2024. március 29. Aguszta

Meglátja ma az árnyékát a két miskolci barnamedve?

Felcím: 
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe
Lead: 
A Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét február 2-án tartja a katolikus egyház, amikor a közösség Jézus bemutatását ünnepli. A néphiedelem szerint, ha ezen a napon szép, napsütéses idő van, és a barlangjából előbújó medve meglátja saját árnyékát, akkor hosszú tél várható. Ha azonban borult az idő, és árnyékot nem látni, a rossz idő már nem tart sokáig.
Törzs: 

Ezen az ünnepen a katolikus hívők arra emlékeznek, amikor Szűz Mária, negyven nappal születése után, bemutatta Jézust a jeruzsálemi templomban. A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Jézus jelképévé vált. 

A hagyományos paraszti kultúrában a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított; a fiatal anya gyertyát vitt kezében, amikor először ment templomba; gyertyát égettek a súlyos beteg mellett; és szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe is.

medvelesen_pr3.jpg

Ha ezen a napon jó idő van, akkor későn tavaszodik. Mondogatták is: Gyertyaszentelő napján „Inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap!” A néphiedelem szerint, ha ezen a napon szép, napsütéses idő van, és a barlangjából előbújó medve meglátja saját árnyékát, akkor hosszú tél várható. Ha azonban borult az idő, és árnyékot nem látni, a rossz idő már nem tart sokáig.

A legismertebb néphiedelmhez ezzel a nappal kapcsolatban szükség van medvékre is. A Miskolci Állatkertben kettő is van. Február 2-án 11 órakor előcsalogathatják a barlangjukból a miskolci állatkert barnamedvéit, Dorkát és Borkát.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Meglátja ma az árnyékát a két miskolci barnamedve?
Címlap lead: 
A Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét február 2-án tartja a katolikus egyház, amikor a közösség Jézus bemutatását ünnepli. A néphiedelem szerint, ha ezen a napon szép, napsütéses idő van, és a barlangjából előbújó medve meglátja saját árnyékát, akkor hosszú tél várható. Ha azonban borult az idő, és árnyékot nem látni, a rossz idő már nem tart sokáig.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Fölszállott a páva – Ma van a tehetségkutató első elődöntője

Lead: 
Ma tekinthetik meg a nézők a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató első elődöntőjét 19 óra 30 perctől a Duna Televízióban.
Törzs: 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza idén a Fölszállott a páva különleges évadával, A Döntők Döntőjével várja a nézőket. A népzenei és néptáncos tehetségkutatóban az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat.

Az első elődöntőben táncegyüttes kategóriában a budapesti Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes, az erdélyi Bekecs Néptáncegyüttes és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, míg az énekes szólisták között a budapesti Bodó Tímea Emese, az egri Fekete Borbála, valamint a zentai Sőregi Anna és Komáromi Kristóf lép színpadra. A szóló és párostánc kategória képviseletében a nagyecsedi és dombrádi páros, Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik, a jászberényi Balogh Károly és a békési Okányi Mihály, a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában pedig a felvidéki Pósfa Zenekar, a bajai Danubia Tamburazenekar és a mezővári Kovács Dániel mutatkozik be.

folszallottapava_szinvavolgyiek_marodi_dontok_dontoje.jpeg

Mint arról korábban portálunk beszámolt, A döntők döntőjébe meghívást kapott szóló és páros táncos kategóriában Maródi Eszter és Maródi Levente, Néptáncegyüttes kategóriában pedig a Szinvavölgyi Néptáncműhely. A táncegyüttes november 16-án, Eszter és Levente november 23-án mutatkozik be.

Ebben az évben újdonság, hogy most a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-i döntőbe. A nézők az eddig megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a 06-20/30/70-44-22-999-es telefonszámra. Emellett a MediaKlikkPlusz applikáción keresztül is lehet szavazni.

A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők kódjai a www.mediaklikk.hu/pava oldalon is megtalálhatók. A nézők szavazataival négy produkció jut tovább, a zsűri pedig további két fellépőnek adhat szabadkártyát, így a tizenkét induló közül hat folytathatja a versenyzést a középdöntőben.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze lesz, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat.

