2024. március 29. Aguszta

Novemberben kezdődik a stadionépítés

Lead: 
A jövő héten szerződést kötnek, november másodikán pedig munkaterületté változik a Diósgyőri Stadion és az MVSC pálya is.
Törzs: 

A Stadionrekonstrukciós Kft. ügyvezetője ma a kivitelezés részleteiről tárgyalt. A kivitelező - a bontással együtt - 15 hónapra vállalta az új stadion megépítését. Az MVSC pálya felújítása pedig 5 hónap lesz.  A kivitelező ez utóbbi megtervezését is vállalta.  

dvtk_161012ml_3.jpg

fotó: Mocsári László

A stadion környéke most még csendes, de a háttérben már megjelentek a kivitelező cég építési konténerei. Egyelőre még csak ennyi látszik, de hamarosan felgyorsulnak az események. A Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. ügyvezetője a kivitelezés részleteiről és feltételiről tárgyalt ma délelőtt.   

- Döntés született arról, hogy mind az MVSC pálya, mind a Diósgyőri Stadion esetén, november másodikán lesz a munkaterület átadása. A szerződés megkötése pedig a jövő hét folyamán lesz. - mondta Pásztor Ervin, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. ügyvezetője. 

dvtk_161012ml_5.jpg

Az október 29-i Ferencváros elleni találkozó most még különlegesebb lesz. Az 1939-ben átadott pályán illetve stadionban ez lesz az utolsó NB 1-es bajnoki.  

 

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Novemberben kezdődik a stadionépítés
Címlap lead: 
A jövő héten szerződést kötnek, november másodikán pedig munkaterületté változik a Diósgyőri Stadion és az MVSC pálya is.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kosár-és jégkorong mérkőzéssel folytatódnak a DVTK családnál a küzdelmek

Lead: 
Szerdán este fél héttől a kosárlabda NB 1-et vezető Győr érkezik miskolci vendégjátékára, míg a Jegesmedvék az FTC otthonában szerepelnek. A jégkorongozókra a hétvégén még három nagyon nehéz találkozó vár.
Törzs: 

dvtkaluinvent_cegled_150107_fkcs_16.jpg

A miskolci piros-fehérek a Vasas otthonában teljesítették második bajnokijukat és 10 pontos, 65-55- arányú győzelmet értek el. Az első negyed eredményét követően, a játék minden elemében, minden statisztikában jobb volt a DVTK ellenfelénél. De talán a leginkább döntő tényező a védekezés és a csapategység volt az idegenbeli siker esetében.

Ezekre a csapattulajdonságokra szükség is lesz, hiszen a jelenlegi listavezető Győr lesz az ellenfél a szezon első hazai meccsén, szerdán este fél héttől. A kicsit átalakuló keret, melyben most a hazai játékosokon van a hangsúly, más játékot kíván a magyar magtól is.

chjaca_dvtkjegesmedvek_151025_ja_1.jpg

Szintén szerdán, de az FTC otthonában folytatja a jégkorong Magyar Kupa selejtezőjét a DVTK Jegesmedvék.

Az előjelek kedvezőek, hiszen 6-4-re győzni tudott a Belgrád otthonában a csapat, aminek köszönhetően vezetik a MOL Ligát a Jegesmedvék. A nagy terhelés közepette, a Kontinentális Kupa hétvége előtt, szerdán még Magyar Kupa mérkőzést játszik a csapat.

A szerda esti találkozót követően, már haza sem jön a csapat, hanem Budapestről indulnak majd a Medvék a Kontinentális Kupa hétvégére. A cél a csapat előtt, a továbbjutás kiharcolása.

