miskolci Balett színpadán lesz látható október 19-től.
– A Casablanca után talán természetesen jött az Álom luxuskivitelben, ami azért izgalmas, mert a filmet és Truman Capote kisregényét összedolgozva állítjuk színpadra a történetet – nyilatkozta a Miskolci Balett vezetője, koreográfusa.
Kozma Attila úgy véli, a karakterek kibontásában, a társadalom leképezésében a regény játszik nagyobb hangsúlyt, de persze a film legismertebb jelenetei is megelevenednek a táncosok által. A zenei világra szintén nem lehet majd panasz az előadások során: Kozma Attila ugyanis a ’60-as évek dallamait, a blues-tól kezdve a szájharmonikán át a kortárs jazz-ig minden izgalmas zenei stílust beleszőtt a híres történet miskolci változatába.
A koreográfus elmondta, még javában dolgoznak a darab tökéletesítésén, csiszolgatják azt, hiszen ez is „egy olyan gyémánt, amit a Tiffany-ban árulnak” – utalt a társulat vezetője a mű eredeti címére: Breakfast at Tiffany’s (azaz Reggeli a Tiffany-nál – az ékszerüzlet, melynek kirakatát a főhősnő vágyakozva nézi reggelizés közben.)
A látvány a Casablancához hasonlóan most is nagyszabású: míg tavaly egy repülő landolt a Miskolci Balett színpadán, ez alkalommal egy hatalmas bőrönd adja meg a történet és a helyszínek keretét. – A dramaturgiát, a szereplők viszonyait nagyon jól viszi előre ez a különleges díszlet, borzasztóan izgalmasnak tartom – tette hozzá Kozma Attila.
Azt, hogy hogyan jön létre egy koreográfia egy film vagy könyv alapján, valószínűleg csak akkor fogjuk megtudni, ha magunk is koreográfusnak állunk/annak születünk. A Miskolci Balett vezetője úgy fogalmazott: „ahogy nézem a történetet és ahogy benne van a dramaturgia a fejemben, egyszerűen megszületnek a mozdulatok.”
A főszereplőt, akit a magyar változatban Cily Hebrentch néven ismernek, Kovalszki Boglárka és Bányai Mirjam táncművészek alakítják. A szerdai fotóspróbán Kovalszki Boglárka tündökölt a karakán főhősnő szerepében.
– Cily egy bolondos, de magabiztos nő. Rengeteget tanultam ebből a szerepből, mind szakmailag, mind emberileg, hiszen valamilyen szinten hasonlítunk; olyan értelemben például, hogy én is keresem a komfortot, ahogyan Cily-nek is fontos a kényelem, ugyanakkor hallgatok a szívemre is – magyarázta a táncművész.
Mint mondta, eddig főként drámában tudta magát megmutatni, most viszont a nézők már egy másik oldalról is láthatják a kissé szeleburdi, hebrencs Cily karakterében.
Paul Varjak az a férfi, aki egyszer csak belép Cily életébe, kissé felforgatva azt. A „felforgató” szerepében Dragos Dániel és Márton Richárd János táncművészeket láthatjuk az idei évadban, a szerdai próbán a Miskolc Televízió Dragos Dánielt kérdezte a darabról és a szerepéről.
– Nagyon szeretem a régi filmeket, ezért a Casablanca darab is az egyik kedvencem volt tavaly, most pedig muszáj lesz döntenem, hogy melyiket fogom jobban szeretni, azt vagy az ideit. Koreográfiájában és stílusvilágában azért kicsit más a kettő, hiszen az években is eltolódtunk, de [Kozma] Attila próbálta a zenéket és a mozdulatokat úgy komponálni, hogy korhű maradjon – részletezte a táncművész.
Hozzátette, ez a karakter teljesen eltér az eddigi szerepeitől; ezidáig mindig olyan szerepeket táncolt, ahol a karakter egy erős, magabiztos férfi volt: Vronszkij az Anna Kareninában, Rick a Casablancában. – Paul Varjak pedig még keresi a helyét a világban, egy író, aki még nem forrt ki. Aztán találkozik Cily-vel, aki viszont a teljes ellentéte, végigkíséri a férfit ezen az úton, ő pedig élvezi, hogy valaki megmutatja neki a világot – emelte ki Dragos Dániel.
Az Álom luxuskivitelben október 19-től látható a Miskolci Nemzeti Színházban.
„Gazdag mentési múlttal rendelkező régió” – Miskolcon tartják a Magyar Oxyológiai Társaság idei vándorgyűlését
A Magyar Oxyologiai Társaság az Országos Mentőszolgálattal, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesülettel, a Mentésügyi és Mentéstudományi Alapítvánnyal, valamint az Életmentés Alapítvánnyal közös szakmai szervezésben szeptember 27-29. között Lillafüreden tartja soron következő kongresszusát.
A rendezvény fővédnöke Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár. A szakmai szervezet legfőbb célja, hogy bővítse a kongresszus résztvevőinek szakmai és tudományos ismereteit. A sürgősségi orvostan és az oxyológia területeiről hallgathatnak majd előadásokat a résztvevők. A sürgősségi orvostan a sürgősségi ellátást igénylő betegek ellátásával foglalkozó tudományterület. Az oxiológia a sürgősségi ellátáson belül az életmentés, újraélesztés területét jelzi.
Mártai Istvántól, a Magyar Oxyologiai Társaság elnökétől megtudtuk, 38 évvel ezelőtt rendezték meg az első konferenciájukat, és mivel kétévente tartják, így a mostani már a 19. alkalom.
– Az a szerepünk és feladatunk, hogy a sürgősségi ellátás szereplőit megismertessük a szakmai újdonságokkal. Örömünkre nagyon sokan jelentkeztek, közel 300 résztvevőt köszönthetünk a háromnapos rendezvényen – hangoztatta az elnök, aki hozzátette, nem csupán a mentőszolgálat munkatársai, hanem sok kórházi sürgősségi ellátásban dolgozó orvos és szakdolgozó is jelen van a konferencián.
Számos orvosi területen frissülnek, módosulnak a protokollok, ezekről is szó esik, a kardiológiában az infarktusellátásról hallgathatnak majd előadást a résztvevők, ahol a helyszíni gyógyszerelés legújabb elvárásairól, ezen belül a háziorvosnak, mentőknek ebben betöltött szerepéről lesz szó.
Gőbl Gábor tudományos tanácsadó erre a konferenciára az újraélesztés kérdését hozta el. – Jómagam egy olyan adatbázis részleteiről fogok beszámolni, amely adatbázist az Országos Mentőszolgálat 2003 óta tölti ki, ez pedig az újraélesztések feldolgozását jelenti. Azokat az eseteket dolgozzuk fel, amikor az Országos Mentőszolgálatot hirtelen keringésmegálláshoz hívják, illetve a kiérkezéskor ez derül ki, tehát ha beáll a hirtelen halál – magyarázta Gőbl Gábor. Hozzáfűzte, az ilyen eseteknek egy része „elkésett”, tehát már nem tudták megmenteni a beteget, azonban a nagyobb részükben, hozzávetőleg 75 százalékukban megkezdik az újraélesztést a mentősök, hiszen nem teljesen reménytelen az életben maradás. Ezeknek az eseteknek körülbelül a fele, negyede tud kórházba bekerülni a kórtani részletek viszonyában.
A kétezres évek közepén évente kb. 6 ezer, most pedig 8-9, de volt már 10 ezer is azon esetek száma, amikor hirtelen keringésmegálláshoz hívták a mentőszolgálat szakembereit.
Breitenbach Géza, az Országos Mentőszolgálat Észak-magyarországi régió regionális igazgatója a térség legkülönfélébb sürgősségi eseteit mutatta be a résztvevőknek a konferencia csütörtöki megnyitóján. „Gazdag mentési múlttal rendelkező régiónak” nevezte az Észak-magyarországi területet, az utóbbi évek barlangi, sziklás, árvízi mentéseiről számolt be röviden.
A háromnapos kongresszuson egyebek mellett a tömegbalesetekről, a katasztrófa egészségügyről, mellkas sebészetről is hallgathatnak előadást az orvosok, egészségügyi szakdolgozók, akik számára akkreditált továbbképzési lehetőséget ad ez a konferencia, tehát kötelező kreditpontjaikat is meg tudják szerezni.
„Színházba járni a világ legjobb dolga” – Színházak éjszakája Miskolcon! (Képgalériákkal!)
A résztvevők mind külön csoportvezetőt kaptak az estére – jómagam Bodoky Márk színművész csoportjába kerültem, akit ebben az évadban többek között a Három nővér és az Édes Anna előadásaiban láthatunk. Első állomásunk rögtön arra a nagyszínpadra vezetett, ahol megtalálhatjuk az Európában egyedülálló forgószínpadot, mely megdöntött állapotában is képes a forgásra.
Ahogyan a 2019-es Sziget Fesztivál úgynevezett „headlinere” Ed Sheeran lesz, úgy a Miskolci Nemzeti Színház egyik húzódarabja A Cirkuszhercegnő című operett lesz, Szabó Máté rendezésében. A forgószínpad díszlete között a zenekar ismerős cirkuszi muzsikát játszott, a rendező instrukcióit (néha nem) követő bohócok próbáiba is beleshettünk.
Pataki Gábor, az énekkar vezetője megengedte, hogy megnézzük – vagy inkább meghallgassuk – hogyan zajlik egy betanulópróba. Látogatásunkkor épp a Hello, Dolly! karpróbája zajlott, mely szintén látható lesz az új évadban. A Félőlény című zenés mesejátéknál azt láthattuk, milyen az, amikor a részleteket pontosítják: hiszik vagy sem, nem mindegy, hogyan fordul a színész, vagy mikor veszi le a kapucinját.
Roppant érdekes volt látni a színészeket kilépni a „megszokott” szerepükből. Legalábbis ahogyan mi megszoktuk azokat, hiszen színházba járó polgárokként, mi általában csak akkor találkozunk a színészekkel, amikor éppen szerepet játszanak. Nos, Harsányi Attila és Rózsa Krisztián színművészek a Lear halála előadás kapcsán mutatták be, milyen, amikor egy színész játszik, két pillanat múlva pedig szerepéből kilépve azt mondja: „na, most itt igazából azt gondoltuk, hogy…” és beavat minket az előadás létrehozásának körülményeibe.
Ahogy a színház folyosóin a csoportok elhaladtak egymás mellett, úgy cseppentünk be abba, hogyan beszélnek el egymás mellett a Három nővér próbáján a színészek. No persze ez nem holmi hanyagság volt, Csehov drámájából már ismerjük az „egymás mellett elbeszélés” jelenségét.
Az egyik legkülönlegesebb helyszín számomra a balett terem volt, ahol az Álom luxuskivitelben táncjátékba leshettünk be. Hogyan vihető színpadra, ráadásul táncos előadásként az Audrey Hepburn főszereplésével készült film? Kozma Attila rendező, koreográfus ebbe avatott be minket; elképesztő volt hallgatni és látni, hogyan jelennek meg a film bizonyos jelenetei a színpadon, tánc formájában.
Béres Attila, a színház igazgatója kutató matematikus végzettséggel is rendelkezik. Szombat éjszaka ugyanis bármit kérdezhettünk a színházigazgatótól, ahol egyebek mellett erre is fény derült. De a kérdések között szerepelt még, hogy miért jó színésznek lenni, hogyan lesz valakiből színházigazgató, van-e munkaideje a színészeknek? – Az, aki a színészetet munkának tekinti, az mindig boldogtalan ember lesz. A színészek magukkal viszik a szerepeiket a magánéletükbe is, és ha a néző egy előadás alkalmával beleborzong a látottakba, na, onnan lehet tudni, hogy azok a színészek valóban átélték szerepüket – magyarázta Béres Attila. Sok kérdés repkedett a levegőben, az igazgató végül azzal zárta: „színházba járni a világ legjobb dolga.”
Ezt valószínűleg a Zrínyi Ilona Gimnázium dráma tagozatos diákjai is tudják, hiszen ők írták a színház 195. évadának dalát, melyet a színházban éjszakázó látogatók is megtanulhattak. A Kókuszgolyó trió néven futó fiatalok a Miskolc’s Got Talent tehetségkutatón érdemelték ki a fődíjat, két másik társukkal együtt, így ők részesei lehetnek majd a Hello, Dolly! musicalnek.
A Színházak Éjszakája nem mindennapi élményt nyújtott a miskolciaknak, a kulisszák mögé látva még kíváncsibbak lettünk a kész előadásokra, amelyekből idén sem fukarkodik a Miskolci Nemzeti Színház.
„Egy szép kosztüm egy műalkotás” – Interjú a Napszállta jelmeztervezőjével
Ismerik azt az érzést, amikor egy múlt évezredbeli filmet nézve egyszer csak felsóhajtanak: „bárcsak én is abban a korban élnék, hogy azokat a régi szép ruhákat hordhassam!” Nos, ha a képernyőről elővarázsolni nem is, Nemes Jeles László új filmjének, a Napszálltának a jelmeztervezője lelki szemeink elé tudta varázsolni a filmbéli kosztümök elkészítésének módját, a jelmeztervezés szépségét.
MiNap: Színházi darabok és filmek jelmezeinek tervezője is volt már. Miben különbözik a kettő?
Szakács Györgyi: Úgy gondolom, a színház nagyon jó iskola a filmhez. Ahhoz, hogy az ilyen nagyjátékfilmekben különböző korokba tudjak „utazni”, ahhoz nagyon kell a színházi alap, azonban máshogy kell gondolkozni a filmnél. Mindkettőben a kosztüm egy jellemrajz: egy jelmeztervező számára egy eszköz, hogy kifejezzen egy figurát, a rendező gondolatát.
MiNap: A Napszálltában rengeteg korabeli (1910-es évek) kosztümöt láthatunk, a főszereplő, Leiter Írisz ugyan nem változtat sokszor ruhát, viszont minden egyes szereplőnek és statisztának korhű jelmezbe kellett bújnia.
Szakács Györgyi: Tényleg nem változtat annyiszor a megjelenésen, viszont egy kosztüm nem egy kosztüm és nem egy kalap, hiszen elhasználódik, tönkremegy a forgatások alatt. A film specialitása, hogy minden egyes részletre kell figyelni, tetőtől talpig, hiszen nem lehet tudni, mi fog látszódni, így az utolsó statisztának is tökéletesen kell kinéznie. Ha valami el van nagyolva, biztos, hogy az fog képbe kerülni. Több száz embert kellett naponta felöltöztetni, így a kollégáim és én nagyon figyeltünk, hogy minden apró részlet tökéletes legyen.
MiNap: Hogy indul egy ilyen nagy volumenű produkció jelmezeinek tervezése? Mennyi kutatómunka szükséges az adott korról?
Szakács Györgyi: A kutatómunka persze megtörténik, de nekem ez az egész életpályám. Ha én nem találkozom ezzel a korral, ha személyesen nem izgat, ha nem gyűjtöm a régi ruhákat, ha nincs annyi táskám és egyéb apróság, ami engem vonzott, akkor nem is működött volna. Kellett ez az élettapasztalat, hogy fel tudjam építeni ezt a jelmezvilágot. Ezért köszönöm is [Nemes Jeles] Lászlónak, hogy egy ilyen feladatra meghívott, hiszen mindig is érdekelt ez az I. világháború előtti kor.
Olyan sok minden jutott ebben az időbe a csúcsra: a szecesszió, a művészetek, a stílus túlburjánzása, különböző stílusok keveredése, az öncélú szépség. A kézművességben is, így a ruhakészítésben, amely a későbbiekben már nem tapasztalható, és engem is meghatott, hogy ilyen magas színvonallal és művészi érzékkel kezelték a ruhaneműket. Egy szép kosztüm egy műalkotás, és mindig vágytam arra, hogy lehetőségem legyen megmutatni.
MiNap: Központi „szereplő” a kalap, ezeket hogyan választották ki? Hogyan készültek?
Szakács Györgyi: Szinte mindegyik kalapot csináltattuk. Száz éves kalapok sajnos nem maradnak meg. A világ jelmezraktáraiban is ezt tapasztaltam. Már rögtön ez egy nagy feladat volt, hogy rengeteget kellett készíteni, és nem sok ember van, aki ilyen minőségben tudná ezt megtenni. Hollandiából sikerült megrendelni az alapanyagot a kalapokhoz, úgy akartuk elkészíteni őket, ahogyan azt a maga idejében tették, ezért örülök, hogy sikerült beszerezni ezt a finom selyemszalmát. Védett madarak tollai is díszítették az 1910-es években a kalapokat, ezeket szintén nem volt könnyű feladat beszerezni.
Rengeteg mindent elő kellett készíteni, mind a kalapoknál, mind a kosztümöknél, és az általam 30 éve gyűjtögetett régi textileket, csipkéket is használtam. Már vártam egy ilyen filmre, mondhatni egész életemben erre készültem.
Azt, hogy a XXI. században visszatérhet-e a kalapdivat olyan mértékben, mint a múlt században, elképzelhetőnek tartja, viszont hozzáteszi: a mai ember számára egy kalap funkciója már teljesen mást jelent. Most zavarna a vezetés, tömegközlekedés közben, akadályozna minket, míg régebben természetesen megvolt az árnyékoló, védő feladata egy-egy darabnak.
MiNap: Van olyan történelmi kor, amelyben mindenképp szeretne jelmezeket tervezni?
Szakács Györgyi: Igazából az elmúlt 150 év közelebb áll hozzám, mert ehhez még hozzátartozik az emlékezet: nagyszülőktől, idősebb generációktól hallott történetekből ismerheti meg azt a kort az ember. Nemrég megtaláltam nagymamám egy 1916-os fotóját, amin pont egy olyan gallérban pózol, amilyen a filmben is van, mondhatjuk, hogy egy jel volt! De amikor itt dolgoztam a miskolci színházban, akkor még 1700-as évekből származó mellényekkel is találkoztam.
Az a szép a jelmeztervezésben, hogy mindig lehet tanulni, mindig kell tanulni, és mindig újabb és újabb felfedezéseket tesz az ember; ez a szépsége. A nehézsége a létrehozás, az nagyon nehéz.
De megéri, hiszen olyan gyönyörű kosztümöket lehet a vászonra vagy éppen a színpadra vinni, mint amilyeneket a Napszálltában is láthatunk. Szakács Györgyi már most több produkció jelmezein dolgozik, az egyik egy 17. századi kort megjelenítő mű, melyet Milcho Manchevski rendez, akit Oscar-díjra is jelöltek, valamint elnyerte a Velencei Filmfesztivál számos díját.
„Igazi nézői élmény” – Napszállta premier a CineFesten, beszélgetés az alkotókkal (Képgalériával!)
A Napszállta világpremierje kirobbanó siker volt a velencei filmfesztivál versenyprogramjában, ahol elnyerte a FIPRESCI, azaz a nemzetközi filmkritikusok szövetsége zsűrijének díját. Az észak-amerikai premier a torontói filmfesztiválon volt, amit további vetítések követnek. Nemes Jeles László új filmjét már a világpremier előtt közel 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg világszerte. A rendező a szombati sajtótájékoztatón elmondta: nagy öröm számára, hogy az amerikai premier után rögtön a CineFesten mutathatják be a filmet.
1913 nyara, Budapest - a béke utolsó napjai. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja tőle - a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd, s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel.
A Napszállta története 1913-ban játszódik, ám a mai korban is megállja a helyét. Nincs telerakva számítógépes effektekkel, trükkökkel, sőt 35 mm-es kópiáról vetítve még inkább érezni lehet az alkotás egyediségét, igényességét. Éppen ezért lehet, hogy rengeteg fiatal kíváncsi Nemes Jeles filmjére, mely a rendező elmondása szerint azt igazolja, hogy a fiatalabb generáció is egyre érzékenyebb a minőségre, a szokásostól eltérő megközelítésre.
Az egyik ilyen eltérés talán a hangban van, ugyanis 84 percnyi zenét hallhatunk a filmben. Zányi Tamás hangmester úgy fogalmazott: mindig próbálja kihasználni a vizualitás és az audio házasságát.
– A forgatás előtt elképzeljük, hogyan állnak majd össze a részek, de ezt valójában csak akkor látjuk meg, amikor ténylegesen az összeállításhoz érkezünk. Lehet, hogy elképzeltünk valamit, de kiderül, hogy az máshogy működik, és pont ez adja a különlegességét az egésznek – magyarázta. A román Vlad Ivanov, aki Brill Oszkár szerepét játssza, a film kedvéért elsajátította a magyar nyelvet. – Utólag ugyan leszinkronizáltuk a karakterét, de a színész fáradságos munkája nélkül nem állhatott volna össze ilyen jól a szerep – tette hozzá a hangmester.
Nemes Jeles László azt hangsúlyozta, hálás, amiért most is olyan stábbal dolgozhatott, akik értik, milyen filmet szeretett volna létrehozni. – A filmben egy ember perspektíváját akartuk ismét megmutatni, azt, hogy ez az ember mennyire keveset tud megérteni a világból – nyilatkozta a rendező. Éppen emiatt „hozható közel” a nézőhöz a film, hiszen szinte olyan, mintha a főszereplő szemén keresztül szemlélnék az előttünk kibontakozó eseményeket, a néző is legtöbbször csak annyit ért, amit a főhősnő, Leiter Írisz.
Hozzátette, az, hogy 35mm-es nyersanyagra fogatták a filmet, folyamatos koncentrációt kívánt. Portálunk kérdésére, miszerint milyen hatással volt rájuk a történet, a karakterek, a színészek azt felelték: a díszlet és a kosztümök nagyban segítettek az átélésben.
– A legmeglepőbb az volt, hogy milyen apróságokon múlik, hogy hogyan lehet belehelyezkedni egy másik korba. Felvettük ezeket a szépséges ruhákat és kalapokat és mindenkinek megváltozott a tartása, a kisugárzása – válaszolta Jakab Juli, a főhősnő, Leiter Írisz karakterét megformáló színésznő.
Dobos Evelin színésznő egy „biztonságos időutazásnak” nevezte az élményt. – Mielőtt belecsöppentem a filmbe, meg voltam győződve, hogy visszamennék ebbe a korba, de a forgatás után már nem így gondolom. A ruha ereje viszont bámulatos volt. A tekintetünk is megváltozott, és furcsán hangozhat, hogy például egy cipő vagy táska mennyit segíthet, pedig így van! – emelte ki a színésznő.
Nemes Jeles László végül fontosnak tartotta kiemelni, a mai mozizási kultúrában fontos, hogy olyan élményt tudjanak adni a nézőknek, melyek hosszú távon velük maradnak. – A túl sok egy idő után kevés lesz. A számítógépekkel ellustulunk, az effektek tömkelege miatt csak ideig-óráig marad meg bennünk a filmélmény. Viszont egy ilyen típusú filmnél, mint a Napszállta, a néző is érzékelheti azt, amit mi a forgatáson. Úgy gondolom, olyat kell alkotnunk, amivel biztosítani tudjuk a hosszú távú moziélményt, mert az igazi nézői élmény meg tud maradni – húzta alá a rendező.
Az Oscar-díjra nevező bizottság döntése értelmében Magyarországot a 2018. évi „legjobb idegennyelvű film” kategóriában Nemes Jeles László Napszállta című filmje képviseli.
„Művészi és mentális stabilitás, állandó magas színvonal” – Antal Mátyás a miskolci szimfonikusok új művészeti vezetője
Antal Mátyás muzsikus családba született, szülei Antal István zongoraművész és Szokolay Dóra zenei rendező. Zongorázni, fuvolázni, nagybőgőzni és ütősökön tanult játszani. Középfokú tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte fuvola szakon. Ezután a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult tovább, ahol 1970-ben és 1971-ben fuvola és karnagy szakon diplomázott, majd a Brüsszeli Királyi Zeneakadémián folytatta karmesteri tanulmányait.
22 évesen már a Magyar Állami Hangversenyzenekarban fuvolázott Ferencsik János vezetése alatt, itt egészen 1986-ig töltötte karrierjének ezen szakaszát.
MiNap: A zenekari zenész-lét mellett azonban a karmesteri pálya is közel állt szívéhez...
Antal Mátyás: Valóban, életem megoszlott a zenekari játék és a dirigálás között, kezdetben sok kortárs zenei hangverseny vezénylésére kaptam felkérést és – 1974-ben Mura Péter megkeresésére – a Miskolci Szimfonikus Zenekar asszisztens karmestere lettem, ezt a munkámat négy évig láttam el – emlékezett vissza érdeklődésünkre a művészeti vezető, aki dolgozott a Székesfehérvári Szimfonikus Zenekarnál, 1983-ban pedig a Budapesti Kórus kérésére elvállalta az együttes karigazgatói posztját, és ezt 2002-ig látta el.
MiNap: Több intézményben is megfordult, milyen tevékenységeket végzett?
AM: Később az Állami Hangversenyzenekar sok karmesteri feladattal is ellátott, hazai koncerteken és külföldi turnékon is vezényeltem, több lemezfelvételt is készítettem. 1984-től elkezdődött életemnek a kórusokhoz kötődő része is; előbb – Bárdos Lajos és Forrai Miklós utódaként –a Budapesti Kórus, később, 1990-től, miután végleg abbahagytam fuvolaművészi tevékenységemet, az Állami Énekkar (később Nemzeti Énekkar) karigazgatója lettem.
1990 óta a Nemzeti Filharmonikusoknál a Nemzeti Énekkar karigazgatója volt 2016-ban bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig. Közben többször vezényelte a Nemzeti Filharmonikusokat és más hazai és külföldi zenekarokat. Nyugdíjas éveiben szabadúszó dirigensként működött tovább.
MiNap: Eddigi karrierje során külföldön is számtalanszor megfordult, mi az, amit még kiemelne pályafutásából?
AM: Karmesterként szinte minden európai országában megfordultam, Kínában és Japánban is dirigáltam. A Nemzeti Énekkarnál eltöltött majd' 26 évemből 18 évet együtt dolgoztam Kocsis Zoltánnal. Közös produkcióinkat, sok egyéb mellett, Schönberg: Mózes és Áron című operájának hazai bemutatója is fémjelezte.
Zenepedagógusi munkát végzett az 1990-es években is, majd 2014-től ismét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszékének tanára, de tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában és a Szent István Zeneművészeti Szakiskolában is.
2018 júniusában újra a Miskolci Szimfonikusok élére állt, Gál Tamást váltotta a művészeti vezetői székben.
MiNap: Hogyan érte önt a miskolci szimfonikusok felkérése?
AM: A Miskolci Szimfonikus Zenekar megkeresése számomra váratlan volt, de annál nagyobb örömmel töltött el. Némi gondolkodási idő után mondtam igent, miután azért pályám utolsó fázisában vagyok.
MiNap: Milyen tervekkel érkezett Miskolcra?
AM: A zenekar számára elsősorban a művészi és mentális stabilitásban szeretnék segíteni, mind szakmai, mind pedig vezetői tapasztalatommal. Én magam kevés koncertet fogok dirigálni, viszont szándékozom minél több tehetséges fiatal, illetve jelentős karmester egyéniséget meghívni.
Rendszeres jelenlétével és előkészítő próbák tartásával állandó magas színvonalat kíván garantálni Antal Mátyás, aki az eddigi műsorstruktúrát jónak tartja, hozzáteszi azonban, hogy „van persze számtalan olyan mű, amelyek még előadásra várnak.”
– Szeretném ezen kívül a zenekart a budapesti zenei életben is nagyobb nyomatékkal megjeleníteni, itt elsősorban kortárs zenei rendezvények részesévé tenni. Ami a saját pályám folytatását illeti, számomra az állandóság és az azon belüli változatosság mindig örömmel tud eltölteni – hangoztatta a miskolci szimfonikusok új művészeti vezetője.
Felújítás és rekonstrukció a Kossuth Lajos Evangélikus iskolában
A Dayka Gábor és a Kis-Hunyad utca felőli épületrészek is megújulnak idén nyáron. A Kossuth Lajos Evangélikus intézmény felújítási munkái az utolsó tanítási nap – június 15. – után egy héttel már meg is kezdődtek, és várhatóan tanévkezdésre be is fejeződnek.
– Első körben az állványozás, és a pergő homlokzat leverése kezdődött meg. A Dayka Gábor utca 6. szám alatti résznél főként rekonstrukció történik: a lepergő részek leválására rásegítenek, ezután kijavítják a felületeket – nyilatkozta Vígh Roland iskolaigazgató.
Újraszínezik a felületet, az eredeti színére, a nyílászárók mázolása is megtörténik, tehát tulajdonképpen a homlokzat megújítása megy végbe. Ugyanezt tervezik a Kis-Hunyadon: itt pluszban még a nyílászárókat is felújítják.
– Az intézmény Kis-Hunyad utca felőli részének bizonyos szakaszai már balesetveszélyesnek minősültek, kiírásokkal kellett felhívni a járókelők figyelmét a veszélyre – emelte ki Vígh Roland.
A lepergő vakolatok miatt van szükség itt is a felújításra, ezen a szakaszon szintén leverik a már pergő vakolatot. Ez a rész már műemlékvédelmi területet is érint, itt a homlokzat felújítását Rostás László volt városi főépítész engedélyezte. A felújítás önerőből valósul meg, az igazgató elmondása szerint ez egy jelentős beruházás. – Időszerű volt már ez a felújítás, az általános iskoláról sokan gondolják, hogy egy méltán megbecsült intézmény a városban, így a belbecs mellett azt gondolom, hogy a külcsín is számít – hangsúlyozta az igazgató.
Ezeket a könyveket vidd magaddal a nyaralásra!
Napjainkban az őszies időjárás arra késztethet, hogy elővegyük a puha, falevelekkel díszített takarónkat, készítsünk egy bögre forró kakaót és vackoljunk be a Harry Potter-sorozat valamelyik kötetével otthonunkba – hiszen mind tudjuk, hogy az ősz hangulatának megfelelő nem hivatalos-hivatalos könyv az ifjú varázslótanonc történeteit elregélő sorozat.
Mielőtt azonban belevetnénk magunkat a bájitaltan rejtelmeibe, nézzünk néhány másik opciót, hiszen mégiscsak nyár van! Cikkünkben olyan könyveket ajánlunk, melyeket nyugodtan magunkkal vihetünk a nyaralásra, vagy olvashatunk otthon: van közte könnyed, magát „olvastató” darab, vagy olyan, ami felébreszti bennünk a kalandvágyat, vagy akár a varázslóvilágba is belevethetjük magunkat, ha nem tudunk elszakadni J. K. Rowling fantáziavilágától.
Lev Grossmann: A varázslók
Ha már őszies időjárás, maradjunk egy kicsit a varázsvilágnál; de ezúttal nem az ifjú Potter lesz a főhős.
A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.
Lauren Graham: Gyorsan elhadarom
Az amerikai színésznőt legtöbben a Szívek szállodája nevű sikersorozatból ismerhetik, amely tíz évvel az utolsó évad után, tavaly kapott egy négyrészes mini-sorozatot. A való életben is pergőnyelvű Graham könyvében mesél gyermekkoráról, karrierjének döcögős kezdetéről, és természetesen mindenki kedvenc sorozatáról is elárul néhány titkot, és az új epizódok forgatásáról is hoz nekünk néhány kulisszafotót.
Balogh Boglárka: Ezerarcú Föld
Sokan képzeltük azt kiskorunkban (vagy akár felnőtt fejjel), hogy egy napon otthagyjuk addigi életünket, és kalandornak állunk. Nos, ez nem mindenkinek adatik meg, Balogh Boglárka újságíró segítségével azonban egy rövid ideig elkalandozhatunk azokra a helyekre, amikről mindig is álmodtunk.
Balogh Boglárka világjáró újságíró, a National Geographic Magyarország bloggerének legizgalmasabb történetei a Föld ismeretlen szegleteibe kalauzolnak el bennünket. Bepillantást nyerhetünk az afrikai törzsek mindennapjaiba, a „fekete” albínók rejtett világába, egy belga csokoládémester titkaiba éppúgy, mint az illegális vadállat-kereskedelembe, az oroszlánok vadászatra szánt ipari tenyésztésébe vagy egy magyar orvoscsapat életmentő-akcióiba is.
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van
A Könyves Blog szerzője így foglalja össze röviden főhősünket: „kár lett volna, ha az olvasó sosem ismerkedik meg Eleanor Oliphanttal, aki arra tesz kísérletet, hogy a társadalom szemében teljesen normális harmincas nőnek látsszon. Közben legalább olyan élesen kritizál másokat, ahogy neki szólnak be a kollégái, de mindezt olyan szórakoztatóan sznobul, cinizmust nem ismerve teszi, hogy csak szeretni lehet miatta.”
Ebből következtethetünk arra, hogy ez egy – a borító alapján is – könnyednek tűnő romantikus regényecske. Nos, a könyv nem éppen az, aminek elsőre látszik, de ez senkit ne tántorítson el, hiszen ugyan ott van benne a sötét múlt és a magányos jelen is, valószínűleg nem hiába nyerte el Honeyman a Costa legjobb első könyve díját, a British Book Awards pedig Eleanor történetét választotta a 2017-es Év Könyvének.
A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával.
Múzeumok Éjszakája és Szent Iván-éj – a Diósgyőri várban töltöttük az év legrövidebb éjszakáját!
Milyen szerelmi történetek rejtőznek a középkori vár falai között? Tényleg olyan lovagi volt-e a szerelem, ahogyan a krónikák állítják? Vagy az egymás iránti vágy akár pikáns szócsatákra késztette a vár egykori lakóit? Mindezt felelevenítette nekünk a Diósgyőri vár népe Szent Iván éjjelén, a Múzeumok Éjszakája progamsorozatának egyik állomásaként.
A szerelmesek ezen az éjszakán még szorosabbá fűzhették egymás iránt érzett vonzalmukat, versíró műhely kínált tökéletes alkalmat, hogy szavakba öntsék érzelmeiket, szerelmi zálogot a mézeskalácsos és gyöngyfűző mesternél készíthettek. A párválasztó táncház pedig azoknak segített, akik még nem találták meg választottjukat, de a tánc erejével egymásra találhattak.
A furfangosak a horoszkóposhoz vagy a csodaszer árushoz fordulhattak segítségért szerelmük megtalálásában, de azok, akik részt vettek a fáklyás gyógynövénytúrán, megismerhették a szerelmi bájitalok alapanyagait is… hogy otthon mihez kezdtek ezzel a tudással, már talán sosem tudjuk meg.
A levegőakrobaták hét méter magasan mutattak be szerelmi csatározásokat a cirkuszművészet nyelvén, az éjszaka sötétjét pedig szerelmi tűztánc világította meg. Ugyan ez volt az év legrövidebb éjszakája, mégis megannyi élmény fért bele! És önök? Szerelemre találtak Szent Iván éjjelén?
„Veled maradnék minden egyes villanásra” – eszméletlen Wellhello koncert Miskolcon (Képgalériával, interjúval!)
Ha engem kérdeznek, a péntekinél nehezen lehetne tökéletesebb koncertélményt nyújtani valakinek: egy középkori vár a háttérben, koncert a küzdőtéren, tűzijáték, és Wellhello? Megpróbálhatják túlszárnyalni… de ahhoz nagyon magasra kellene repülni.
Fluor és Diaz, azaz a Wellhello már koncerteztek városunkban, a Lovagi Tornák Tere viszont új helyszín volt számukra. Ráadásul a hely adottsága miatt még elképesztőbb módon tudtak játszani a pirotechnikával; a tűzijáték hol a várból, hol a színpad mellől lepte meg a közönséget, teljessé téve a hangulatot. A fellépés előtt elcsíptem a fiúkat egy interjúra, melyben meséltek az őszi különleges koncertjükről, és az is kiderült, miről énekeltek volna, ha a banda a középkorban létezik.
MiNap: Miskolcon már jártatok, a mostani helyszín viszont új. Mennyire engedi az időtök, hogy szétnézzetek a városban, vagy akár itt, a Diósgyőri várban?
Diaz: Én pont az előbb voltam a várban, és nagyon meglepődtem, mert így felújítva még nem láttam. Hallottam, hogy lesz vizesárok is, úgyhogy ha az is kész lesz, biztosan megnézem megint, úgyis sokat járok errefelé, hiszen van ide kötődésem.
Fluor: Na, mi az? (nevet)
Diaz: A barátnőm idevalósi, és sokszor jártam már itt, viszont képzeld el, hogy a vár valahogy eddig kimaradt, de ezt most pótoltam. Pihenés céljából maradok is a városban két napot.
Fluor: Szeretjük a várost, és ugye öt-hat év után visszatérve rádöbbentünk, hogy mennyire megújult a belváros is. Ahogy a Szinva köré szépen fel lettek építve a terek, macskakő, márvány… nagyon hangulatos.
MiNap: Indul a nyár, jön a fesztiválszezon, koncertezés ezerrel. Mennyiben más egy nagy fesztiválon fellépni, mint egy kisebb közönségnek? Melyikben mi a jó?
Diaz: A klubkoncerteknél én azt szeretem, hogy közelebb van a közönség. Ezáltal, ha lehet ezt mondani, talán van egy bensőségesebb viszony. A fesztiválokon viszont hihetetlenül nagy élmény, hogy több ezer embert látsz a színpad előtt, és éneklik a dalokat.
MiNap: Most egy középkori vár mellett mozgatjátok meg a miskolci közönséget. Milyen lett volna, ha a Wellhello a középkorban létezik, miről írtatok volna?
Fluor: Hát ugye volt nekünk egy Mátyás királyunk, meg az igazságosságáról szóló legendák. Lehet, hogy kicsit körbejártuk volna, hogy vajon tényleg olyan igazságos volt-e, mint amilyennek mondták.
MiNap: Tomi, láttam, hogy belekezdtél a videoblogolásba, a közös életetekbe is engedsz bepillantást ezáltal, de az egyéni programjaidba is. Milyen volt a Coachella (amerikai zenei fesztivál – a szerk.)? Tényleg akkora feeling van, vagy egy kicsit „divatbemutatós” az egész?
Fluor: Az tényleg nagyon nagy érzés, amikor ott van melletted háromszázezer ember és Beyoncé ott a színpadon, és meglepetésként feljön mellé Jay-Z, meg hogy Eminem is feljön 50 Cent mellé, hogy összeáll a Destiny’s Child, ott van a The Weeknd, és olyan underground előadók lépnek fel, akiket jórészt csak Amerikában nézhetsz meg. Ezek mellett viszont van egy ilyen túlszabályozott, kicsit steril története is a dolognak, hogy ez egyfajta fura expó a lányoknak, akik szeretnék eladni magukat, és annyira figyelnek rá, hogy csinik maradjanak, hogy meglegyen a tökéletes fotó, tehát van benne egy ilyen is azért.
MiNap: Most jelentettétek be, hogy egy szimfonikus zenekarral közösen léptek fel ősszel a Budapest Parkban. Meséljetek nekem erről egy kicsit! Honnan jött az ötlet?
Fluor: Van egy dalunk, Az utolsó hibám című, amit régóta szerettünk volna kihozni, de nem találtunk neki helyet, mert a nyárhoz túl szomorú, így sokat tépelődtünk, hogy mi legyen vele.
Diaz: Több hangszerelése is volt már a dalnak, és tök jó volt, amikor Tomi bedobta ezt az ötletet, hogy mi lenne, ha szimfonikus verzióban készülne el.
Fluor: Szövegileg is „megnyílósabb” a dal, úgyhogy meglátjuk majd, hogy fogadja a közönség.
A fiúk az interjú végén elmondták, egy brutál bulira számíthat a miskolci közönség. Igazuk lett, a hűvös idő ellenére is rengetegen gyűltek össze a színpad előtt és a lelátókon, hogy a zenekarral együtt tombolhassanak. A Rakpart című dal egyik sora, – „veled maradnék minden egyes villanásra” – nem is lehetne találóbb, hiszen a koncert közben felvillanó tűzijáték nemcsak szemkápráztató, de tökéletesen illik is a banda zenéje által képviselt életérzéshez.
Egy fesztivál, egy csendes nyári este, egy összetört szív bánata, belvárosi zsongás, – ezeket mind átélhetjük egy-egy dal által, hiszen Fluor és Diaz tiszta őszinteséggel adják át az érzéseket. Ha valahol, akkor egy Wellhello koncerten mindenkinek ott a helye – reméljük, hogy Miskolcra is hamarosan újból ellátogatnak.