A műsort ebben az évadban is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Fölszállott a páva – Ma van a tehetségkutató első elődöntője
Címlap lead: 
Ma tekinthetik meg a nézők a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató első elődöntőjét 19 óra 30 perctől a Duna Televízióban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Miskolci búcsúk Nagyboldogasszony ünnepén (Képgalériákkal)

Lead: 
Augusztus 15. Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele; és Magyarország védőszentjének napja. Nagyboldogasszony ünnepén a görögkatolikus székesegyházban és a minorita templomban is búcsút rendeztek.
Törzs: 

Ünnepi búcsúmenettel érkeztek az egyházi méltóságok a Búza téri görög katolikus székesegyházba. A hívek a katolikus egyház egyik legnagyobb Mária-ünnepére gyűltek össze.

Szócska Ábel, Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke tartotta a jeles alkalmon a szent liturgiát. Kiemelte, „mindannyiunknak meg kell találni a mindennapokban, hogy hogyan tudjuk az evangéliumot a mai kor kihívásainak megfelelően megélni.”

gorog_kat_bucsu_180815_ja_38.jpg

A búcsún diakónust avattak, György testvér kapta meg új megbízását. A diakónus az egyházi rend szentségének első fokozata. György Miskolcon lát majd el szolgálatot. Szócska Ábel, megyéspüspök kérte a testvéreket, hogy fogadják őt szeretettel, segítsék az ő és kedves családjának munkáját és életét.

Búcsút tartottak a minorita templomban is az ünnep alkalmából.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus Krisztus „röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe” édesanyja, Mária holttestét.

Jeruzsálemben az 5. században már megemlékeztek az ünnepről, amelyet Dormitio sanctae Mariaenek, azaz „a Szentséges Szűz elszenderülésének” neveztek. A 6. században egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a 7. században vette át, és a 8. századtól kezdve Assumptio beatae Mariaenek, azaz a Boldogságos Szűz mennybevételének nevezték.

minor_bucsu_18_08_15_ja_23.jpg

XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe” – írták.

Hozzátették: az ünnepet Szent István király olyan fontosnak tartotta, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezi a magyar katolikus egyház Szűz Máriát Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariaenek. Szent István 1038-ban éppen Nagyboldogasszony napján hunyt el.

minor_bucsu_18_08_15_ja_11.jpg

Nagyboldogasszony napja kötelező ünnep, vagyis a katolikus hívőknek ezen a napon kötelező szentmisén részt venniük.

A hívek teljesen megtöltötték isten házát Nagyboldogasszony ünnepén Miskolcon. Mária mennybe menetelének ünnepét augusztus 15-én ünnepli a katolikus világ. Ez a nap Magyarország védőszentjének a napja is egyben.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Miskolci búcsúk Nagyboldogasszony ünnepén (Képgalériákkal)
Címlap lead: 
Augusztus 15. Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele; és Magyarország védőszentjének napja. Nagyboldogasszony ünnepén a görögkatolikus székesegyházban és a minorita templomban is búcsút rendeztek.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Elrajtolt a Tour de Hongrie, szombaton már Miskolcon a mezőny

Lead: 
A svájci Patrick Schelling nyerte a keddi prológot Siófokon a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen, legjobb magyarként Lóki Bence 22. lett. A mezőny szombaton ér Miskolcra, a város nagyszabású programokkal készül.
Törzs: 

A nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalának nyitányát, a 3,5 kilométeres egyéni időfutamot 28 fokban, enyhén felhős időben kezdte meg a 129 fős mezőny, amelynek tagjai négy kontinens 28 országából érkeztek. Fél óra elteltével már a szemerkélő eső és az erősödő szél által az útra sodort falevelek nehezítették a versenyzők dolgát, olyannyira, hogy többen el is estek.

tour_de_hongrie_siofok_180814.jpg

Forrás: a Tour de Hongrie hivatalos oldala

Az osztrák körversenyen negyedik svájci Patrick Schelling 12. rajtolóként még jó időjárási körülmények között teljesíthette a távot, s a körülmények fokozatos romlásával, a szakadó esőben vetélytársai dolga lényegesen nehezebbé vált. Így az első 16 között elindult versenyzők közül került ki a második és a harmadik is, a francia Charles Planet és az olasz Manuel Belletti személyében.

A 18 magyar versenyző közül Lóki Bence zárt a legelőkelőbb pozícióban: a Kőbánya Cycling Team 23 éves kerekese 18.59 másodperc lemaradással a 22. helyen zárt Siófokon, amely kilencedszer, sorozatban harmadszor volt állomása a Tour de Hongrie-nak.

tour_de_hongrie_siofok_180814_1.jpg

Szerdán a Balatonalmádi és Keszthely közötti 154 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely tíz megyét érintve összesen 865 kilométert teljesít a vasárnapi kazincbarcikai befutóig.

Az eddigi legmagasabb besorolású magyar kerékpárversenyről az M4 Sport és a mediaklikk.hu közvetít élőben, emellett először látható napi egyórás összefoglaló a viadalról az Eurosport2 csatornán.

tour_de_hongrie_siofok_180814_2.jpg

Eredmény, prológ (Siófok, 3,5 km, egyéni időfutam):
1. Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic) 4:32.46 perc
2. Charles Planet (francia, Novo Nordisk) 0.58 másodperc hátrány
3. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) 0.69 mp h.
...22. Lóki Bence (Kőbánya Cycling Team) 18.59 mp h.

A Tour de Hongrie további útvonala:
szerda: 1. szakasz, Balatonalmádi-Keszthely, 154 km
csütörtök: 2. szakasz, Velence-Székesfehérvár, 190 km 
péntek: 3. szakasz, Cegléd-Hajdúszoboszló, 206 km
szombat: 4. szakasz, Karcag-Miskolc, 182 km
vasárnap: 5. szakasz, Kazincbarcika-Kazincbarcika, 128 km.

Ne feledjék, Miskolc ismét színes, egész napos rendezvénnyel készül a verseny augusztus 18-ai, miskolci befutójára! A tavalyi évben is nagy sikert aratott B!ke Day-t idén is a Szent István téren rendezik, délután 13 órától. A programsorozatot – Miskolc önkormányzatának megbízásából – a MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. szervezi. A programokról ITT olvashat bővebben!

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Elrajtolt a Tour de Hongrie, szombaton már Miskolcon a mezőny
Címlap lead: 
A svájci Patrick Schelling nyerte a keddi prológot Siófokon a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen, legjobb magyarként Lóki Bence 22. lett. A mezőny szombaton ér Miskolcra, a város nagyszabású programokkal készül.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Szerdán hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat – Várd a Szinva teraszon az eredményt!

Lead: 
Szerdán este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak. Miskolcon is lesz pontváró buli: délután 4 órakor kezdődik a Nagy Miskolci Pont Party a Szinva teraszon!
Törzs: 

felveteli_pontok.jpg

Az eredményeket a felsőoktatási intézmények vezetői hagyják jóvá. Egy képzés ponthatárát az adott felsőoktatási intézmény kapacitása mellett a jelentkezők száma és eredménye is befolyásolja. Minél többen jelentkeznek magas pontszámmal egy szakra, annál magasabb lesz az adott szak ponthatára.

Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján idén negyvenegy alapképzési, valamint osztatlan mesterképzési szak esetében a magyar állami ösztöndíjas képzésre történő felvételhez szükséges követelményt (minimumpontszámot) határozott meg.  Nemzetközi tanulmányok szaknál 465, kommunikáció és médiatudomány szakon 455, pszichológia szakon 435 pontot kell elérni, osztatlan jogász képzésen 460, gazdaság- és pénzügy-matematika elemzés szakon legalább 440 pontot kell szerezni.

felveteli_felvi_ponthatarok.jpg

Azok a jelentkezők, akik megadták a mobilszámukat, még szerda este sms-értesítést is kapnak az eredményekről, amelyek az e-felvételiben is megnézhetők lesznek a ponthatárok közzététele után.  Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak. Miskolcon is lesz pontváró buli: délután 4 órakor kezdődik a Nagy Miskolci Pont Party a Szinva teraszon! 