A DVTK Jegesmedvék a Kontinentális Kupa második körébe kapcsolódnak be a küzdelmekbe. A csoportkörben a házigazda lengyel Tychy mellett, a szlovén listavezető Jesenice és a MOL Liga keretét összesen 10 légióssal megerősítő Galac lesz az ellenfél.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Kosár-és jégkorong mérkőzéssel folytatódnak a DVTK családnál a küzdelmek
Címlap lead: 
Szerdán este fél héttől a kosárlabda NB 1-et vezető Győr érkezik miskolci vendégjátékára, míg a Jegesmedvék az FTC otthonában szerepelnek. A jégkorongozókra a hétvégén még három nagyon nehéz találkozó vár.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Vállalkozz digitálisan!

Lead: 
Nem mindegyik hazai vállalkozás barátja az informatika, holott e-nélkül hátrányba kerülhetnek. A kamara kormányzati támogatással országos programot indított a vidéki vállalkozásoknak. Versenyképesek ugyanis csak az informatikai hátterük korszerűsítésével lehetnek.
Törzs: 

bokik_digitalis_vallalkozok_161016ml_12.jpg

fotó: Mocsári László

Több miskolci vállalkozás igyekeszik minél modernebb informatikai eszközöket vásárolni azért, hogy még hatékonyabban tudjanak dolgozni és a piacon is versenyképesek maradjanak, 

-A számítástechnika jelentősen segíti a munkánkat, főleg a tervezési területen. A kezdetekhez képest rengeteget fejlődtünk, mióta bővítettük a számítógépes állományunkat. mondja Gál Gábor Gaszton, a CreativEnergy Kft. irodavezetője.

bokik_digitalis_vallalkozok_161016ml_6.jpg

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tavaly ősszel egy országos programot indított a kis és középvállalkozások informatikai hátterének korszerűsítése érdekében.  A címe is sokat mond: A jövő útja belépni a digitalizáció világába.  

-Az audit keretében megismerhetik, hogy milyen irányban lenne érdemes ellépniük annak érdekében, hogy hatékonyabban és gazdaságosabban tudjanak működni. Ez az audit ingyenes. A hozama pedig az, hogy az ősszel megjelenő pályázatokon plusz öt százalékos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a cégek a pályázatok keretében - mondta Koleszár Péter, a  Modern Vállalkozások Program szakmai vezető helyettese.

bokik_digitalis_vallalkozok_161016ml_5.jpg

A hazai cégek jelentős lemaradásban vannak a digitális eszközök használatában. Ezért is fontos, hogy a programban minél több vállalkozás vegyen részt.  Bihall Tamás szerint így jöhet el a digitális ipari forradalom.

Az országos  programsorozat következő állomása Ózdon lesz.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Vállalkozz digitálisan!
Címlap lead: 
Nem mindegyik hazai vállalkozás barátja az informatika, holott e-nélkül hátrányba kerülhetnek. A kamara kormányzati támogatással országos programot indított a vidéki vállalkozásoknak. Versenyképesek ugyanis csak az informatikai hátterük korszerűsítésével lehetnek.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Aszfaltozás a Kőporos utcában

Lead: 
Csaknem negyvenmillió forintot költöttek az önkormányzati képviselők aszfaltozásra, útfelújításokra. Hollósy András körzetében egy hónap alatt már a második földút lett aszfaltos.
Törzs: 

hollosy_161012_fkcs_3.jpg

Legutóbb a Gyula utca egyik társasházához építettek utat, ezúttal pedig a Kőporos utca egy részét aszfaltozták le 2 millió forintból, és a vízelvezetés is megoldódott.

Egy–egy nagyobb esőzéskor özönvízszerűen ömlött a víz a Kőporos utcai domboldalról. A nagy esőzések több mint 15 éve hatalmas gondot okoznak az ott élőknek. Az érintett útszakaszon egyméter szélességben, 40 centiméter mélyen hatalmas árok képződött, ahol se babakocsival, se személygépkocsival sem lehett már normálisan közlekedni.

hollosy_161012_fkcs_7.jpg

Mintegy 10 családi házat több éve már csak földúton lehetett megközelíteni. Most egy 40 méteres szakaszt aszfaltoztak le és a vízelvezetést is megoldották. 

- Az elmúlt időszakban tovább folytatódott az aszfaltozás és a járdarekonstrukció a Győri kapuban. A mostani beruházás kettőmillió forintba került. Azon túlmenően, hogy az aszfaltozás megvalósult többek között egy hordalék-elvezető aknát is sikerült kialakítani, így a komplett csapadékvíz elvezetés is megoldódott - mondta Hollósy András a (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselője.

hollosy_161012_fkcs_5.jpg

A városban több mint 400 kilométernyi szilárd burkolatú úthálózat van, fenntartását a Városgazda Kft. végzi. Az aszfaltozásokat, a járda és parkoló építéseket sokszor azonban a lakosság kérésére a képviselők saját alapjukból készíttetik el. Ez történt most a Kőporos utcában is.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Új úton járhatnak a Gyula utcában élők
Címlap cím: 
Aszfaltozás a Kőporos utcában
Címlap lead: 
Csaknem negyvenmillió forintot költöttek az önkormányzati képviselők aszfaltozásra, útfelújításokra. Hollósy András körzetében egy hónap alatt már a második földút lett aszfaltos.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ellenőrzés a Bábonyibércen

Lead: 
Eltűntek a roncsautók, lényegesen kevesebb a hulladék illetve építési törmelék a Bábonyibércen, de még mindig gondot okoznak a lakcímkártya nélküli és gyakran cserélődő albérlők. A rendészek ma újra ellenőrizték a Bábonyibérc környékét.
Törzs: 

babonyiberc_4.jpg

A helyiek szerint vannak házak, ahol folyamatosan cserélődnek az albérlők. Sokukkal gondok is vannak. Az itt élők ezért is nem bánják a folyamatosan visszatérő rendészeket.  

A Galagonyás soron kezdődött az ellenőrzés. A rendészek is tudják, hogy vannak területei a Bábonyibércnek, ahol még mindig gondot okoznak a lakcímkártya nélküli és gyakran cserélődő albérlők. Ezért is tartanak itt többször ellenőrzést.

babonyiberc_6.jpg

 

-Van illegális beköltözéssel kapcsolatos megállapításunk. Ez viszont abból adódik, hogy azok az ingatlanok amik lakhatásra alkalmasak gyakran vannak kiadva albérletben, és így cserélődnek az albérlők. Ők nem jelentkeznek be, tulajdonképpen itt merül fel az illegalitásuk, hogy nincs lakcímkártyájuk. - mondja Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője.

babonyiberc_5.jpg

A lakcímkártya nélküli lakók ellen eljárás indul. Az elhagyott  és romos házak ügyét az építési hatóság felé továbbítják a rendészek. A tulajdonosokkal szemben a szakhatóság jár el. 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ellenőrzés a Bábonyibércen
Címlap lead: 
Eltűntek a roncsautók, lényegesen kevesebb a hulladék illetve építési törmelék a Bábonyibércen, de még mindig gondot okoznak a lakcímkártya nélküli és gyakran cserélődő albérlők. A rendészek ma újra ellenőrizték a Bábonyibérc környékét.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Húszéves a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház

Lead: 
Két évtized alatt több, mint kétezer édesanyának és gyermekeinek adott fedelet, nyújtott segítséget Miskolcon a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház.
Törzs: 

lzs_ref_kismamahaz.jpg

Nehéz anyagi körülmények közül és a családon belüli erőszak elől menekülőket is befogadják a 11 szobás otthonban. Egy évig lakhatnak itt. A Református Kismamaház idén ünnepli 20. születésnapját. 

Bertáné Bodnár Erika négy gyermekével több, mint egy éve él a református kismamaházban. Olyan lakásból kerültek ide, ahol villany és fürdőszoba sem volt. Azt mondja hálás azért, hogy befogadták. Ő a kilátástalanság elől menekült. Mások az erőszak miatt kérnek bebocsátást. Férjük, családjuk elől futnak, hogy valahol fedelet találjanak.

-Családon belüli erőszak elől menekülnek és követi is időnként őket ez az erőszak. Éppen ezért kérünk sokszor anonimitást. Kérik ők is, hogy ne tudja meg a párjuk, hogy hol vannak. Titokban tartózkodnak itt. - mondja Gálné Ács Mária, a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház vezetője.

A kismamaházban harminc férőhely van, de két úgynevezett továbbléptető házuk is van. Ide azok költözhetnek, akik egy év alatt sem tudják megoldani problémáikat. Egyszerre 11 édesanyának, és 40 gyereknek jut hely.

Csomós József az egyházkerület püspöke hangsúlyozta, hogy az otthonból Isten igéjét, Jézus tanítását is magukkal viszik az édesanyák és gyermekeik.  Húsz év alatt 2500 édesanya és gyermeke fordult meg a Lorántffy Zsuzsanna Kismamaházban.

-Ez annak az egyházi küldetésnek a része, melynek krisztus adta meg az alapját. „Tegyetek tanítvánnyá minden népeket.” A tanítvánnyá tétel nem csak szavakkal, hanem tettekkel is történik. És azt hiszem, hogy ez a tettek evangéliuma és a tettek hirdetése. - mondta Besztercei András, a Református Egyház Szeretetszolgálati Iroda vezetője. 

Magyarországon egyre többen kérnek segítséget. Csak a Református Egyház 35 ezer embert lát el naponta. Erőszak elől menekülő anyákat, fogyatékkal élőket, idős, beteg embereket is gondoznak. A szeretetszolgálat tevékenységét az állam támogatja és adományokból tartják fenn.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Húszéves a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház
Címlap lead: 
Két évtized alatt több, mint kétezer édesanyának és gyermekeinek adott fedelet, nyújtott segítséget Miskolcon a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

"Bennem Élő Miskolc" címmel nyílt meg Kiss Tanne István kiállítása

Lead: 
A fotóművész képei a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai öreg kiállítási épületben tekinthetők meg.
Törzs: 

Kiss Tanne István már 1977 óta foglalkozik fotózással. Fotográfiájában megfigyelhető néhány témakör, amik időről időre visszatérnek. Ilyen például az ember alakította környezet, az ember nyomai a tájban illetve a természet és az épített környezet viszonya. A tárlat december 11-ig várja az érdeklődőket.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
"Bennem Élő Miskolc" címmel nyílt meg Kiss Tanne István kiállítása
Címlap lead: 
A fotóművész képei a Herman Ottó Múzeum Papszer utcai öreg kiállítási épületben tekinthetők meg.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Könyvet választottak a beavatottak

Lead: 
Könyvválasztóval és a Tinisarok felavatásával kezdődött a Nagy Könyves Beavatás a megyei könyvtárban. Az olvasás-népszerűsítő játékban a fiatalok alkotta csoportok hét választott könyvet olvasnak el, és dolgoznak fel kreatív módon.
Törzs: 

konyvtar_sajtaj_160929_ja.jpg

A könyvválasztó ünnepségen felavatták a megyei könyvtárban kialakított Tinisarkot, ahol kényelmesen falhatják a diákok az új olvasmányokat. Szakmai segítséget is kaptak. Vitkolczi Ildikó író a blogírás rejtelmeibe avatta be őket. A Nagy Könyves Beavatás márciusig látja el olvasnivalóval a diákokat.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Könyvet választottak a beavatottak
Címlap lead: 
Könyvválasztóval és a Tinisarok felavatásával kezdődött a Nagy Könyves Beavatás a megyei könyvtárban. Az olvasás-népszerűsítő játékban a fiatalok alkotta csoportok hét választott könyvet olvasnak el, és dolgoznak fel kreatív módon.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Nem jön már vissza az indián nyár, beköszöntött az igazi ősz

Lead: 
Nappal általában 10, éjszaka pedig 5 fok körül alakul a hőmérséklet. A hét hátralévő részében egy kicsit kellemesebb időre lehet számítani, de a jövő héten ismét borult lesz az ég és eső is várható.
Törzs: 

hideg_nagy.jpg

Ködbe és felhőbe burkolózott a város, beköszöntött az ősz. Rosszul jár, aki mostanában esernyő nélkül megy el otthonról. A felhőzet egyelőre nem szakadozik fel, számítani kell az esőre. A hideg viszont ennél is kellemetlenebb.

misk_ej_4.jpg

Nappal általában 10, éjszaka pedig 5 fok körül alakul a hőmérséklet. A hét hátralévő részében kellemesebb időre lehet számítani, de a meteorológus szerint az indián nyár, vagy ahogy a lengyelek hívják, az arany ősz már nem tér vissza.

misk_nap_4.jpg

-Némi enyhülés következik, tehát pénteken, szombaton és a hétvége további részében változóan felhős lesz az ég, időnként napsütéssel. Csapadék már csak szórványosan fordul elő, de jövő héten ismét beborul az ég és  ismétlődő csapadékokra kell számíthatunk, bár már nem olyan nagy mennyiségre, mint ami a héten volt - mondja Rázsi András, az OMSZ meteorológusa.

mi_tav_4.jpg

A meteorológus szerint mínuszok ugyan nem lesznek a következő napokban, de hamarosan mindenhol be kell majd indítani a fűtést.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Előzzük meg a kéménytüzeket!
Bánkút is kifehéredett csütörtök virradóra
Címlap cím: 
Nem jön már vissza az indián nyár, beköszöntött az igazi ősz
Címlap lead: 
Nappal általában 10, éjszaka pedig 5 fok körül alakul a hőmérséklet. A hét hátralévő részében egy kicsit kellemesebb időre lehet számítani, de a jövő héten ismét borult lesz az ég és eső is várható.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Nemzetközileg is elismert Miskolc környezetbarát távfűtése

Lead: 
A tagállamok fenntartható fejlődésről az Európai Unió Régiók Bizottsága készített tanulmányt. Miskolcot, mint követendő példát emelték ki. A város távfűtése ma már több mint ötven százalékban megújuló energián alapul.
Törzs: 

tavfutes_161004_ja_2.jpg

A biogáz és biomassza hasznosításával illetve a geotermális energia felhasználásával alapulhat több mint ötven százalékban megújuló energián a miskolci távfűtés és melegvíz-szolgáltatás. A város környezetbarát távfűtése országosan elismert, de nemrég a nemzetközi figyelmet is felkeltette 

Az Európai Unió Régiók Bizottságának tanulmánya követendő példaként említi Miskolc távfűtését és egy teljes fejezetben foglalkozik vele.  

tavfutes_161004_ja_15.jpg

- Ezt az utat folytatni kell és ebben erősített meg bennünket ez a tanulmány is. Ez a jövő, és mi szeretnénk ezen az úton tovább menni, minél nagyobb arányban használni a zöld energiát. Csatlakozni a smart cityhez és saját fejlesztéseinkkel, tovább korszerűsíteni a távfelügyeleti rendszerünket - mondta Nyíri László, a Mihő Kft. ügyvezetője.

Miskolc környezetbarát távfűtéséről és az erről készült tanulmányról október 17-én a Miskolc Televízió közéleti magazinjában láthatnak hosszabb összefoglalót.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Nemzetközileg is elismert Miskolc környezetbarát távfűtése
Címlap lead: 
A tagállamok fenntartható fejlődésről az Európai Unió Régiók Bizottsága készített tanulmányt. Miskolcot, mint követendő példát emelték ki. A város távfűtése ma már több mint ötven százalékban megújuló energián alapul.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak