2024. április 19. Emma

Lyukra futott a dél-kiliáni biomassza füsttel a Jobbik

Lead: 
A jobbikos Jakab Péter szerint füstölt a Dél-kiliáni biomassza erőmű. A tulajdonos ezen csodálkozik, mert a létesítmény nem működik.
Törzs: 

Egy videóval riogatja a Jobbik a dél-kiliáni lakosokat. A téli felvételen az látszik, amint az égető kéménye fekete füstöt ont magából, Jakab Péter szerint. A Jobbik polgármesterjelöltje azt mondja, ők a kezdetektől ellenezték, hogy óvoda és bölcsőde mellett égető épüljön és habár általában őket vádolják riogatással és uszítással, aggodalmuk ezúttal jogos volt.

– Természetesen a Jobbik a környezetvédelmi felügyelőséghez fordult, soron kívüli vizsgálatot kezdeményezve ebben az ügyben, illetve arra kérjük a sajtó nyilvánosságán keresztül a résztulajdonos önkormányzatot, hogy adjon magyarázatot a felvételen látottakra, melyet természetesen meg fogunk osztani a nyilvánossággal – mondta Jakab Péter, a Jobbik polgármesterjelöltje.

A Miskolc Televízió megkereste a biomassza üzem vezetőjét is, aki elmondta, hogy a füstöt ontó kémény rémhíre azért is képtelenség, mert az égető jelenleg nem üzemel, és a fűtési időszakban is maximum vízgőz távozik a kéményekből. Mint megtudtuk, a Jobbik nem először riogatja környezetszennyezés rémhírével a dél-kiliáni lakosokat.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Lyukra futott a dél-kiliáni biomassza füsttel a Jobbik
Címlap lead: 
A jobbikos Jakab Péter szerint füstölt a Dél-kiliáni biomassza erőmű. A tulajdonos ezen csodálkozik, mert a létesítmény nem működik.
Elsődleges hír rovat: 

Hatósági ellenőrzés a Vasgyárban

Lead: 
Csaknem 200 ingatlant és 198 személyt ellenőrzött újra a Miskolci Önkormányzati Rendészet kedden – ezúttal a Vasgyárban.
Törzs: 

Egy roncsautót elszállíttattak, hat esetben közigazgatási eljárást kezdeményeztek, és egy áramtolvajt is jelentettek az Émásznak, illetve rendőrségnek. A rendészek szerint a sorozatos ellenőrzések hatására egyre kevesebb a problémás ingatlan a területen.

Hír rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Hatósági ellenőrzés a Vasgyárban
Címlap lead: 
Csaknem 200 ingatlant és 198 személyt ellenőrzött újra a Miskolci Önkormányzati Rendészet kedden – ezúttal a Vasgyárban.
Elsődleges hír rovat: 

Esélyegyenlőség és köztársasági ösztöndíj

Lead: 
Az esélyegyenlőségről rendeztek szakmai fórumot a Miskolci Egyetemen csütörtökön. A Gazdaságtudományi Kar és az Egyenlő Bánásmód Hatóság konferenciájára több mint 200 hallgató volt kíváncsi. A szakmai fórum után a Miskolci Egyetemen átadták a köztársasági ösztöndíjakat is.
Törzs: 

egyenlo_banasmod_140918_fkcs_1.jpg

Több mint 200-an érkeztek a szakmai fórumra, az egyik téma a nemek közti diszkrimináció volt. A megkérdezett lányok azt mondják, nem érte őket hátrányos megkülönböztetés a tanulmányaik során azért, mert nők. Az iskola falain túl azonban ők is találkoznak a problémával. A Miskolci Egyetemen   kurzusokon foglalkoznak a hátrányos megkülönböztetés témájával a hallgatók. Az egyetemi fórumok egyik célja az, hogy a hallgatók tisztában legyenek az egyenlő bánásmód követelményével.

A szakmai fórum után a Miskolci Egyetemen átadták a köztársasági ösztöndíjakat is azoknak a hallgatóknak, akik az elmúlt évben kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el.

Oldalak