Az Aggteleki Nemzeti Park szakembere azt mondta, tudtak az igazgatóság területén található farkasok létezéséről. – Pontosan nem követjük, de a körülbelüli útvonalát ismerjük annak az öt farkasnak, amelyek a Zemplénben élnek. Ahhoz, hogy minden lépésüket számon tarthassuk, jobb technikai felszereltségre lenne szükségünk. Így a terepi monitoringon használt vadkamerák felvételére hagyatkozunk, amellett, hogy az erdőt járó kollégáink – erdészek, vadászok –, valamint a turisták is mindig hoznak információkat arról, merre látták ezeket az állatokat.

A vadkamerák mozgásra aktiválódnak. Húsz másodpercen keresztül készítenek felvételt, majd öt másodpercre leállnak, és az újabb mozgásra aktiválódnak ismét, újabb húsz másodpercre.

– Az összes nagyvadfaj megtalálható a Zemplénben, amely Magyarországon honos – vaddisznók, különböző szarvasok, olykor őzek, és gyakorta rókák is. Előfordul néha, hogy vadmacskákat vagy hiúzt is rögzít a kamera, amely tízből kilenc alkalommal értékes felvételeket készít. Ezek segítségével tudjuk megállapítani, hogy bizonyos állatok milyen napszakban járnak egy-egy helyen, illetve ami még fontosabb, hogy milyen egyedsűrűségben élnek. Hogy például száz négyzetkilométeren hány ilyen állat található – magyarázta Szabó Ádám.

A szakreferens elmondta, a felvételeken olykor ráismernek egy-egy konkrét egyedre is, ha annak egyéni bélyeg van a testén, például különleges a szőrének a  mintázata. – A mostani felvételről megállapítható, hogy a farkasok egy meredek völgyből jönnek fel, még a leheletük is látható. Zemplénben ez a falka már több mint tizenöt éve jelen van. A nyolcvanas évekből is vannak feljegyzések farkasokról, sőt, már a hetvenes évek elején is jelezték vadászok, erdészek, hogy láttak ilyen állatokat. Viszont 2000 előtt nem nagyon volt itt ismert a kotorékuk, ahol kölykök születtek, de ma már szaporodnak is. Mindez azt jelenti, hogy Magyarországról csak időszakosan tűntek el ezek az állatok – mondta a szakember.

Akik gyakorta járják az erdőt, szeretik a túrákat, jól tudják, milyen különleges élmény farkast látni. – Miután nagy ívben elkerülik az embert, nagyon ritka, hogy kirándulók találkozhatnak velük. Ezek kitüntetett helyzetek. Ha látnak is egy farkast, ez általában csak nagy távolságból lehetséges – hangoztatta Szabó Ádám, kiemelve, hogy nem kell tőle félni, nem kezd el rohanni az ember felé, inkább menekül.

Mint megtudtuk, a felnőtt példányok bejárják a Bükk teljes területét, az is előfordul, hogy a Bükki Nemzeti Park határait is átlépik.

Minden évben megemlékeznek a magyar kultúra napjáról a Cine-Mis Nonprofit Kft. mozitermeiben. Bíró Tbor ügyvezető elmondta, már hagyomány náluk, hogy magyar filmet vetítenek ilyenkor. – Idén azért választottuk Reisz Gábor második filmjét, mert december 27-én volt a bemutatója, tehát friss, új film, ráadásul nagy sikere volt. Ez a tehetséges, fiatal rendező első filmjével, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című művével Zukor Adolf-díjat nyert a 2014-es CineFesten. Számunkra természetes, hogy a magyar kultúra napján a magyar filmművészetet helyezzük előtérbe. Ezzel is fel szeretnénk hívni a figyelmet, milyen nagyszerű alkotások születnek ma és születtek korábban is. Tavaly a Körhinta felújított változatát vetítettük a nézőknek, a régi, kultikussá vált klasszikust – hangoztatta Bíró Tibor.

A most vetített film alcíme: A szerelem viccesen tud agyonnyomni! A történet szerint a harminchárom éves Merthner Tamás magánélete romokban hever, mert párizsi ösztöndíjas barátnője, Anna éppen most szakított vele. Tamás a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e igazán, amikor már gyakorlatilag nincs. A magánéleti problémák feldolgozása mellett, szubjektív képet kapunk a filmben Magyarország jelenéről is.

Két éve működött a Vasgyárban a BisztrÓgyár étkezde, amikor a tulajdonosok úgy döntöttek, bővíteni kellene a kis vendéglátóhelyet. – Egy nagyobb teraszon gondolkodtunk, hiszen volt már egy tizenkét férőhelyes teraszunk a hat benti férőhely mellett. Aztán hallottunk arról, hogy az MVK Zrt. eladja a már nem használt buszait. Akkor azt gondoltuk, hogy ebben a környezetben ez egy nagyon különleges látványosság lenne – mondta el Csik Mária, aki szerint ez a megoldás költségesebb ugyan, de érdekesebbé teszi a helyet. – A busz ülései jó állapotban voltak, ezek tehát megmaradhatnak székekként. Közéjük asztalokat teszünk, így remélhetőleg már tavasztól akár nyolcfős társaságok is leülhetnek nálunk, összességében pedig akár huszonöt-harminc embert is vendégül láthatunk - tette hozzá.

A terasz padlóját megeemelték, hogy egy szintben legyen a buszéval. A pozdorjára műfű került, boltíveket alakítanak ki a busz és a terasz között, a vezetőfülkét viszont úgy hagyják, ahogyan azt évtizedeken keresztül használták a buszvezetők. – Hétvégéken most még zárva vagyunk, mert a hétköznapi menüztetés a fő profilunk, de szeretnénk, ha hamarosan egy-egy születésnapi zsúrra is sort keríthetnénk, ahol a gyerekek várakozás közben kipróbálhatnák a vezetőülést.

Meghagyjuk a busz eredeti világítását is, hogy megmaradjon az eredeti hangulata. Szeretnénk, ha a hely minden része pozitív életérzést sugározna – hangoztatta a tulajdonos, aki azt tervezi, a busz ablakaiba olyan fóliákat tesz, amelyeken  vidám, együtt étkező családokat jelenítenek meg. Kívülről a busz kerekeit tányérra emlékeztető díszítéssel szeretné eltakarni, melyek mellé kés-villa kerül majd.

Csík Mária elmondása szerint a környéken dolgozók szeretik a főztjüket, törzsvendégeik vannak, naponta körülbelül ötven főt szolgálnak ki menüjükkel. Járnak hozzájuk a környékbeli üzemekből, a Factoryból és a MISEK Diósgyőri Rendelőintézetből is.

A belvárosban található Öreg Miskolcz Hotel mintegy ötven fő befogadására képes négycsillagos szálloda, szaunaparkkal is rendelkezik. Szilágyi Zoltán szállodavezető elmondta, szilveszterkor és az előtte lévő napokon magas kihasználtsággal működött a szálloda, már októbertől látták, hogy így lesz, sokan lefoglalták a szállást jó előre az év végére. Most, január elején is nagyon sok foglalás érkezik, főleg cégek részéről, a pihenni vágyó vendégek korán elkezdik foglalni a szállást a március 15-ei és a húsvéti időszakra is.

Oravecz Gergely, a Hotel Aurora szállodavezetője úgy nyilatkozott, olyan sokan jöttek hozzájuk tavaly év végén, hogy szinte meglepődtek a karácsonyi kihasználtságon. – Hozzánk több vendég érkezett a szeretet ünnepén, mint szilveszterkor, és már nem először történt így. Régen meghittebben ünnepeltek az emberek, ma azonban már egyre divatosabb a komfortos pihenés. Most leginkább nagyobb családok jöttek, testvérek a családjaikkal vagy gyerekes család a nagyszülőkkel együtt, akár két-három szobát is lefoglaltak maguknak két-három éjszakára. A két ünnep között hetven százalékos volt a kihasználtságunk, szilveszterre ez a szám hetvenöt százalékra bővült, a szállóvendégek vonatkozásában. Szilveszter éjszakáján gálavacsorát kínáltunk a nálunk ünneplőknek, valamint minikaszinót szerveztünk, és tűzijátékkal szórakoztattuk őket. Összesen százhúsz fő volt jelen, megtelt az éttermünk – összegezte a szállodavezető.

Az Avalon teljes teltházzal működött az ünnepek alatt. Poncsák Pál szállodaigazgató elmondta, december 24-e most először hozott számukra ekkora kihasználtságot. – Eddig az volt a trend, hogy az emberek a szentestét otthoni környezetben töltik, és másnap indulnak wellnessezni. Úgy látszik, ez ma már megváltozott. Hatvanöt szobánk van, áltagosan százötven vendégünk volt karácsonykor és szilveszterkor. Az év utolsó napján három helyszínen készültünk zenés programmal, vacsoraesttel, fellépett nálunk például Kocsis Tibor is. Minden évben más a tematikánk, volt olyan vendég, aki már a következő évi szilveszter iránt is érdeklődött. Gyermekbarát szálloda lévén a kicsikre külön koncentrálunk, képzett animátorok szórakoztatják a gyerekeket kézműves foglalkoztatóval, mesemozival, hajnali 2-ig manódiszkóval, míg szüleik is kikapcsolódnak saját korosztályukkal. Itt bőven van foglalás már most húsvétra is.

Kocsis István Miskolcon, Görömbölyön született 1940-ben. A Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemen tanult, ahol 1964-ben kapott orvosi diplomát. Onnan egyenes út vezetett élete legfőbb színhelyére, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházba, a szülészeti-nőgyógyászati osztályra, ahol harminckét éven át, 1996-ig dolgozott, 1973-tól adjunktusként, 1982-től másodfőorvosként.

Ekkor pályázta meg a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosi állását, ahol 1997-ben kezdett. Itt dolgozott, míg nyugdíjba nem ment. A következő és egyben utolsó állomás 2002-től a MÁV Rendelőintézet volt, ahol még 2015-ben is tevékenykedett nyugdíjas orvosként.

Egyetemi tanulmányai alatt dolgozott az Igazságügyi Orvostani Intézetben, ahol díjnyertes pályamunkát írt. 1965-től tagja volt a Magyar Nőorvos Társaságnak, egyik alapítója e társaság Endoscopos Szekciójának. 1968-ban szakvizsgázott, ami után rendszeresen oktatott több iskolában.

A tudományos munkába már viszonylag korán bekapcsolódott, első önálló közleménye 1970-ben jelent meg a Borsodi Orvosi Szemlében. Ugyanekkortól két éven keresztül vett részt a koraszülések okait és megelőzését kutató témában. 1977-ben Drezdában egy kongresszuson is tartott előadást. 1978-ban szakmai és társadalmi munkája elismeréseként „az egészségügy kiváló dolgozója” kitüntetésben részesült.

1980-ban egyik szervezője volt a beinduló megyei terhesambulanciának. Ugyanebben az évben három hónapra kinevezték az Ózdi Kórház szülészet-nőgyógyászati osztálya vezetőjének is. Mikor másodfőorvos lett, tehát 1981-től a szakmai munkáján kívül képzési foglalkoztatást szervezett orvostanhallgatóknak és szigorló orvosjelölteknek, illetve ellenőrizte is őket. 1984 után évente több tudományos ülést rendeztek az osztályon, ezeknek aktív részese és szervezője volt.

Egy év múlva alapító tagja volt a MAB Perinatológiai Szekciójának, ahol két kutatási témát is vezetett. A megyében a nőgyógyászati daganatos megbetegedések megelőzésével, rákszűrések megszervezésével foglalkozott. 1986-ban egész Tiszaújvárosra kiterjedő reprezentatív szűrővizsgálatot végeztek.

1988-ban kinevezték az egészségügyi főiskola miskolci tagozatára, ahol öt évig tanított. Ezen időszak alatt tizenhat tudományos közleménye jelent meg országos szaklapokban és nyolcvannégy tudományos előadást tartott.

Továbbképzést végzett laparoscopos vizsgálatban. Az új technológiáról régiónkban ő szervezett először tudományos ülést 1990-ben. Két év múlva Hamburgban, majd egy évre rá Salzburgban vett részt endoscopos továbbképző kurzuson.

Szikszói munkássága alatt indították be a lehetőséget az együttszülésre és az erre való kiscsoportos felkészítést. Ekkor vezették be itt is és terjesztették ki a terápiás laparoscopiát. Az osztály orvosai aktívan vettek részt tudományos rendezvényeken.

Feleségével 1965. november 7-én ismerkedtek össze, két év múlva pedig összeházasodtak, vagyis ötvenegy éve. Két fiuk született, akik mindketten orvosok lettek, közülük a nagyobbik, Kocsis Norbert viszi tovább a szülész-nőgyógyász szakmát a megyei kórházban.

Kocsis István szerelme volt a Balaton, minden nyáron ott volt családjával, utoljára idén. Kedvenc időtöltését szolgálták a könyvek, minden történelmi vagy irodalmi kérdésre tudta a választ. Élete végén már négy unokával büszkélkedhetett, akik közül a legidősebb, Gergő ma már orvostanhallgató Debrecenben.

Középiskolásként eleinte még az ügyvédi pályával kacérkodott, de végül az orvosi mellett döntött, és jól döntött, mert mint ahogy egy 1999-es interjúkötetben nyilatkozta: „ez a szakma szépsége sokszínűsége miatt tetszik nekem.” „A szülész asszisztál a terhesség kiviselése [közben], a szülés, egy új élet létrejöttében.” Sikernek könyvelte el a betegek háláját.

Igazi lokálpatriótának és Istenhívőnek tartotta magát. Két fontos élettere volt: családja és hivatása. Mindkettőben kiegyensúlyozott, boldog emberként élt, mert mint családjának írta, ezekben „megtaláltam az életem értelmét.”

Kisebbik fia, Levente úgy emlékszik vissza rá, csodálatos apa volt. – Amit csak lehetett, mindent értünk tett. Keveset láttuk, mert sokat dolgozott, de ha otthon volt, mindig velünk, a fiaival foglalkozott. Nagyon melegszívű, nagyon őszinte és jólelkű ember volt. Soha egyetlen rossz szót nem mondott senkiről, minden embert el tudott fogadni a problémáival együtt. Nem tudtunk vele végigmenni az utcán úgy, hogy ne állították volna meg lépten-nyomon hálálkodva. A műtétes szakmában, a nőgyógyászatban nagyobb kihívást látott, mint a szülészetben, szeretett segíteni az embereken. Nem volt kérdés, hogy orvosok leszünk, hiszen belénk ivódott az az orvosi szeretet, amit adott – mondta Kocsis Levente.

Kocsis István október 25-én hosszan tartó, méltósággal viselt betegsége után hetvennyolc éves korában hunyt el. Templomi megemlékezése november 7-én délután 2 órakor lesz a Görömbölyi görögkatolikus templomban.

Már a műsoruk címe is sokat elárult: "Szakrális zenei utazás a nagyvilágban". Ehhez híven, énekeltek görög-bizánci köszöntőt, szerb himnuszt, magyar zsoltárt, orosz könyörgést, zulu nyelvű gospelt, indiai vallásos dalt valamnt dél-afrikai és arámi imákat is.

Nem lehet egyszerű nyolc ilyen erős – és mégis tiszta – hangot összeszedni. És tudjuk, nemcsak ezek a kitételei a kórusban való éneklésnek. Szükséges a próbákon való  rendszeres részvétel – nem is akárhogyan – hiszen ha dolgozunk, akkor azt csak mindent beleadva érdemes csinálni! Ahogy mondani szokták: úgy, hogy „beüljön” a dallam a torokba. Rutinná kell, hogy váljon az ének, a szó legnemesebb értelmében. Hiszen ha egyszerűen „csak” rutin lenne, nem tudnánk ennyire élvezni – hol maradna akkor a szív? Ezt azok érthetik igazán, akik maguk is megtapasztalták a kórista létet.

Visszatérve a Szent Efrémre: épp a fenti gondolatokon morfondíroztam, amikor olyan távol-keleti dallamokat kezdtek énekelni, amelyekben nem csak fél hangok vannak! Nem gondoltam, hogy fokozni tudják még a rácsodálkozásomat – hirtelen kíváncsi lettem, hogyan nézhet ki egy negyed hangokat is tartalmazó kotta. Ez olyan, mintha a zongora fekete és fehér billentyűi közé szürkéket is tennénk...

A műsor maga tökéletes felépítéssel, fokozatosan jutott el az isteni mély nyugalmat árasztó és harmóniára törekvő énekektől az „érzem az ereimben lüktető zenét” zsibongó érzéséig. Az est tetőpontján olyan átütő erővel adtak elő egy dél-afrikai imát, mintha legalább harminc ember törzsi szertartásába csöppentünk volna bele. Ezt az érzetünket mélyítette a dob hangja is.

A kevesebb néha több elv alapján, csak ritkán szólalt meg hangszer az előadás alatt, és azok is különleges hangzást kölcsönöztek az énekhangoknak.A koncert után volt szerencsém megkérni Bubnó Tamást, az énekkar alapítóját és vezetőjét, hogy mutasson nekem egy előbb említett kottát, de nem tudta teljesíteni kérésemet. Azt mondta, hallás alapján tanulják meg a negyedhangokból álló dallamokat, és utána rengeteget gyakorolják azokat.

A budapesti Szent Efrém Férfikar honlapján a következő szöveg található: „A klasszikus zene sokak számára egy elavult jelenséggé vált, amit kevesen értenek és talán még kevesebben élveznek. A Szent Efrém Férfikarban feltett célunk, hogy rácáfoljunk erre az elgondolásra. Akár mély tónusú ortodox zenét, akár hajlékony mediterrán bizánci dallamokat, akár játékos Bartók-feldolgozásokat, akár veretes Liszt-himnuszokat, vagy éppen világslágereket éneklünk, mindig egy cél lebeg a szemünk előtt: amit csinálunk, az legyen jó! Legyen jó énekelni – és legalább annyira jó hallgatni.” Hát, kedves Szent Efrém! Jó volt hallgatni Titeket, köszönjük az élményt.