Miskolc város, a Rádió M és a MiNap.hu összefogott, hogy ne egy otthonülős, másodpercszámlálós este legyen a várakozás, hanem egy fergeteges, velejéig miskolci buli kellős közepén érje a pontszámokra várókat a jó hír, FELVETTEK! A város szívében délután 4 órakor totpeti DJ szettjével indul a visszaszámlálás. Majd slam, a The Sign, a Marble Mist és Király Viktor veszi birtokba a belváros teraszát. 8 órakor pedig együtt izgulhat a diákság az óriás LED fal árnyékában a ponthatárhúzás pillanataiban.

egyetem_felveteli_eloadas_ill1.jpg

Kétezerrel több jelentkező van, mint tavaly

A besorolási döntésről szóló határozat – amely tartalmazza, hogy a jelentkező mely képzésen kezdheti meg a tanulmányait szeptemberben – legkésőbb augusztus 5-től érhető el, az E-felvételi Hivatalos iratok menüpontjában. Erről minden jelentkező e-mailben is értesítést kap.

A jelentkező a besorolási döntés ellen a közléstől számított 15 napon belül élhet jogorvoslattal. A fellebbezést a felvi.hu-n a Kérvénytárból letölthető jogorvoslati kérelemmel az emberi erőforrások miniszterének címezve, de az elsőfokon eljáró Oktatási Hivatal címére kell beküldeni. A jogorvoslat során azok a dokumentumok vehetők figyelembe, amelyeket a jelentkező az általános felvételi eljárásban határidőre csatolt a jelentkezéséhez.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Szerdán hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat – Várd a Szinva teraszon az eredményt!
Címlap lead: 
Szerdán este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak. Miskolcon is lesz pontváró buli: délután 4 órakor kezdődik a Nagy Miskolci Pont Party a Szinva teraszon!
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Megsérült a "macik" játékosa, helyére csapattársát hívták be a válogatottba

Lead: 
Sérülés miatt a miskolci Galanisz Nikandrosz és az újpesti Nagy Nilan nem szerepelhet a péntektől vasárnapig tartó budapesti jégkorongtornán, Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány pótlásukra a DVTK Jegesmedvéket erősítő Pavuk Attilát hívta be a keretbe.
Törzs: 

dvtk_jegesmedvek_ute_2-320171105_bl_043_web.jpg

Pavuk Attila bekerült a válogatott keretbe. Fotó: Beregi László

A magyar szövetség keddi közleményében jelezte: Nagy Nilan most debütálhatott volna a válogatottban, miután október 29-én megkapta a magyar állampolgárságot.

Szerdán és csütörtökön edzőtáborozik a válogatott, amely Lengyelországgal nyitja a Tüskecsarnokban rendezendő tornát pénteken, 19 órakor, majd szombaton szintén 19 órakor játszik Olaszország ellen. A torna vasárnap a 18 órakor kezdődő japánok elleni összecsapással zárul.

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Bálizs Bence (MAC), Duschek Dávid (DAB), Rajna Miklós (Fehérvár AV19)
Védők: Dudás Jesse (MAC), Garát Zsombor (MAC), Kiss Dániel (UTE), Kovács Bronson (MAC), Pozsgai Tamás (MAC), Stipsicz Bence (Fehérvár AV19), Szabó Dániel (Fehérvár AV19), Varga Arnold (UTE), Wehrs Kevin (Innsbruck)
Csatárok: Bartalis István (Schwenningen), Benk András (UTE), Bodo Christopher (Lausitzer), Dansereau Keegan (MAC), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Hári János (Fehérvár AV19), Magosi Bálint (DVTK), Nagy Krisztián (MAC), Pavuk Attila (DVTK), Sarauer Andrew (Villach), Sárpátki Tamás (Fehérvár AV19), Sebők Balázs (KalPa), Terbócs István (MAC), Vas János (DVTK), Vincze Péter (Fehérvár AV19)

A Négy Nemzet-torna programja
Péntek:
Japán-Olaszország 15.30
Magyarország-Lengyelország 19.00
Szombat:    
Lengyelország-Japán 15.30
Magyarország-Olaszország 19.00
Vasárnap:
Lengyelország-Olaszország 14.30
Magyarország-Japán 18.00

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Megsérült a "macik" játékosa, helyére csapattársát hívták be a válogatottba
Címlap lead: 
Sérülés miatt a miskolci Galanisz Nikandrosz és az újpesti Nagy Nilan nem szerepelhet a péntektől vasárnapig tartó budapesti jégkorongtornán, Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány pótlásukra a DVTK Jegesmedvéket erősítő Pavuk Attilát hívta be a keretbe.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Országos tanévnyitót tartott a keresztény roma szakkollégiumi hálózat Miskolctapolcán

Lead: 
Miskolctapolcán tartották szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos tanévnyitó konferenciáját. A rendezvényen az emberi erőforrások minisztere kiemelte: az egyház és az állam közös kezdeményezése az elmúlt években biztos intézményrendszerré vált a fiatal magyar romák számára.
Törzs: 

Balog Zoltán a konferencián úgy fogalmazott: a keresztény roma szakkollégiumi rendszer már több mint kétszáz diplomás fiatalt bocsátott ki, és háromszáznál is többen tanulnak itt jelenleg. Mint mondta, ennek a hálózatnak is köszönhető, hogy Magyarországon három év alatt az egyetemre járók romák száma megduplázódott. A miniszter arról is szólt, hogy 2018-ra elkészül a magyarországi romák budapesti oktatási es kulturális központja, a kormány 1,6 milliárd forintot, Budapest pedig 900 millió forintot fordít a jövőre létrejövő "Cziffra-palotára".

krszh_konferencia_170916_tm7.jpg

Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára szerint a Nemzeti Tehetség Program eddig több mint 180 millió forinttal járult hozzá a tehetséges cigány fiatalok szakmai kiteljesedéséhez.

krszh_konferencia_170916_tm3.jpg

Az államtitkár úgy fogalmazott: egy fiatal tehetségét nem az anyagi vagy társadalmi helyzete határozza meg. Ahol azonban kevesebb a lehetőség, hiányzik a támogató közeg vagy az anyagi erőforrás, ott fontos az állam segítsége, s ebben a munkában kitüntetett szerepük van a roma szakkollégiumoknak. Novák Katalin jelezte: 2018-ban további 300 millió forinttal nő a Nemzeti Tehetség Program keretében a tehetséggondozó programok támogatására fordítható költségvetési támogatás, amely így eléri a 3,1 milliárd forintot.

romakollegium.jpg

Járóka Lívia - aki a Pelczné Gáll Ildikó lemondása miatt megüresedő európai parlamenti mandátumot kapja - a konferencián kiemelte: a romastratégiát több mint tíz évvel ezelőtt kezdték kidolgozni, s a kitűzött célokból sok minden teljesült.

 

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Országos tanévnyitót tartott a keresztény roma szakkollégiumi hálózat Miskolctapolcán
Címlap lead: 
Miskolctapolcán tartották szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat országos tanévnyitó konferenciáját. A rendezvényen az emberi erőforrások minisztere kiemelte: az egyház és az állam közös kezdeményezése az elmúlt években biztos intézményrendszerré vált a fiatal magyar romák számára.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Tüzet nyitottak a migránsokra a román határrendészek (Mi lett volna ebből, ha a magyarok teszik?)

Lead: 
Fegyvert használtak a román határrendészek hétfőn hajnalban egy illegális bevándorlókat szállító jármű megállítására, az incidensben két migráns és egy rendőr megsebesült.
Törzs: 

romanrendesz.jpg

 

Úttorlasz volt, de nem álltak meg

 

A román határrendészet közleménye szerint a határrendészek az éjszaka folyamán a Temes megyei Denta közelében úttorlaszt képeztek a Belgrádot Temesvárral összekötő E70-es országúton, megállásra kényszerítették és ellenőrizték a Temesvár felé tartó járműveket.

Két gépkocsi azonban nem állt meg az úttorlasznál. Nekihajtottak a hatóság több gépkocsijának, és egy határrendészt megsebesítve továbbszáguldottak. A határrendészek ezt követően használták a fegyverüket. Az egyik gépkocsi egyik kerekét sikerült kilőniük, ám a lövedékek a jármű két utasát is megsebesítették.

13 embert vettek őrizetbe

A közlemény szerint az akció során a megállított gépkocsi szerb sofőrjét és 12 "afro-ázsiai" bevándorlót vettek őrizetbe. A sebesült rendőrt és a "felpattanó golyók által megsebesített" határsértőket kórházba szállították. A rendőrség megerősítette a Temesvár közelében levő utak ellenőrzését, és nagy erőkkel keresik az incidens valamennyi résztvevőjét.

A hatóságok a szerb sofőrt embercsempészet gyanújával, az utasokat pedig illegális határátlépés gyanújával vizsgálják.

Még küzdenek

A Pressalert.ro temesvári hírportál szerint a hatóságok mindkét gépkocsi utasait őrizetbe vették, és a torlaszon áttörő másik gépkocsi sofőrjét is sikerült azonosítaniuk, de egyelőre nem tudták elfogni.

A portál szerint a rendőr és az egyik bevándorló könnyebb sérüléseket szenvedett, a másik eltalált bevándorló életéért azonban még küzdenek a temesvári orvosok.

A Digi24 hírtelevízió szerint a két gépkocsi afganisztáni és pakisztáni származású bevándorlókat szállított.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Tüzet nyitottak a migránsokra a román határrendészek (Mi lett volna ebből, ha a magyarok teszik?)
Címlap lead: 
Fegyvert használtak a román határrendészek hétfőn hajnalban egy illegális bevándorlókat szállító jármű megállítására, az incidensben két migráns és egy rendőr megsebesült.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A Bosch regionális szolgáltató központot hozott létre Miskolcon

Lead: 
A Bosch legújabb beruházásának eredményeként regionális szolgáltató központtal egészült ki Miskolcon a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft., amely így Európa legnagyobb kéziszerszám gyárává, a Bosch vállalatcsoport legnagyobb egységévé vált - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a fejlesztés keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Törzs: 

A projekt összköltsége 1,6 milliárd forint, amelyhez a kormány 358 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A cég és a kormány megállapodása értelmében a Bosch Miskolcon 205 munkahelyet hoz létre - tette hozzá a miniszter.

szijjartouj.jpg

Kiemelte: az újabb német beruházás is mutatja, hogy Magyarország legfontosabb gazdasági partnere Németország. A magyar gazdaság és a modern német gyáripar összefonódása egyértelmű.

A két ország közti kereskedelmi forgalom tavaly 47,6 milliárd euró volt, ezzel a két ország vonatkozásában minden eddigi rekord megdőlt és idén az első négy hónapban újabb 6 százalékos volt a növekedés - közölte a tárcavezető.

Szijjártó Péter szerint a világgazdaságban új típusú verseny zajlik, amelyben "az lesz a győztes, aki a leggyorsabban megérti az ipar 4.0 vagy a digitalizáció fogalmát és mindezt a gyakorlatban is alkalmazni tudja, aki a leggyorsabban tud előrejutni a kutatás fejlesztési (K+F) versenyben".

szijjarto.jpg

A miniszter kiemelte, a Bosch világszinten is az egyik éllovasa a digitalizációs és modernizációs versenynek, hiszen 59 ezer munkavállalót foglalkoztat a K+F területen.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bosch K+F stratégiájában Magyarországnak központi szerepet szán, mivel a cég tavaly az országban 47 milliárd forintot költött kutatásra és fejlesztésre, ez 26 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Ezen felül a vállalat 19 oktatási intézménnyel működik együtt, ami a munkaerő utánpótlását is segíti. Mára a Bosch Magyarországon a legtöbb embert foglalkoztató külföldi termelő vállalattá vált, foglalkoztatottainak száma elérte a 14 200-at - tette hozzá.

fuko.jpg

Fükő László, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a regionális szolgáltató központ tavaly ősszel kezdte meg a működését, ami a miskolci kéziszerszám gyár K+F és gyártási tevékenységéhez csatlakozott. A központ a Miskolcon és más telephelyeken gyártott termékek szortírozásával, kiszállításával, valamint akkumulátorok és csomagoló anyagok beszerzésével és tárolásával foglalkozik.

Az ügyvezető igazgató szólt arról is, hogy most véglegesítették a cég és a kormány közti megállapodást, a cég az állami támogatást a bérköltségek egy részének a finanszírozására fordítja. Ezáltal lezárult a projekt. Fükő László szerint a támogatással az állam a Bosch munkahelyteremtő erejét, és az észak-magyarországi régió iránti elkötelezettségét ismerte el. Az ügyvezető igazgató sikerként értékelte, hogy az előzetes tervekben szereplő 205 munkahely helyett 260 embert tudott alkalmazni a cég.

csobor.jpg

Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselője egyebek mellett arról szólt: a miskolci telephelyen dolgozó mérnökök és munkások sikere is, hogy a Bosch a miskolci beruházás mellett döntött. - Köszönetet szeretnék nekik mondani, hiszen ez az ő érdemük is. Egyre több beruházás érkezik Miskolcra - hangsúlyozta a politikus.

Kiss János alpolgármester ugyancsak kiemete: a beruházás azt üzeni a piaci szereplők számára, hogy érdemes Miskolcban gondolkodni. Érdemes Miskolcnak továbbra is bizalmat szavazni és érdemes azt a beruházási hullámot fenntartani, ami a várost 2010-től jellemzi.

bosch1.jpg

A helyszínen kiadott közlemény szerint a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. 2001-ben jött létre, a cég a Bosch csoport legnagyobb európai kéziszerszám-gyára.

A Bosch 1898 óta van jelen Magyarországon. A 2016-os üzleti évben az országban tíz leányvállalattal működő Bosch csoport teljes forgalma 1149 milliárd forint, magyarországi forgalma - amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek - 238 milliárd forint volt. A Bosch csoport világszerte megközelítőleg 390 ezer munkatársat foglalkoztat és 73,1 milliárd euró árbevételt ért el 2016-ban.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A Bosch regionális szolgáltató központot hozott létre Miskolcon
Címlap lead: 
A Bosch legújabb beruházásának eredményeként regionális szolgáltató központtal egészült ki Miskolcon a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft., amely így Európa legnagyobb kéziszerszám gyárává, a Bosch vállalatcsoport legnagyobb egységévé vált - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a fejlesztés keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Árokba borult egy autóbusz az M3-ason, sok a sérült! (Helyszíni felvételekkel!)

Lead: 
Árokba borult egy busz az M3-as autópályán Aszód térségében hétfő reggel. Az előzetes vizsgálatok szerint az utasok közül huszonketten sérültek meg, tizennégyen könnyebben, nyolcan súlyosan. Több kilométeres a torlódás.
Törzs: 

arokbusz3.jpg

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a baleset az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán, a 41-es kilométernél történt, Aszód térségében. A körülmények egyelőre tisztázatlanok.

arokbusz2.jpg

Az Útinform a honlapján azt írta: több kilométeres a torlódás. Azt ajánlják, hogy aki teheti, már Hatvannál, az 55-ös csomópontnál térjen le a 3-as útra.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a balesetet szenvedett buszon 38 utas és két sofőr utazott. Az előzetes vizsgálatok szerint az utasok közül huszonketten sérültek meg, tizennégyen könnyebben, nyolcan súlyosan.

arokbusz.jpg

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője úgy nyilatkozott, a helyszínen a gödöllői, aszódi és hatvani tűzoltók segítettek a mentésben. Hozzátette, hogy a busz a vadhálót átszakította, és 8-10 méterre az úttesttől áll, így forgalmi akadályt nem jelent.

arokbusz1.jpg

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Árokba borult egy autóbusz az M3-ason (Helyszíni felvételekkel!)
Címlap lead: 
Árokba borult egy busz az M3-as autópályán Aszód térségében hétfő reggel. Az előzetes vizsgálatok szerint az utasok közül huszonketten sérültek meg, tizennégyen könnyebben, nyolcan súlyosan. Több kilométeres a torlódás.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak