2024. április 19. Emma

Programozható robotok csaptak össze a Ferencziben (Képgalériával!)

Lead: 
Második éve támogatja és szervezi a Remy Miskolc / BPI Group Hungary Kft. a világ legnagyobb ifjúsági robotversenyét. Január 12-én szombaton, a miskolci regionális bajnokságon mintegy 110 diák és tanár vett részt, tíz csoportban.
Törzs: 

Miskolc két éve a cég kezdeményezésére kapcsolódott be a First® Lego® League rendezvénysorozatába. A 2018/19-es évben már két megmérettetést is bonyolítanak a borsodi megyeszékhelyen: januárban a regionális bajnokságot, februárban pedig a közép-kelet-európai döntőt. A verseny központi témája az űrkutatás, 9-16 éves fiatalok tárnak fel valós problémákat és keresnek megoldásokat a jelzett kérdéskörben.

Pfliegler Péter alpolgármester nyitóbeszédében kiemelte, a városvezetés azonnal igent mondott a verseny megrendezésének lehetőségére. - Örömünkre szolgál, hogy Miskolcon rendezik meg ezt a versenyt, egy olyan területre enged betekintés a fiataloknak, amely egyre fejlődik, egyre fontosabb és nélkülözhetetlenebb a mai világban. Hetente többször tárgyalok magyar és külföldi beruházókkal, akik általában már az első három kérdésükben érdeklődnek az információtechnológiai oktatásunk szintje iránt. Nagy dolognak tartom, hogy a ezek a fiatalok szabadidejükben is foglalkoznak lego robotikával, és azt is, hogy szüleik, felkészítő tanáraik támogatják őket ebben. Köszönet jár a BPI Group Hungary Kft.-nek a szervezésért, ez a közösség lelkes, odaadó csapat, aminek tagjai szeretik Miskolcot – hangoztatta Pfliegler Péter.

robot_programozas_190112ml_7.jpg

Orosz Tamás, a BPI Group Hungary Kft. gyárigazgatója a megnyitón úgy fogalmazott, rendkívül jó fogadtatása volt a versenynek, már az első alkalommal is. – Ezek a fiatalok hihetetlen lelkesek. A verseny támogatása nemcsak gazdasági és társadalmi érdekünk- úgy gondoljuk, hogy az itteni versenyzők a jövő innovátorai lehetnek, akik új dolgokat találnak majd ki. Fontosnak tartjuk, hogy már most, az elején megmutassuk nekik az ehhez vezető utat, és teret engedjünk a kiteljesedésüknek – mondta a gyárigazgató.

A gyakorlati feladat egy robot tervezése, építése és programozása volt LEGO® Mindstorms szett segítségével, majd a robotoknak előre meghatározott feladatokat kellett végrehajtaniuk egy versenypályán. A résztvevők rengeteg élménnyel gazdagodtak, miközben tudományos, technológiai, mérnöki ismeretekre tettek szert, és matematikai tudásuk is fejlődött.

Tíz csapat indult a regionális megmérettetésen - miskolci, nyíregyházi, kisvárdai, borsodnádasdi és edelényi diákok. Teljesítményüket győri és debreceni FLL gurukat is tömörítő szakértő csoportok bírálták el. Négy kategóriában választották ki a legjobb három helyezettet, az összesítésben nyertes csapat vehet majd részt a közép-kelet-európai döntőn februárban a Miskolci Egyetemen. Ott tizenöt magyar és lengyel régiónyertes ifjúsági csoport kap lehetőséget a bizonyításra.

robot_programozas_190112ml_25.jpg

Az FLL robotverseny miskolci fordulóinak szervezését a Remy vállalta. A nemzetközi hátterű, járműipari cég szeretné, hogy a régió diákjai lehetőséget kapjanak a kreatív munkára, részesei lehessenek ennek az inspiráló kezdeményezésnek, bepillanthassanak a műszaki tudományok fantasztikus világába.

A vállalat világ járműipara egyik motorjának számít. Több mint százhúsz év tudásával és tapasztalatával gyárt és újít fel generátorokat, illetve indítómotorokat prémium minőségben. Emellett féknyergek és kormányművek széles választékát kínálva az utángyártott járműalkatrészek piacának is vezető szereplője. A Remy márka hazai képviselője a BPI Group Hungary Kft., melynek elődje, a Remy Automotive Hungary Kft. az első nemzetközi vállalatok között kezdte meg működését húsz éve a borsodi megyeszékhelyen. A cég több mint ötszáz embert foglalkoztat 17.000 négyzetméteren.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Programozható robotok csaptak össze a Ferencziben (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Második éve támogatja és szervezi a Remy Miskolc / BPI Group Hungary Kft. a világ legnagyobb ifjúsági robotversenyét. Január 12-én szombaton, a miskolci regionális bajnokságon mintegy 110 diák és tanár vett részt, tíz csoportban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ezen a héten indul Miskolcon a kidobott fenyők gyűjtése

Lead: 
A BMH Nonprofit Kft. a társasházi övezetekben, ebben a hónapban összesen három alkalommal gyűjti a kidobott fenyőket: január 12-én, 19-én és 26-án. A családi házas övezetekben a megszokott szemétszállítási rend szerint szállítják el a hulladékgyűjtő edények mellé kihelyezett karácsonyfákat.
Törzs: 

kidobott_fenyok_180119_ja_9.jpg

Január 6. vízkereszt napja, ezzel lezárul a karácsonyi ünnepkör. Sok helyen hagyományosan ezen a napon bontják le a karácsonyfákat is. A BMH Nonprofit Kft. arra kéri a társasházak és lakásszövetkezetek képviselőit, hogy a gyorsabb és hatékonyabb munkavégzés érdekében egy helyre gyűjtsék össze a fenyőket. 

Lázár Dorina PR és kommunikációs vezető elmondta, családi házas övezetben a kidobott fenyőfákat a vegyes hulladékgyűjtéssel egy napon szállítják el. - A fenyőfákat úgy kérjük kihelyezni a hulladékgyűjtő edényzetek mellé, hogy azok a gyalogos forgalmat és az autós forgalmat ne akadályozzák. A begyűjtött fenyőfákat a Hejőpapi Regionális Hulladékkezelő Központba szállítjuk, a szombati napokon begyűjtött fenyőfákat pedig komposztanyagként hasznosítjuk – hangsúlyozta a kommunikációs vezető.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Ezen a héten indul Miskolcon a kidobott fenyők gyűjtése
Címlap lead: 
A BMH Nonprofit Kft. a társasházi övezetekben, ebben a hónapban összesen három alkalommal gyűjti a kidobott fenyőket: január 12-én, 19-én és 26-án. A családi házas övezetekben a megszokott szemétszállítási rend szerint szállítják el a hulladékgyűjtő edények mellé kihelyezett karácsonyfákat.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Adományokat vitt az István Nádor Borlovagrend a GYEK-be

Lead: 
Hatalmas, ajándékokkal megrakott karácsonyi csomagokkal érkeztek szerdán délelőtt a Gyermek Egészségügyi Központba az István Nádor Borlovagrend tagjai. Játékokat, könyveket, plüssfigurákat hoztak, az onkohematológiai osztály dolgozói pedig vacsorát kaptak ajándékba, és 250 ezer forintot költhetnek a daganatos beteg gyermekek kórházi ellátásának javítására.
Törzs: 

11.jpg

Mint megtudtuk, az adományból éjjeli szekrényeket és a kórházi ágyakban használható étkezőtálcákat vásárolnak. Az István Nádor Borlovagrendnél hagyomány, hogy az év végi gálavacsorán összegyűlt adományokból a GYEK Onkohematológiai Osztályát támogatják.

31.jpg

Czupper András, a lovagrend elnök-nagymestere az átadóünnepségen elmondta, most már nemcsak a borlovagok, hanem a velük szimpatizáló barátok, az igényes borfogyasztók, borkedvelők is gyűjtöttek gyermekjátékokat és könyveket a felhívásukra. – Ezeket a kis betegek remélhetőleg nagy élvezettel tudják majd használni. Jön a karácsony, reméljük, hogy egy picikét megkönnyítjük az életüket – hangoztatta Czupper András.

41.jpg

Az idén is sikeres volt a Gyermekegészségügyi Központ daganatos kis betegeinek szánt adománygyűjtés. A jótékonysági gálavacsorán befolyt összeget játékokkal, könyvekkel kiegészítve adta át az osztály vezető főorvosának, Simon Rékának (középen, fehér nadrágban)  Czupper András nagymester (jobbról a második), Kiszely Katalin, Körmöczy Zsuzsanna (bal szélen) és Szladics István borlovagok
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Adományokat vitt az István Nádor Borlovagrend a GYEK-be
Címlap lead: 
Hatalmas, ajándékokkal megrakott karácsonyi csomagokkal érkeztek szerdán délelőtt a Gyermek Egészségügyi Központba az István Nádor Borlovagrend tagjai. Játékokat, könyveket, plüssfigurákat hoztak, az onkohematológiai osztály dolgozói pedig vacsorát kaptak ajándékba, és 250 ezer forintot költhetnek a daganatos beteg gyermekek kórházi ellátásának javítására.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A kosárlabdázók is vittek ajándékokat a GYEK-be

Lead: 
Ebben az évben is megtartotta jótékony célú gyűjtését a karácsonyi ünnepek előtt a DVTK kosárlabda csapata. A szurkolók által felajánlott és a csapat által összegyűjtött adományt, a sok esztendős hagyományt követve, a karácsonyi ünnepek előtt juttatták el személyesen a gyerekekhez a csapat tagjai.
Törzs: 

gyek_dksk_adomany_181217ml_2.jpg

Fotó: Mocsári László

A felajánlásnak köszönhetően nagyon sok játék gyűlt össze, amihez hozzájárult talán a csapat remek szereplése is. A DVTK kosárlabdázói a Velkey László Gyermek Egészségügyi Központban gyógyuló kis betegeknek átadott ajándékokkal segítették ebben az esztendőben is a gyógyulás nehéz napjait.

gyek_dksk_adomany_181217ml_4.jpg

Cziczás László, az Aluinvent DVTK vezetőedzője elmondta, mindenki szívesen jött, sőt rengetegen hoztak saját játékot, mások vettek egy-két dolgot, úgyhogy én azt gondolom, ez a világ legtermészetesebb dolga, hogy ilyen esetekben mindenki örömmel segít – nyilatkozta a vezetőedző.

gyek_dksk_adomany_181217ml_9.jpg

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
A kosárlabdázók is vittek ajándékokat a GYEK-be
Címlap lead: 
Ebben az évben is megtartotta jótékony célú gyűjtését a karácsonyi ünnepek előtt a DVTK kosárlabda csapata. A szurkolók által felajánlott és a csapat által összegyűjtött adományt, a sok esztendős hagyományt követve, a karácsonyi ünnepek előtt juttatták el személyesen a gyerekekhez a csapat tagjai.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

"Az érték összeköt bennünket egymással" Évértékelő és díjátadó a múzeumban (Képgalériával!)

Lead: 
Soha nem látott látogatószám a Seuso-tárlaton, jelentős raktárfejlesztés és tizenegy lelőhelyes, kilenc focipályányi régészeti feltárás az M30-as építésénél – ezekre a sikerekre is visszatekintettek hétfőn a Herman Ottó Múzeum évzáró ünnepségén, az intézmény fennállásának 119. évfordulóján.
Törzs: 

Mint ismeretes, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű lelete, a Seuso-kincs érkezett februárban Miskolcra. Három hét alatt huszonötezren látták városunkban a késői római császárkor különleges ezüsttárgyait. A Miskolci Tankerület negyvennyolc diákcsoport, és ezerötszáz gyerek múzeumi belépőjét finanszírozta. A kiemelkedő együttműködésért idén a központnak ítélték oda a Pro Museo-díjat. László István, a Miskolci Tankerületi Központ igazgatója elmondta, nagyon sokat nyertek ezzel az együttműködéssel. – A tankerülethez több mint 16500 diák és 2100 pedagógus tartozik, akik mind nagyon igénylik azokat a szakmai, múzeumpedagógiai szolgáltatásokat, amelyeket kizárólag itt, a Herman Ottó Múzeumban nyújtanak számukra - mondta el.

muzeumi_evertekelo_181216ml_36.jpg

Szintén Pro Museo díjat vehetett át Nagy S. József, ásatási rajzoló, régész technikus, Főkolompos-díjjal pedig idén Gál Viktor régész technikus munkáját ismerték el, aki 2006 óta erősíti a múzeum csapatát.

muzeumi_evertekelo_181216ml_19.jpg

Miskolcon magasra kell tenni a lécet, nagy a verseny a kulturális piacon. Nagy Réka, polgármesteri biztos szerint a Herman Ottó Múzeum az utóbbi évtizedekben előkelő szerepet vívott ki magának a helyi kulturális színtér alakításában. – Fontos értékközvetítő, hagyományőrző és szemléletformáló ereje van a helyi kulturális értékek felkutatásában, illetve azok megőrzésében és ápolásában - hangsúlyozta a polgármesteri biztos.

muzeumi_evertekelo_181216ml_39.jpg

A Herman Ottó Múzeum idén ünnepli fennállásának 119. évfordulóját. Az évzáró ünnepségen elhangzott, megalkottak egy jelmondatot és ezt szeretnék a jövő évben, a  120. jubileumi évben használni: "Az érték összeköt bennünket egymással". Az igazgató szerint eseménydús, szakmai eredményekben gazdag esztendőt tudhat maga mögött a múzeum. – Nagyon fontos eredménye ennek az évnek az M30-as autópálya régészeti feltárása, ahol megfeszített tempóban és az őszi jó időjárásnak köszönhetően nagyon nagy eredményekkel tudtuk zárni a munkát. Több mint tizenegy lelőhelyen dolgoztak kollégáim, kilenc és fél focipályányi területet tártak fel az év során. Ez azt jelenti, hogy ilyen nagyszabású vállalkozása még nem volt a Herman Ottó Múzeumnak – emelte ki Tóth Arnold.

2019-ben a Múzeumi Pantheon fala új névvel gazdagodik. Leszih Andor, Gálffy Ignác, és Fügedi Márta mellé felkerül Dobrossy István, miskolci történész, levéltáros neve is, aki 2015-ben hunyt el.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
"Az érték összeköt bennünket egymással" Évértékelő és díjátadó a múzeumban (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Soha nem látott látogatószám a Seuso-tárlaton, jelentős raktárfejlesztés és tizenegy lelőhelyes, kilenc focipályányi régészeti feltárás az M30-as építésénél – ezekre a sikerekre is visszatekintettek hétfőn a Herman Ottó Múzeum évzáró ünnepségén, az intézmény fennállásának 119. évfordulóján.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Több útszakaszt is megújítottak a Vasgyár és a DIGÉP környékén

Lead: 
Összesen csaknem 2 kilométer hosszan kapott új aszfaltot a Glanzer Miksa, a Téglagyár út, a Kabar és a Kerpely utca. Ezzel együtt az ivóvízcsöveket is kicserélték ezekben az utcákban. Felújították a járdákat is.
Törzs: 

gazdusne_kabar_utca.jpg

Ez része a miskolci útfelújítási programnak, aminek első részében nyolc utcát újítanak fel, csaknem 400 millió forint támogatásból. Több száz méteren újraaszfaltozták ezeket.

– Nagyon örültek a vasgyári lakosok, hiszen régóta nem volt már felújítva, csak kátyúzva minden utca. Én is nagyon megörültem ennek a lehetőségnek, hiszen ebből a legtöbb útvonalon busz jár, és nem mindegy, hogy ezek milyen úton közlekednek – mondta Gazdusné Pankucsi Katalin önkormányzati képviselő.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Több útszakaszt is megújítottak a Vasgyár és a DIGÉP környékén
Címlap lead: 
Összesen csaknem 2 kilométer hosszan kapott új aszfaltot a Glanzer Miksa, a Téglagyár út, a Kabar és a Kerpely utca. Ezzel együtt az ivóvízcsöveket is kicserélték ezekben az utcákban. Felújították a járdákat is.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Új sportpályát avattak Sajóbábonyban

Lead: 
25 millió forintból alakítottak ki új műfüves sportpályát Sajóbábonyban. A fejlesztést a település önerőből finanszírozta. Sajóbábony mára sportvárossá vált – hangsúlyozta a csütörtöki nyitóünnepségen Hubay György, a terület országgyűlési képviselője.
Törzs: 

hubay_babony_20181129_3.jpg

A beruházással a sajóbábonyi tömegsport erősítése a cél, de az igazolt sportolók számára is fontos mérföldkő ez a fejlesztés. Hubay György szerint ezt mutatja, hogy a városban egy év alatt mintegy százmillió forint értékben fejlesztették a sport-infrastruktúrát. – Az elmúlt időszakban két játszótér épült, megújult a Borostyán Mihály Sportközpont, 25 millió forint értékben, 250 fős fedett lelátó épült, teljesen megújult az iskola tornacsarnoka.

hubay_babony_20181129_7.jpg

A sajóbábonyiak részére biztosított, rendelkezésre áll a mozgási, sportolási lehetőség. A városvezetés és mi, a kormányzat részéről is mindent elkövetünk annak érdekében, hogy minél több ilyen beruházás valósuljon meg – mondta el az országgyűlési képviselő.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Új sportpályát avattak Sajóbábonyban
Címlap lead: 
25 millió forintból alakítottak ki új műfüves sportpályát Sajóbábonyban. A fejlesztést a település önerőből finanszírozta. Sajóbábony mára sportvárossá vált – hangsúlyozta a csütörtöki nyitóünnepségen Hubay György, a terület országgyűlési képviselője.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Játékosan tanultak a diabéteszről

Lead: 
Megismerték a vércukormérőt, és számtalan információt megtudtak az egyes és a kettes típusú cukorbetegségről a Komlóstetői Általános Iskola negyedikes, ötödikes és hatodikos diákjai hétfőn. A tematikus napot a Nemzetközi Diabétesz Társaság, a Sanofi gyógyszercég és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány szervezte.
Törzs: 

komolosteto_diabates_20181123_3.jpg

Új általános iskolai diabétesz oktatási program indult kísérleti jelleggel Magyarországon, amelyben diákok, tanárok, sőt a gyerekek szülei is átfogó ismereteket szerezhetnek a cukorbetegségről. A program hazai bevezetésében öt iskola vesz részt, közöttük van a felsőzsolcai Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola és a miskolci Komlóstetői Általános Iskola.

komolosteto_diabates_20181123_2.jpg

Kis János Tibor belgyógyász, diabetológus főorvos elmondta, az egyes típusú cukorbetegség pontos okát még nem tudják. – Minden hatszázadik tizennégy év alatti gyermeket érinthet ez a betegség. A gyógyszerfelírások és a Magyar Diabétesz Társaság felmérése alapján pedig negyvenötezer egyes típusú cukorbeteg van Magyarországon. A kettes típusú cukorbetegség felnőtt korban jellemző, de az elhízás miatt akár már gyermekkorban is megjelenhet. A kampány egyik célja az egészséges életmódra való nevelés. Azt próbáljuk megtanítani, hogy mik az egészséges ételek, miért fontos a testmozgás – mondta Kis János Tibor.

komolosteto_diabates_20181123_5.jpg

A KiDS oktatási programot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség hozta létre. Ennek és a tematikus napnak az a célja, hogy a cukorbetegségről a szakemberek minél több információt adjanak át a pedagógusoknak, a diákoknak és szüleiknek. Ezt már Gémes Renáta, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány programvezetője mondta el, aki hangsúlyozta, fontos az érzékenyítés, tehát hogy megmutassák a gyerekeknek, hogy hogyan zajlik egy cukorbetegnek az élete, és milyen eszközöket kell használnia. – Nemcsak az elfogadásról szól ez a nap, hanem a prevencióról. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a táplálkozásnak, a rendszeres mozgásnak és a vércukormérésnek milyen nagy jelentősége van. Egy-egy ilyen nap után változik a szemléletük a résztvevőknek.

komolosteto_diabates_20181123_1.jpg

A résztvevő gyerekek az Egy nap Cukkerbergben elnevezésű játékban vettek részt. Minden állomást az életkori sajátosságoknak megfelelően alakítottak ki. A csapattagok minden állomáson pontokat gyűjtöttek.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Játékosan tanultak a diabéteszről
Címlap lead: 
Megismerték a vércukormérőt, és számtalan információt megtudtak az egyes és a kettes típusú cukorbetegségről a Komlóstetői Általános Iskola negyedikes, ötödikes és hatodikos diákjai hétfőn. A tematikus napot a Nemzetközi Diabétesz Társaság, a Sanofi gyógyszercég és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány szervezte.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Közösségi faültetés a Győri kapuban

Lead: 
Civilek összefogásával zöldül a Győri kapu. Nyolc darab fát ültettek el a Gálffy Ignác és a Thököly utcában, valamint a Szinva mentén.
Törzs: 

 

faultetes_gyori_kapui_kapuzorgetok_181119_ja_3.jpg

Fotó: Juhász Ákos

A helyi civilek a közösség építésén és a városrész szépítésén dolgoznak, a lakossággal és a terület önkormányzati képviselőjével közösen. A juhar- és gömbszivarfákat Nagy Ákos, Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő finanszírozta.

faultetes_gyori_kapui_kapuzorgetok_181119_ja_4.jpg

– Nagyon sokan kérték, hogy telepítsünk fákat ide is, illetve a Győri kapu egészére. Sok javaslatot kaptam, de segítségemre voltak a helyi civilek, a Győri Kapui Kapuzörgetők is, akik nem csak a javaslataikat hozták el, hanem fizikailag, a munkaerejükkel is segítenek a fák elültetésében. Bízom benne, hogy nincs még vége és tavasszal tovább tudunk ültetni, tovább tudunk telepíteni, és ehhez minden itt élőnek kérem a segítségét, a támogatását, elsődlegesen pedig a véleményét, hogy hova szeretnének fákat ültetni – mondta Nagy Ákos.

faultetes_gyori_kapui_kapuzorgetok_181119_ja_8.jpg

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Közösségi faültetés a Győri kapuban
Címlap lead: 
Civilek összefogásával zöldül a Győri kapu. Nyolc darab fát ültettek el a Gálffy Ignác és a Thököly utcában, valamint a Szinva mentén.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Konferencia Mátyás emlékezetére (Képgalériával!)

Lead: 
Hunyadi Mátyás politikailag, katonailag és gazdaságilag is stabil országot teremtett. Uralkodása alatt második fénykorát élte Diósgyőr vára. A hatalmas uralkodó gondolatai a modern világban is aktuálisak – hangzott el a Mátyás emlékezete című konferencián pénteken a Diósgyőri várban.
Törzs: 

 

Egy Mátyás korabeli számszeríjat kapott kölcsönbe a vár a Hermann Ottó Múzeumtól. A különleges műtárgy a Mátyás emlékezete című konferencia miatt érkezett. A vendégek így még könnyebben átérezhették a kor szellemét, és átfogó képet kaphattak az Igazságosról.

Pfliegler Péter, alpolgármester történelmi áttekintésében megjegyezte, Aragóniai Beatrix mellett Hunyadi Mátyás is előszeretettel töltött itt időt. – Uralkodása alatt a Diósgyőri vár a második fénykorát élte. A Nemzetpolitikai Államtitkárság javaslatára szervezett Mátyás évhez kapcsolódó mai rendezvény a királyt mutatja be mint uralkodót, hadvezért és mindenek előtt mint embert is.

matyas_emlekezete_181116_ja_8.jpg

Mátyás személyiségéről keveset tudni. A kutatók között sincs egyetértés. Ami az egyiknek zsarnoki megoldás, az a másiknak kormányzati probléma. Az viszont megkérdőjelezhetetlen, hogy Mátyás politikailag, katonailag, gazdaságilag is stabil országot működtetett – mondta Horváth Richárd. Az MTA Történettudományi Intézetének történésze elmondta, egy húszéves polgárháborús helyzet után Luxemburgi Zsigmond halálától Mátyás koronázásáig több mint negyed évszázad telik el, teljes bel-, hatalmi harcokkal polgárháborús elemekkel. – Ez után a 25 év után talpra tudta állítani az országot, képes volt fönntartani a török elleni határvédelmet és még hódításokra is jutott az erőből és a pénzből – összegezte a történész.

matyas_emlekezete_181116_ja_5.jpg

A konferenciára Nagyváradról is érkeztek szakemberek. A Diósgyőri vár iránt folyamatos az érdeklődés. A rekonstrukciót is nyomon követik. Mihálka Nándor, a Nagyváradi Vár- és Várostörténeti Múzeum muzeológusa elmondta, szeretnének jövő tavasszal eljönni újra. – Egy szakmai kirándulást tervezünk harminc kollégával, akik rengeteget tanulhatnának a diósgyőriektől.

Az év végéig a várban vendégeskedő számszeríjon kívül az egyik tablón Mátyásról és Beatrixról látható ábrázolás, és egy Corvina másolat is. A Mátyás emlékezete című konferenciát tárlatvezetés követte.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Konferencia Mátyás emlékezetére (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Hunyadi Mátyás politikailag, katonailag és gazdaságilag is stabil országot teremtett. Uralkodása alatt második fénykorát élte Diósgyőr vára. A hatalmas uralkodó gondolatai a modern világban is aktuálisak – hangzott el a Mátyás emlékezete című konferencián pénteken a Diósgyőri várban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak