2024. március 28. Gedeon, Johanna

Újra kellett éleszteni egy embert Balatonfenyvesen

Lead: 
Szombaton, pár perccel hat óra után a balatonfenyvesi szabad strandon egy szolgálatát éppen befejező vízimentő értesítette a központot, hogy egy férfi rosszul lett a parton. Egy másik strandoló ekkor már próbálta újraéleszteni a férfit, akinek sem keringése, sem légzése nem volt.
Törzs: 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata azonnal a helyszínre indított egy Sürgősségi Mentőhajót, amely alig negyed óra múlva megérkezett a beteghez. Közben a mentők is megérkeztek, akiknek sikerült újraéleszteniük a férfit. A keringése helyreállt, nem sokkal később a légzése is normalizálódott, de tudata csak percekkel később tért vissza – írja az Origo.

Az időközben helyszínre érkező pécsi mentőhelikopter a férfit stabil állapotban a Balatonfüredi Szívkórházba vitte.

Nem sokkal azt követően, hogy a mentőhajó elindult Balatonfenyvesről, Balatonboglárról érkezett egy jelzés, mely szerint egy lebegő testet látnak a vízen. Mivel a térségben pénteken egy ember egy vitorlásról vízbeugrott, majd elmerült, a mentőhajó a helyszínre sietett, ahol kiderült, hogy csak egy nádcsomót láttak a víz tetején.

Időközben a sonline.hu, a Somogy megyei RFK Sajtóügyletére hivatkozva azt írta, hogy egy 50 év körüli belga férfi volt az, aki miután a vízbe ugrott, elmerült, és akit társai hiába próbálták megkeresni, nem találták. Mivel a vízbe ugrás helyét csak pontatlanul tudták közölni, a péntek délután megkezdett kutatást a VMSZ szombaton délután felfüggesztette.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Újra kellett éleszteni egy embert Balatonfenyvesen
Címlap lead: 
Szombaton, pár perccel hat óra után a balatonfenyvesi szabad strandon egy szolgálatát éppen befejező vízimentő értesítette a központot, hogy egy férfi rosszul lett a parton. Egy másik strandoló ekkor már próbálta újraéleszteni a férfit, akinek sem keringése, sem légzése nem volt.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Magyar csapat győzött a Britain's Got Talent világkupán

Lead: 
A Britain's Got Talentet 2013-ban nyerte meg a magyar Attraction, most elhozták a világkupát is – írja az Origo.
Törzs: 

A Britain's Got Talent online szavazást hirdetett, melyben arra kérték a tehetségkutató nézőit, hogy válasszák meg azt a produkciót, amelyik leginkább tetszett nekik a korábbi évadokból.

A szavazást a magyar árnyéktáncos csapat, az Attraction Black Light Theatre nyerte, akik közösségi oldalukon tudatták az örömhírt.

Nem

„Ès igeeeeen! Az Attraction minden idők legjobb Britain's Got Talent produkciója! Tudtuk, hogy akkor, öt évvel ezelőtt valami különlegeset alkottunk, és megnyertük a versenyt, de az, hogy a BGT összes eddigi produkciója közül a mi előadásunk lett a legjobb, az óriási elismerés! Több mint 700 000 jelentkező közül, 12 év legnevesebb győzteseivel megküzdve, MAGYAR produkció lett a világ legnagyobb tehetségkutatójának a legjobbja! Ez a cím innentől kezdve már elvehetetlen tőlünk! (...) Büszkék vagyunk erre a fantasztikus eredményre, és mindent meg fogunk tenni, hogy Magyarország jó hírét vigyük szerte a világban! Köszönjük!” – írták.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Magyar csapat győzött a Britain's Got Talent világkupán
Címlap lead: 
A Britain's Got Talentet 2013-ban nyerte meg a magyar Attraction, most elhozták a világkupát is – írja az Origo.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Századvég: erőteljes lökést kapott a lejtőn az ellenzék

Lead: 
A józsefvárosi és a belvárosi vereség után újabb erőteljes lökést kapott a lejtőn az ellenzéki oldal: Miskolcon a kormánypártok jelöltje fölényesen, 60 százalék feletti eredménnyel győzött a teljes ellenzék által támogatott Erdei Sándorral szemben. A balliberális tömb és a Jobbik „csodafegyvere", az álfüggetlen jelöltek indítására épülő taktika végleg összeomlani látszik.
Törzs: 

jakabvarga.jpg

Jakab Péter (Jobbik), Erdei Sándor (Rokker Zsoltti) és Varga László (MSZP). Nem hozott eredményt az összefogás

A jelenség mögött alapvetően két mozgatórugó áll. Egyrészt a választók már több ízben szembesülhettek azzal, hogy ha egy-egy esetben még győzelmet is tudnak aratni az ellenzék által támogatott álcivilek, az érdemi politizálásra már nem bizonyulnak alkalmasnak. Emlékezhetünk arra, hogy 2015-ben mekkora felhajtás kísérte a balliberális média részéről Kész Zoltán megválasztását a veszprémi körzetben, majd nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az ügyesen felépített politikai marketing mögött komolyan vehető tartalom már nincs. Kész képtelen volt az érdemi kérdésekre érdemi válaszokat adni, így nem meglepő, hogy idén tavasszal már nem szavaztak neki bizalmat a veszprémi polgárok. Kísértetiesen hasonló úton jár Márki-Zay Péter is: az ellenzéki oldal önjelölt prófétájaként járja az országot a kormányváltásról ábrándozva, miközben csupán azzal nem foglalkozik, amire mandátumot kapott: Hódmezővásárhely vezetésével. Az ilyen és ehhez hasonló okokból a választók egyre gyanakvóbban figyelik az összellenzék által csatasorba állított médiapolitikusok „tündöklését".

Másodsorban a magyar emberek azt tapasztalhatták az elmúlt időszakban, hogy amennyiben néhány körzetben még meg is tud állapodni az ellenzék egy közös, párton kívüli induló támogatásában, azzal pusztán elkendőzik, és nem megoldják azokat a problémákat, amelyekkel már évek óta küzdenek: az ötlettelenséget, a hitelesség hiányát és a folyamatos belharcokat. A választópolgárok egész egyszerűen belefáradtak abba, hogy az ellenzék neve eggyé vált a kizárásokkal, kilépésekkel, fegyelmi eljárásokkal, pártszakadásokkal. Egyre nehezebben tolerálják, hogy a baloldali pártok a Jobbikkal karöltve még mindig saját magukkal és nem a társadalom meghatározó ügyeivel foglalatoskodnak. Mindennek fényében nem meglepő, hogy az ellenzék válsága az áprilisi vereséget követően még tovább mélyült: a Századvég Alapítvány legfrissebb kutatása alapján, míg a kormánypártok nem pusztán őrzik vezető pozíciójukat, hanem növekedett is a népszerűségük az elmúlt időszakban, addig az ellenzéki oldal egykori támogatói közül ma már egyre többen gyarapítják a bizonytalanok táborát.

A miskolci időközi választás továbbá illeszkedik abba a trendbe is, hogy az ellenzéki oldal már azokban a körzetekben is kezd leszerepelni, ahol korábban győzni tudott, vagy legalábbis a támogatottsága az országos átlag felett volt. A szóban forgó miskolci választókörzetben mind a 2010-es, mind a 2014-es önkormányzati választásokon a baloldal és a Jobbik jelöltjeire leadott szavazatok együttesen meghaladták a kormánypárti kihívójuk támogatottságát. Az ellenzék szempontjából tehát egy kitüntetett fontosságú városról beszélünk, amely nem mellesleg egészen 2010-ig szocialista fellegvárnak számított. Érezve a tétet, megvalósult a teljes összefogás, és szakadatlanul folyt a civilség hangsúlyozására felépített, egyetlen programpontból álló kampány, ám Erdei Sándor a közelébe sem jutott annak, hogy visszahódítsa a körzetet az ellenzék számára.

Újabb határozott üzenetet kapott tehát a társadalomtól az egymással kacérkodó baloldal és Jobbik: hosszú távon egyetlen politikai erőnek sem lehet az a stratégiája, hogy saját népszerűtlenségét álfüggetlen jelöltek indításával leplezi. Illúzióink viszont ne legyenek: az elmúlt évek megmutatták, hogy hiába halmoz vereséget vereségre az ellenzék, hiába szembesül egyre határozottabban a magyar társadalom általi elutasítottságával, a valóságról tudomást nem véve folytatják a kizárólag őket érdeklő hatalmi játszmákat és a tartalmatlan médiapolitizálást.

Szerző: Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Századvég: erőteljes lökést kapott a lejtőn az ellenzék
Címlap lead: 
A józsefvárosi és a belvárosi vereség után újabb erőteljes lökést kapott a lejtőn az ellenzéki oldal: Miskolcon a kormánypártok jelöltje fölényesen, 60 százalék feletti eredménnyel győzött a teljes ellenzék által támogatott Erdei Sándorral szemben. A balliberális tömb és a Jobbik „csodafegyvere", az álfüggetlen jelöltek indítására épülő taktika végleg összeomlani látszik.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Rendkívüli állapotot hirdettek a kanyaró miatt egy kórházban

Lead: 
A kanyaró miatt kedden rendkívüli állapotot hirdettek Kelet-Szlovákiában, a Nagymihályi járásban, amely 15:00-kor lépett érvénybe – számolt be a Szlovák Távirati Iroda (TASR). Ezt Jana Cibereová, a Nagymihályi Járási Hivatal elöljárója közölte a sajtóval a válságstáb ülése után.
Törzs: 

Jana Cibereová, a Nagymihályi Járási Hivatal elöljárója közölte a helyi sajtóval, hogy szerdán reggel 8 órára válságstábot hívtak össze, amelyen Ján Mikas járési tiszti főorvos is részt vesz.

Cibereová szerint a rendkívüli állapot meghirdetésének oka a kanyarós betegek számának hirtelen megnövekedése, amelyre a nagymihályi (Michalovce) kórházban figyeltek fel a hétvégén.

Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) szóvivője a TASR-nek elmondta, hogy a Nagymihályi és a Szobránci járásban május elejétől július 9-ig 161 esetben diagnosztizáltak kanyarót, ebből 68 esetben laboratóriumi vizsgálat is igazolta a betegséget.

A legtöbb megbetegedést Nagymihályban vették nyilvántartásba (89), illetve Deregnyő községben (35), ahonnan a kanyaró terjedni kezdett.

A fertőzöttek közül négyen Nagy-Britanniából hazaérkezve betegedtek meg, a többi eset ezekkel van epidemiológiai összefüggésben – magyarázta a szóvivő.

Štefan Zamba, a nagymihályi kórház járványügyi osztályának főorvosa azt mondta az újságíróknak, hogy kedd reggelig 29-en kerültek kórházba ezzel a dianózissal. A múlt hétvégétől kezdődően az osztályunkon robbanásszerűen emelkedett a betegek száma. Úgy a vizsgálatra érkezőké, mint a kórházi kezelésre szorulóké.

A kórházi kezelésre szorulók összlétszáma több mint 140 volt. Ezek legnagyobb része gyermek volt, statisztikailag a betegek körülbelül 85 százaléka. Jelenleg a gyermekpácienseknek körülbelül fele két éves kor alatt van – tette hozzá a járványöóügyi főorvos.

A főorvos azt is elmondta, hogy a kórház minden munkatársa védőoltást kapott, és a járványügyi osztály férőhelyeinek számát is átmenetileg megemelték. Amennyiben a betegek száma tovább fog nőni, a kassai és az eperjesi kórháznak is készen kellene állnia a betegek felvételére.

Ezenkívül továbbra is szigorúan tilos a beteglátogatás a nagymihályi kórház egész területén.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Rendkívüli állapotot hirdettek a kanyaró miatt egy kórházban
Címlap lead: 
A kanyaró miatt kedden rendkívüli állapotot hirdettek Kelet-Szlovákiában, a Nagymihályi járásban, amely 15:00-kor lépett érvénybe – számolt be a Szlovák Távirati Iroda (TASR). Ezt Jana Cibereová, a Nagymihályi Járási Hivatal elöljárója közölte a sajtóval a válságstáb ülése után.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

„Cukinak” gondolta, hazavitte, majdnem megölt vele húsz embert

Lead: 
A mosómedvék kölykei nagyon cukik és aranyosak, de tutujgatni, pláne hazavinni őket nem a legjobb ötlet. Erre döbbent rá az a nő is, aki egy fiatal példányt vett magához, és közben megfertőződhetett a veszettség kórokozójával. Mindemellett húsz barátja életét is veszélybe sodorta.
Törzs: 

A Colorado állambeli Weld County megyében élő asszony nem is sejtette, mekkora veszélynek teszi ki önmagát és barátait azzal, hogy hazavitt magával egy anyja által hátrahagyott mosómedvekölyköt. Az állat annyira aranyos volt, hogy a bűbájnak a nő barátai sem tudtak ellenállni, összesen húsz ember babusgatta az ártalmatlannak tűnő szőrmókot. Ölelgették, simogatták, szoros kontaktust alakítottak ki az emlőssel. Nem is sejtették, ezzel a meggondolatlan viselkedéssel mekkora veszélynek teszik ki magukat.

Amikor a nő a mosómedvét egy menhelyre akarta vinni, az állatvédők kénytelenek voltak elutasítani a megkeresést, mivel nem volt szabad hely a csöppség számára. Ehelyett a mosómedve egy egészségügyi ellátóhelyre került, ahol természetesen vizsgálatnak vetették alá. Kiderült, hogy az állat a veszettség vírusával fertőződött. A mosómedvével kapcsolatba került 21 embert azonnal kezelni kezdték, állapotukat folyamatosan monitorozzák a szakemberek.

mosomedve.jpg

Fotó: Shutterstock

Ne simogassuk a vadon élő állatokat

Nagyon fontos, hogy ne menjünk közel, pláne ne simogassuk a vadon élő állatokat – hangsúlyozta dr. Mark Wallace, a megyei egészségügyi ellátó központ munkatársa. A kiadott közleményben megjegyezték, hogy az árvának tűnő állatkölyköket nem biztos, hogy a szülők magukra hagyták, viszont addig biztosan nem térnek vissza, amíg az ember a közelben van – írja a Live Science.

A veszettség vírusával való megfertőződés után egy oltással a betegség kifejlődése megakadályozható, ennek hiányában viszont a kórkép még mindig szinte száz százalékban halálos kimenetelű.

A veszettséget kezdetben fejfájás, végtaggyengeség, mérsékelt láz, lehangoltság, álmatlanság jellemzi, majd a következő szakaszban jönnek a légzési és nyelési görcsök, a remegés, az ingerlékenység, dühöngés és az intenzív nyálfolyás. A végső pedig a bénulási szakasz, amely víziszonnyal (a bénulások előtt ugyanis a nyelés, amelyet reflexszerűen már a víz látványa is kiválthat, görcsös fájdalmat okoz), fokozódó gyengeséggel, eszméletvesztéssel jár. Nagyon kevés kivételtől eltekintve ezt követően beáll a halál.

Ez a veszettség lefolyása, amennyiben az érintett nem jut időben oltáshoz.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
„Cukinak” gondolta, hazavitte, majdnem megölt vele húsz embert
Címlap lead: 
A mosómedvék kölykei nagyon cukik és aranyosak, de tutujgatni, pláne hazavinni őket nem a legjobb ötlet. Erre döbbent rá az a nő is, aki egy fiatal példányt vett magához, és közben megfertőződhetett a veszettség kórokozójával. Mindemellett húsz barátja életét is veszélybe sodorta.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A magyar kormány kiáll a határon túli magyarság mellett

Lead: 
„Mind a legutóbbi romániai magyarellenes jogsértések, mind a kárpátaljai magyarság esetében a jogtipró ukrán oktatási törvény és készülő nyelvtörvény kapcsán fontos újra és újra megerősítenünk, hogy kiállunk a határon túli magyarság mellett, és napirenden tartjuk, közvetítjük ezeket az ügyeket a többségi nemzetek felé is” – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetiségpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Törzs: 

A XXVI. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem megnyitóján fontosnak nevezte, hogy immár 26. alkalommal gyűlnek össze a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen a kárpátaljai és más határon túli magyar szervezetek vezetői, képviselői, szakértői, valamint az anyaország politikusai, hogymegvitassák a kárpátaljai és a Kárpát-medencei magyarság dolgait.Méltatta a Kárpát-medence-szerte tartott nyári szabadegyetemek, fesztiválok nemzetpolitikai jelentőségét.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szimbolikusnak, örök érvényűnek nevezte a kárpátaljai szabadegyetem idei jelmondatát, amely szerint „A jövőt magyarul írjuk”.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A magyar kormány kiáll a határon túli magyarság mellett
Címlap lead: 
„Mind a legutóbbi romániai magyarellenes jogsértések, mind a kárpátaljai magyarság esetében a jogtipró ukrán oktatási törvény és készülő nyelvtörvény kapcsán fontos újra és újra megerősítenünk, hogy kiállunk a határon túli magyarság mellett, és napirenden tartjuk, közvetítjük ezeket az ügyeket a többségi nemzetek felé is” – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetiségpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Máris lázadnak a Facebook-adó ellen

Lead: 
Vasárnap életbe lépett Ugandában a közösségi média használatára kivetett adó, amely keretében a netezőknek az összes népszerű közösségi portál és csevegőalkalmazás használatáért napi adót kell fizetniük. Az ugandaiak virtuális magánhálózattal próbálják kikerülni a sarcot, de nem biztos, hogy megéri.
Törzs: 

A részletekről az Origo már beszámolt, a helyi kormány nagy mennyiségű extra adóbevételre számít a szokatlan sarctól. Természetesen az ugandaiak nem örülnek az új adónak, így VPN-szolgáltatások (virtuális magánhálózat) segítségével próbálják kikerülni az adófizetést. Ezek a szolgáltatások elmaszkolják a hálózati adatforgalmat a netszolgáltatók elől, így azok nem tudják megállapítani, hogy az előfizetőik épp adóköteles webhelyet vagy mobilappot használnak-e.

Godfrey Mutabazi, az ország távközlési bizottságának vezetője máris reagált a fejleményre, állítása szerint utasítani fogják a netszolgáltatókat a VPN-ek blokkolására.

Emellett egy facebookos bejegyzésben felhívta a lakosság figyelmét, hogy a VPN-ek használata extra adatforgalommal jár. Emiatt egyáltalán nem biztos, hogy anyagilag megéri kikerülni az adófizetést.

„Ha a vízhez hasonló alapvető cikkeket is megadóztatjuk, akkor miért ne adóztatnánk meg a közösségi médiát? Ez az adó javítani fogja az internetes lefedettséget, erről szól az egész ”– magyarázta Frank Tumwebaze, Uganda informatikai és távközlési minisztere.

Ugandában nem csak a Facebook használata lesz adóköteles, hanem seregnyi más hasonló oldalé, köztük az Instagramé , a Twitteré és a WhatsAppé is.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Máris lázadnak a Facebook-adó ellen
Címlap lead: 
Vasárnap életbe lépett Ugandában a közösségi média használatára kivetett adó, amely keretében a netezőknek az összes népszerű közösségi portál és csevegőalkalmazás használatáért napi adót kell fizetniük. Az ugandaiak virtuális magánhálózattal próbálják kikerülni a sarcot, de nem biztos, hogy megéri.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Szörnyű vége lett a játéknak: lyukat égetett a saját szemébe a kisfiú

Lead: 
A lézer pointerek eleve nem számítanak biztonságos eszközöknek, komoly károsodást tudnak okozni az ember látószervében. Sajnos egy kilencéves görög kisfiú nem volt ezzel tisztában, többször a saját szemébe világított vele, aminek az lett a vége, hogy egy lyuk keletkezett a retinájában. Az orvosok szerint a károsodás helyrehozhatatlan.
Törzs: 

lezer_vilagito_toll_lezertoll.jpg

A gyermek arra panaszkodott, hogy bal szemével nem lát rendesen, így a szülei végül szemészhez vitték. A szakértők vizsgálata azt mutatta, hogy míg a jobb szem látásélessége 20/20-as értéket kapott, ugyanez a bal szem esetében csak 20/100 volt.

A tüzetesebb vizsgálat során kiderült, hogy a lézermutatóval a fiú egy hatalmas lyukat égetett a makulájába, vagyis a szem éleslátásért, valamint színek észleléséért felelős területébe.A lyuktól nem messze ráadásul két további sérülést is észrevettek a szemészek.

Veszélyes „játékszerek"

A lézermutatók okozta retinasérülések nem számítanak ritkának, mindenféleképpen veszélyes eszközökről beszélhetünk. 2012-ben például esettanulmány született arról, hogy egy 5 mW-os lézerpointerrel komoly sérüléseket okoztak egy 13 éves fiú látószerveiben. Bár a tinédzser rendbejött, sorstársa már nem volt ilyen szerencsés: a szintén 13 éves gyereknek az öccse világított a szemébe egy 50 mW-os lézermutatóval. A szembe villantás csupán egyetlen másodpercig tartott, az áldozatnak mégis gyógyíthatatlan látássérülése lett.

szemserules.jpg

Forrás: ANDROUDI AND PAPAGEORGIOU/NEJM

A mostani esetnél nem tudni, milyen erősségű lézert használt a sérült, csupán az biztos, hogy az apa egy utcai árusnál vette a készüléket. Könnyen elképzelhető tehát, hogy nem a valós teljesítmény szerepelt a termék csomagolásán.

Sajnos a lyuk olyan nagy, hogy műtéttel sem hozható helyre.A The New England Journal of Medicine című orvosi szakfolyóiratban közölt cikk szerint a beteg bal szemének látóképessége 18 hónappal a baleset után is változatlan maradt – írja a Science Alert.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Szörnyű vége lett a játéknak: lyukat égetett a saját szemébe a kisfiú
Címlap lead: 
A lézer pointerek eleve nem számítanak biztonságos eszközöknek, komoly károsodást tudnak okozni az ember látószervében. Sajnos egy kilencéves görög kisfiú nem volt ezzel tisztában, többször a saját szemébe világított vele, aminek az lett a vége, hogy egy lyuk keletkezett a retinájában. Az orvosok szerint a károsodás helyrehozhatatlan.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Nem döntenek a betelepítési kvótáról az EU-csúcson

Lead: 
Pócza István, a Századvég Alapítvány vezető kutatója szerint az európai uniós tagországok állam- és kormányfői a mai találkozójukon nem döntenek majd a közös migrációs és menekültpolitikáról, mivel a tagállamok véleménye élesen eltér ebben a kérdésben.
Törzs: 

Pócza István az M1 aktuális csatornán azzal indokolta véleményét, hogy a sorososztrák elnökségnek a határok védelme az elsődleges,így az unió hiába bízza rá a kvótarendszer kialakítását.

Emlékeztetett: Angela Merkel német kancellárnak vasárnapig kell egy úgynevezett európai megoldást felmutatnia.A kutató szerint ezért járt el a minicsúcs összehívása érdekében is, ahol a tagállamok között éles véleménybeli ellentétek mutatkoztak meg, előre vetítve a csütörtöki találkozó sikertelenségét.

sziriai_migransok_menekultek.jpg

Forrás: AFP/IAKOVOS HATZISTAVROU

Jelenleg Angela Merkel sokkal inkább megosztja, mintsem egyesíti Európát, elszakadt az európai valóságtól, és nem képes gondolkodását a jelenhez és az aktuális kihívásokhoz igazítani – fűzte hozzá Pócza István.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Nem döntenek a betelepítési kvótáról az EU-csúcson
Címlap lead: 
Pócza István, a Századvég Alapítvány vezető kutatója szerint az európai uniós tagországok állam- és kormányfői a mai találkozójukon nem döntenek majd a közös migrációs és menekültpolitikáról, mivel a tagállamok véleménye élesen eltér ebben a kérdésben.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Meryl Streep és Cher szuperhősöknek álltak

Lead: 
Cher a Mamma Mia 2 kapcsán James Corden műsorában vendégeskedett, itt állt elő azzal, hogy kolléganőjével, Meryl Streeppel milyen veszélyes kalandba keveredett New York utcáin, melynek pozitív kimenetele lett: megmentettek egy nőt New Yorkban.
Törzs: 

meryl_streep_cher.jpg

Fotó: GETTY IMAGES/AFP/2003 GETTY IMAGES/EVAN AGOSTINI

Épp jégkrémet akartak venni, amikor sikoltozást hallottak, majd azt látták, hogy egy jókora férfi egy nő ruháit tépkedi. Streep és Cher is elkezdett kiabálni és futni a tettes felé, az pedig feléjük tartott egy ideig, de aztán inkább elmenekült.

A megtépázott nő, miután ellenőrizte, hogy megvan-e mindene, ráismert a megmentőire, és talán még nagyobb sokkba került, mint a támadáskor: azt mondta, egy kávézóban dolgozik, de színésznő szeretne lenni, az összes barátja irigykedni fog rá.

Nézze meg videón is Cher beszámolóját:

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Meryl Streep és Cher szuperhősöknek álltak
Címlap lead: 
Cher a Mamma Mia 2 kapcsán James Corden műsorában vendégeskedett, itt állt elő azzal, hogy kolléganőjével, Meryl Streeppel milyen veszélyes kalandba keveredett New York utcáin, melynek pozitív kimenetele lett: megmentettek egy nőt New Yorkban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak