2024. március 28. Gedeon, Johanna

Tour de Hongrie: német győzelem a miskolci befutón (Képgalériákkal!)

Lead: 
A hajrában indított szökés végén a német Nikodemus Holler nyerte a Tour de Hongrie negyedik szakaszát - a miskolci befutót - megelőzve a sárga trikós Manuel Bellettit, aki megerősítette első helyét az összetett versenyben. A magyarok közül Valter Attila remekelt, aki ötödik lett ezen a napon.
Törzs: 

A délelőtti, karcagi rajtra 30 Celsius-fokos, szélcsendes időben került sor, a Miskolcig tartó 182 kilométeren a hegyi előtt három gyorsasági részhajrá várt a 123 fős mezőnyre. Közvetlenül az éles rajt után a mezőnyből nyolcfős szökevénycsoport vált ki, ám rövid idővel később utolérték őket.

Lovassy Krisztián a tiszafüredi sprint előtt egyedül kísérelt meg ellépni, majd – miután egy vasúti átjárónál megállították a mezőnyt – ötfős csoport kezdett nagy szökésbe, melynek során közel négy és fél perces előnyt alakított ki az élcsoport. A miskolci gyorsasági hajrát követően, mintegy 86 kilométer után viszont őket is befogta a főmezőny.

A bükkszentkereszti emelkedő megrostálta a karavánt, a mintegy húszfős élbolyból Bükkszentlászló elhagyása után szökött el Valter Attila. A hegyi hajrá elérése után hatfős üldözőcsoport volt mögötte, míg a harmadik, nyolc kerékpárost magában foglaló csoportban érkezett a sárga trikós Belletti. A Pannon Cycling Team U23-as országúti mezőny- és időfutam-bajnokát a lejtő alján, 13 kilométeren belül érték utol, majd a síkon Belletti sorra fogta be az elöl haladókat négy kilométerrel a cél előtt.

tourdehongrie_2.jpg

Az utolsó kilométereken is többször támadták Bellettit, míg az utolsó néhány száz méteren a Bike Aid német versenyzője, Nikodemus Holler ellépett riválisaitól és megnyerte a miskolci szakaszt. Belletti viszont második helyével is jelentős lépést tett az összetett diadal felé. Valter Attila ötödikként zárta az etapot.

A huszonhét esztendős Holler tavaly megnyerte a Kameruni Körversenyt, Magyarországon ez volt az eddigi legnagyobb sikere. - Nagyon tetszett ez a szakasz, bár őszintén szólva nem vagyok egy igazi hegyi menő. A hajrára tizenöten maradtunk elöl, szerencsére gyorsan tudtam kanyarodni, egy kis előnyt tudtam szerezni, nagyon örülök, hogy végül meg tudtam nyerni ezt az etapot. Nagy siker a csapatom számára, hogy sikerült szakaszt nyernünk a Magyar Körversenyen! - nyilatkozta.

A második helyen Belletti futott be, aki ekkor még bosszankodott, de az eredményhirdetésnél már mosolyogni is tudott, elvégre megerősítette első helyét az összetettben.

beletjo.jpg

Valter Attila úgy nyilatkozott: tavaly is hasonló létszámú versenyzővel érkezett meg a sprintre, de akkor nem érezte úgy, hogy érdemes próbálkoznia. - Idén már nem hagytam annyiban, próbáltam a helyemet tartani és minél előrébb jutni. A győztes srác nagyon ügyesen csinálta, elkanyarodott ötszáznál. Lehet, hogy nekem is ezt kellett volna tennem, hisz bátraké a szerencse – fejtette ki a 20 esztendős bringás. – Tanulok ebből az esetből, biztos, hogy egyszer-kétszer nekem is összejön majd ilyen győzelem - tette hozzá.

valterjo.jpg

Vasárnap a verseny Kazincbarcika környéki zárószakaszán ismét a német Nikodemus Holler diadalmaskodott, összetettben azonban, amint az várható volt, az olasz Manuel Belletti nyerte meg a 2018-as Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt.

EREDMÉNYEK

4. szakasz, Karcag–Miskolc (182 km):

1. Nikodemus Holler (német, Bike Aid) 4:08:44
2. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec) azonos idővel
3. Kamil Malecki (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) a. i.
4. Paolo Toto (olasz, Sangemini MG K Vis) a. i.
5. Valter Attila (Pannon Cycling Team) a. i.
6. Olekszandr Prevar (ukrán, Team Novák) a. i.

tourdehongrie_4.jpg

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezőjének kíséretében Kriza Ákos, Miskolc polgármestere adta át a díjakat a miskolci befutó dobogósainak. A Miskolci VSC egykori legendás versenyzői közül gratulált a győzteseknek Géra Imre, a mexikói és a müncheni olimpia résztvevője, az 1972-es ötkarikás játékokon 6. helyen végzett magyar válogatott tagja, és Csathó Péter magyar bajnok is. Nikodemus Holler különdíjat is átvehetett Miskolc polgármestertől.

tourdehongrie_3.jpg

Fotó: Mocsári László

Az összetett verseny sárga trikóját Belletti húzhatta magára, aki eddig mindennap ott állhatott dobogón. A pontverseny zöld trikóját is az olasz versenyző kapta, személyesen Hubay György országgyűlési képviselő, négyszeres magyar bajnok kerékpárversenyző adta át neki. A piros trikóért a lengyel Patryk Stosz jöhetett fel a színpadra, s Tarsoly Rékától vehette át, aki az 575 Team Kft.-t képviselte. A mezőny legjobb magyar versenyzője Valter Attila volt, aki a fehér trikót kapta. A Bükk királyának nevezett versenyző különdíjat is átvehetett, egyebek mellett a Kométa és a Decathlon Miskolc képviselőitől

tourde_hongrie.jpg

Mint ismeretes, a sárga mezt a összetett egyéni versenyben élen álló versenyző viselheti. A zöld mez a gyorsasági pontversenyben vezető kerékpárosnak jár (a részhajrákért, valamint a befutóknál járnak a pontok, a mez viselője lehet a mezőny legjobb sprintere).
A piros mez: a hegyi pontverseny első helyezettjét illeti (a különböző szakaszokra hegyi hajrákat iktatnak be, amelyek során az ott elsőként áthaladókat pontokkal jutalmazzák). A fehér mezt az összetett versenyben legjobban álló magyar kerékpáros kapja meg.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Tour de Hongrie: német győzelem a miskolci befutón (Képgalériákkal!)
Címlap lead: 
A hajrában indított szökés végén a német Nikodemus Holler nyerte a Tour de Hongrie negyedik szakaszát - a miskolci befutót - megelőzve a sárga trikós Manuel Bellettit, aki megerősítette első helyét az összetett versenyben. A magyarok közül Valter Attila remekelt, aki ötödik lett ezen a napon.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: