2024. április 19. Emma

Változott az útdíjrendszer február 1-től

Lead: 
Vasárnaptól változtak az útdíjfizetés szabályai. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 40 százalékkal hosszabb útszakaszt használhatnak matricával az autósok. A sztrádát a megyehatáron túli első lehajtóig használhatják ezentúl. A feleslegessé vált matricákat kezelési költség nélkül visszaválthatják.
Törzs: 
Nem

Január elsejétől külön megyei matricák is válhatók, amivel sok esetben jobban jár az autós, mint korábban, amikor országos autópálya-matricát kellett vásárolnia. Mint Beke József elmondta a Miskolc Televízió érdeklődésére, az éves matrica sokkal drágább volt, mint most a megyei. Hozzátette, neki három megyeire és egy országos matricára van szüksége, ami számára sokkal előnyösebb, mint a korábbi rendszer.

A kormány a januári próbaüzem tapasztalatai alapján véglegesítette a rendszert – ismertette a nemzeti útdíjfizetési szolgáltató szóvivője. Kibédi-Varga Lajos úgy fogalmazott, az új szabályozás értelmében a matricát a szomszédos megye első csomópontjáig lehet használni. A B.-A.-Z. megyei matricával ez azt jelenti – fűzte hozzá a szóvivő –, hogy a 114-es számú füzesabonyi csomópontig lehet használni Heves megyében az M3-as autópályát, Hajdú-Bihar megyében pedig a B.-A.-Z. megyei matrica a 175-ös számú csomópontig, Polgárig érvényes.

Így mintegy 40 százalékkal, vagyis közel 30 kilométerrel nőtt a megyei matricával igénybe vehető útszakaszok hossza.

Miskolcon a Pesti úton található Sever centerben működik az ügyfélszolgálati iroda, itt lehet március 15-éig személyesen visszaváltani a feleslegessé vált matricákat.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Változott az útdíjrendszer február 1-től (videó)
Címlap lead: 
Vasárnaptól változtak az útdíjfizetés szabályai. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 40 százalékkal hosszabb útszakaszt használhatnak matricával az autósok. A sztrádát a megyehatáron túli első lehajtóig használhatják ezentúl. A feleslegessé vált matricákat kezelési költség nélkül visszaválthatják.
Elsődleges hír rovat: 

Iskolába csalogató ovis vetélkedő a Szabó Lőrincben

Lead: 
A sárkányok és a tűz birodalmában is harcba szállhattak a győzelemért azok a nagycsoportos ovisok, akik ellátogattak a Szabó Lőrinc Általános Iskola vetélkedőjére. Árgyélus királyfi történetén keresztül ismerkedhettek az épülettel és a tanárokkal a gyerekek, akiket sorversenyek is várták a tornateremben.
Törzs: 

szabo_lorinc_isk.jpg

Hatodik éve tarja szokásos iskola-nyitogató rendezvényét a Szabó Lőrinc Általános iskola. Idén 14 intézmény nagyóvodásai érkeztek, hogy megismerkedjenek az iskolával – játékos keretek között.

A mesék birodalmába Árgyélus királyfi vezetésével juthattak el a gyerekek kilenc akadályt leküzdve, eközben a tornateremben ügyességi feladatok várták az óvodásokat. Ezzel együtt persze voltak olyanok is, akinek a sok mese és játékos feladat sem tette túl csábítóvá az iskolát, hiszen itt majd tanulni kell.

fulopne.jpg

A Brigád úti óvodások negyedik éve járnak vissza a Szabó Lőrinc iskola játékos vetélkedőjére.

– Ez minden évben nagyon érdekes, hiszen a gyerekek számára is nagyon élvezetes feladatok vannak, így ha van rá lehetőség,a jövőben is szívesen eljövünk – mondta Fülöpné Fogarasi Márta.

 

Az iskola egy kicsit másképp szerette volna megmutatni magát azoknak a szülőknek és nagycsoportos gyerekeknek, akik az iskolaválasztás kapcsán érdeklődnek az iskolák iránt.

mikitane.jpg

– Úgy gondoltuk, hogy a résztvevők kötetlenebb formában ismerkedhetnek meg nem csak a tanítónénikkel, hanem az intézménnyel, és az itt folyó szakmai munkával. Így több információt kaphatnak rólunk, mintha egy hagyományos fórumon mutatkoznánk be – mondta Mikitáné Újjobbány Erzsébet, a Szabó Lőrinc Általános Iskola igazgatója.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Iskolába csalogató ovis vetélkedő a Szabó Lőrincben
Címlap lead: 
A sárkányok és a tűz birodalmában is harcba szállhattak a győzelemért azok a nagycsoportos ovisok, akik ellátogattak a Szabó Lőrinc Általános Iskola vetélkedőjére. Árgyélus királyfi történetén keresztül ismerkedhettek az épülettel és a tanárokkal a gyerekek, akiket sorversenyek is várták a tornateremben.
Elsődleges hír rovat: 

Idén is folytatódik a Salkaházi-program

Lead: 
Tavaly, csaknem 34 ezer, 60 év feletti miskolci nyugdíjas kapott 10 ezer forintos támogatást. Idén még többeket támogat a Salkaházi-program segítségével az önkormányzat.
Törzs: 

A Salkaházi program folytatását a keddi évértékelőn jelentette be Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. Az időskorúak támogatásáról tavaly nyáron döntött a miskolci képviselőtestület. 2014-ben csaknem 34 ezer, 60 év feletti miskolci nyugdíjas kapott 10 ezer forintos támogatást.

A támogatások szeptembertől érkeztek a nyugdíjasokhoz, később az önkormányzat a rokkant nyugdíjasokra is kiterjesztette a programot. Idén még tovább bővül a jogosultak köre,  de új kulturális programok is lesznek. Kiss János alpolgármester szerint létrejött egy „Salkaházi család Miskolcon.  

kiss_janos.jpg

- 2015-ben egy új kulturális fejezettel bővül ki a Salkaházi program - mondta Kiss János alpolgármester. - Nem csak a 10 ezer forintos pénzadományokat tartjuk fenn a programban, hanem ennek a nagy "Salkaházi családnak" zenés programmal, nagyszabású koncerttel, egy kulturális folyammal szeretnénk idén kedveskedni.

A Salkaházi program idei költségvetése 400 millió forint, ebből jut majd a támogatásokra és a kulturális rendezvényekre is.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Idén is folytatódik a Salkaházi-program
Címlap lead: 
Tavaly, csaknem 34 ezer, 60 év feletti miskolci nyugdíjas kapott 10 ezer forintos támogatást.Idén még többeket támogat a Salkaházi-program segítségével az önkormányzat.
Elsődleges hír rovat: 

Családi napközi hálózatot indít a Vöröskereszt

Lead: 
Családi Napköziket nyit Miskolcon a Vöröskereszt. A Mini Manó Házak két épületét mintegy 50 millió forintos uniós forrásból alakították ki.
Törzs: 

mini_mano_napkozi_150130_fkcs_11.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Az Újgyőri főtéri és a diósgyőri gondozóban összesen 21 gyermeket várnak. Miskolcon 10 önkormányzati bölcsőde működik, 756 férőhellyel. A Szerdahelyi Kálmán úti épület lesz a három csoportból álló hálózat központja. A 21 gyereket 7 fős csoportokban nevelik majd.  

– A mai napon a megyei vöröskeresztnek egy álma teljesül, hiszen átadhatjuk a nagyközönségnek illetve a kisközösségnek a családi napközi hálózatot – mondja Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója.

mini_mano_napkozi_150130_fkcs_7.jpg

A vöröskereszt 2012-ben pályázott a családi Napközi hálózat létrehozására. Mintegy 50 millió forintos uniós támogatást kaptak.

 – A felújítás, a berendezés, az első 10 hónapi működést egy TÁMOP 2.4.5-ös projekt keretében valósítja meg a megyei szervezet, ez alatt az idő alatt térítési díjat nem fogunk kérni a családoktól. Ezt követően állami finanszírozási befogadást kap ez az intézmény, és ezt követően tudjuk majd meghatározni a térítési díj összegét – teszi hozzá Grubert Roland.

mini_mano_napkozi_150130_fkcs_14.jpg

A gyerekeket 5 hónapos kortól 3 éves korig várják. A szakhatósági engedélyek már megérkeztek, várhatóan a napokban a működési engedélyt is megkapja a hálózat.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Családi napközi hálózatot indít a Vöröskereszt
Címlap lead: 
Családi Napköziket nyit Miskolcon a Vöröskereszt. A Mini Manó Házak két épületét mintegy 50 millió forintos uniós forrásból alakították ki.
Elsődleges hír rovat: 

Rendhagyó tárlatvezetés a Gondolatmeneten

Lead: 
Rendhagyó tárlatvezetést tartott a Miskolci Galéria. A Gondolatmenet című kiállítás a szerelemtől háborún át a szenvedélyig vezeti a szemlélőt.
Törzs: 

A Herman Ottó Múzeum képzőművészeti, néprajzi, régészeti és történeti gyűjteményeinek válogatott darabjai a mindenkori érző, gondolkodó és cselekvő emberről beszélnek. Az áprilisig tartó programsorozat nyitó rendezvényén a kiállítás kurátora vezette végig a vendégeket a Rákóczi házban. 

gondolat_menet_150123_fkcs_14.jpg

– Egyes tárgyakra szeretném felhívni a figyelmet. Egyes tárgyak valódi jelentésére. Történetére, vagy bizonyos tárgyak esetében a funkciójára. természetesen a gondolati hátteret is megvilágítva, arról beszélve, hogy ezek a tematikák, az életünk különböző dolgai nem különülnek el egymástól, hanem szervesen összekapcsolódnak. Kiegészítik egymást – mondja Pirint Andrea művészettörténész.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Rendhagyó tárlatvezetés a Gondolatmeneten
Címlap lead: 
Rendhagyó tárlatvezetést tartott a Miskolci Galéria. A Gondolatmenet című kiállítás a szerelemtől háborún át a szenvedélyig vezeti a szemlélőt.
Elsődleges hír rovat: 

Appelspiel – holokauszt drámajáték a galériában

Lead: 
Egy társasjáték, melynek a szabályai percről percre változnak, és ami egyszer előny, az könnyen hátránnyá alakul. Az alkotók szerint mindez közelebb hozza a felfoghatatlan megértését. A nemzetközi holokauszt emléknaphoz és Bócsi Krisztián auschwitz-i fotósorozatához kapcsolódóan drámajátékra várta a Montázs Egyesület a Miskolci Galéria vendégeit.
Törzs: 
Nem

 

appelspiel_holokauszt_150128_vcs_01.jpg

A drámajáték szereplői; Fotó: Végh Csaba

– Pont engem mentettek meg onnan és nem valaki mást. Ha ugyanis ezt racionálisan tekintem, akkor a gondviselés gondolatát is el kell fogadnom. Ha viszont a gondviselés racionalitás, akkor miért nem vonatkozott a többi 6 millióra is, aki ott mind meghalt…? – Kertész Imre, K. dosszié című önéletrajzi ihletésű, regényes párbeszédkötetéből hangzottak el ezek a sorok  a Miskolci Galériában.  

Az interaktív drámajáték ötletét  Bócsi Krisztián auschwitz-i fotótárlata adta. A  galéria vendégei egy olyan társasjáték részesei lehettek, ahol a szabályok percről-percre változnak  és a játékos sosem tudhatja, minek mi lesz a következménye.

appelspiel_holokauszt_150128_vcs_13.jpg

Ki mit választ? Püspöki Péter vázolja a lehetősőségeket

 – Hogyan lehet túlélni a túlélhetetlent, és hogyan lehet verbalizálni azt, ami nem foglalható szóba. Ebben a furcsa együttállásban, hogy a holokausztról beszélünk és közben egy társasjátékot játszunk, talán megéreztethetünk ebből valamit – mondta Püspöki Péter, a Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület vezetője.

Az alkotók szerint mindez közelebb hozza a felfoghatatlan megértését.A dachaui koncentrációs tábor 1933 márciusában kezdte meg működését. 1942-re hat ilyen nagy tábor volt Lengyelországban. A zsidó holokausztnak 6 millióan estek áldozatul. Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét nemzetközi holokauszt-emléknappá.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Appelspiel – holokauszt drámajáték a galériában (videó)
Címlap lead: 
Egy társasjáték, melynek a szabályai percről percre változnak, és ami egyszer előny, az könnyen hátránnyá alakul. Az alkotók szerint mindez közelebb hozza a felfoghatatlan megértését. A nemzetközi holokauszt emléknaphoz és Bócsi Krisztián auschwitz-i fotósorozatához kapcsolódóan drámajátékra várta a Montázs Egyesület a Miskolci Galéria vendégeit.
Elsődleges hír rovat: 

Elfagyhatnak a vízórák

Lead: 
Akár több tízezer forintba is kerülhet egy elfagyott vízcső vagy vízóra cseréje. A fagy leggyakrabban a nyaralóknál vagy a ritkán használt vízvezetékeknél okozhat komoly károkat. Erre a következő napokban érdemes lesz odafigyelni, ugyanis napközben sem emelkedik majd a hőmérséklet fagypont fölé.
Törzs: 
Nem

Így néz ki egy szétfagyott vízóra. A számlapját belül szétnyomta a jég, ilyenkor mindenhol ömleni fog a víz, az órán keresztül is. Ez már működésképtelen, így ki kellett cserélni.

vizora.jpg

Antal Tamás részlegvezető

– Ha a vízmérők szétfagynak, óriási csőtöréseket okozhatnak. Ennek a költségei sajnos a felhasználókat terheli. Mi azt szoktuk javasolni a felhasználóknak, hogy a vízmérő aknát valamilyen szigetelőanyaggal szigeteljék le, az aknának a tetejét vagy magát az aknát is, de úgy, hogy a vízmérőt le lehessen olvasni, tehát az órát szabadon kell hagyni - mondta Antal Tamás a MIVÍZ Kft. építési, hibaelhárítási részlegvezetője.

Szokásos rutinmunkáját végzi Vaszilkó István vízóra-leolvasó a Martin-kertvárosban. Az aknafedlap alatt őt és a tulajdonost is érte korábban kellemetlen meglepetés.

vizora3.jpg

Vaszilkó István találkozott szétfagyott vízórával

– Általában olyan helyeken szokott elfagyni - mondta Vaszilkó István, - ahol kevés vizet használnak, és nincs meg az áramlás.

A vízművek minden évben figyelmezteti a lakosságot, hogy gondoskodjon a fagy elleni védelemről és rendszeresen ellenőrizze vízaknákat. Egy-egy szétfagyott vízóra cseréje ugyanis a figyelmetlen tulajdonosnak több tízezer forintjába is kerülhet.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Jön a fagy, veszélyben a vízórák! (videó)
Címlap lead: 
Akár több tízezer forintba is kerülhet egy elfagyott vízcső vagy vízóra cseréje. A fagy leggyakrabban a nyaralóknál vagy a ritkán használt vízvezetékeknél okozhat komoly károkat. Erre a következő napokban érdemes lesz odafigyelni, ugyanis napközben sem emelkedik majd a hőmérséklet fagypont fölé.
Elsődleges hír rovat: 

Fejlesztések az élhetőbb Miskolcért

Felcím: 
Green City mozgalom
Lead: 
Az élhetőbb európai városokért létrehozott mozgalomhoz Magyarországról elsőként Miskolc csatlakozott. Az Amszterdamot és Milánót soraiban tudó kezdeményezés részeként Miskolcon leginkább turisztikai fejlesztésekre költenének. A zöldebb város jegyében készülhet el a Diósgyőri vár fejlesztésének folytatása, a tapolcai strand, és a Csanyikban a Herman Ottó emlékpark.
Törzs: 

diosgyori_var_140927_vcs_27.jpg

Folytatódik a Diósgyőri vár fejlesztése

A Green City mozgalomhoz 2011-ben csatlakozott Miskolc. Ennek keretében a város uniós költségvetésből csaknem 35,3 milliárd forintot fordíthat fejlesztésekre 2020-ig. A Diósgyőri vár újjáépítése is része az úgynevezett Green City mozgalomnak, csakúgy, mint a II. János Pál pápa tér, vagy a Patak utcai mélygarázs fölötti park. A tapolcai strand a zöld város elvárásai szerint épül. A miskolci önkormányzat a jövőben minden fejlesztést úgy végezne el, hogy az a fenntarthatóbb, élhetőbb várost szolgálja. 

green_city_workshop_150121_vcs_08.jpg

Pfliegler Péter alpolgármester; Fotó: Végh Cs.

 – Már az első fázisban is szorosan bevontuk a Green City-s szakembereket ebbe a munkába és remélem, hogy már mindenki tudja Miskolcon, hogy a rövidesen megnyitásra kerülő strandnak a második fázisában ugyanígy konkrétan az ő szaktudásukat, az ő elvárásaikat, az ő javaslataikat meghallgatva, megértve és átbeszélve fogjuk a második ütemét is megvalósítani  – mondta Pfliegler Péter alpolgármester.

Egyre több turista pihen Miskolcon, így a legtöbb pénzt az idegenforgalomra költik majd. Tovább fejlesztik a Diósgyőri várat.

green_city_workshop_150121_vcs_09.jpg

Lengyel Katalin

– A 15. században volt teteje ennek a várnak, főépítész úr elővette ezeket a régi képeket és ennek szellemében egy koncepció készült - sorolja a terveket Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője. – Visszaépítenénk a tetőt és a tetőtérben szálláshely kialakításában gondolkozunk. De nem wellness szálló formájában, hiszen erre a vár nem alkalmas, csupán szálláshelyekben.

A vizesárkot újra vízzel töltenék meg. Az épülő Lovagi tornák tere összekapcsolódna a várfürdővel, amit szintén megújul, Királynék Fürdője néven.

Miskolctól Egerig kerekezhetünk majd, ha megépül a két várost összekötő kerékpárút. A 80 kilométer hosszú távot szintén a Green City programban építenék meg.

A Csanyikban felépülhet a Herman Ottó emlékpark. Erre engedélyezett terve van a városnak. A park a természettel és az állatkerttel összhangban készülhet el, így várja majd a Bükkben túrázókat.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Fejlesztések az élhetőbb Miskolcért - videóval
Címlap lead: 
Az élhetőbb európai városokért létrehozott mozgalomhoz Magyarországról elsőként Miskolc csatlakozott. Az Amszterdamot, és Milánót soraiban tudó kezdeményezés részeként Miskolcon leginkább turisztikai fejlesztésekre költenének. A zöldebb város jegyében készülhet el a Diósgyőri vár fejlesztésének folytatása, a tapolcai strand, és a Csanyikban a Herman Ottó emlékpark.
Elsődleges hír rovat: 

Élénkülhet a lakáspiac

Lead: 
Most érdemes lakást venni azoknak, akik első otthonukat szeretnék megszerezni. A reálbérek emelkednek, a lakásárak alacsonyak, és a hitelek kamatai rendkívül kedvezőek – állítják az ingatlanpiaci szakértők.
Törzs: 

lakashitel1.png

Fotó: Illusztráció

Miskolcon ráadásul még az országos átlagnál olcsóbban lehet lakáshoz jutni, és most kölcsönt is érdemes felvenni otthonteremtésre. A lakáshitelek kamatai ugyanis még soha nem voltak ilyen alacsonyak, és a forint kölcsönnél még árfolyamkockázat sincs.

 –  5-6%-os kamat illetve THM szinteken járunk, olyan értékeknél, amilyet korábban  devizahiteleknél kínáltak a bankok. Ha egy első lakásvásárló szeretne venni egy 10 millió forint érték alatti lakást, akkor havi 30-40 ezer forintos hitelekre lehet számolni – mondta Kappéter Béla, az FHB Jelzálogbank Nyrt kommunikációs vezetője.

A hitel törlesztése így kevesebbe kerül most, mint egy havi albérleti díj. Sőt a családok akár állami támogatást kaphatnak a lakásvásárláshoz. Azok, akiknek még nincs gyerekük, de vállalják, hogy 5 éven belül családot alapítanak, otthonteremtési támogatáshoz juthatnak. A 40 év alatti házaspárok júliustól újra igényelhetik a „szocpol” támogatást. Így akár 3,2 millió forint állami segítséggel vehetnek használt lakást.

A 2008-as válság óta sokan még most sem szeretnének felvenni hitelt. Ezért az otthonteremtéssel is kivárnak. Míg 5-6 évvel ezelőtt egyetlen négyzetméterért kéthavi munkabérnek megfelelő összeget kértek a lakáspiacon, addig ma valamivel több, mint egy havi bérért lehet hozzájutni a lakások négyzetméteréért. Miskolcon már 60 ezer forintos négyzetméterenkénti áron is kínálnak lakásokat.

kiss_csaba.png

Kiss Csaba

– Jelenleg Miskolcon mélypont van a piacon, de már látjuk a trendfordulót. Belátható időn belül fordul a piac, és növekedés várható – mondta Kiss Csaba, az Imperial Group Kft ügyvezetője. Miskolc viszonylatában ez jövőre, vagy az azt követő évre tehető.

Magyarországon azonban megélénkült a lakáspiac. Tavaly már 106 ezer lakás cserélt gazdát, míg a válság utáni években csupán 90 ezer ingatlant értékesítettek. Idén 120 ezer adás-vételre számítanak az ingatlanszakértők.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Élénkülhet a lakáspiac - videóval
Címlap lead: 
Most érdemes lakást venni azoknak, akik első otthonukat szeretnék megszerezni. A reálbérek emelkednek, a lakásárak alacsonyak, és a hitelek kamatai rendkívül kedvezőek – állítják az ingatlanpiaci szakértők.
Elsődleges hír rovat: 

Laborátadó a Földesben

Lead: 
Természettudományos nagyhatalom lehet Miskolc. Erről Kiss Gábor alpolgármester beszélt a Földes Ferenc Gimnázium laboratóriumának átadásán. Itt 36 diák végezhet egyszerre kémiai, biológiai kísérleteket a 330 millió forintból kialakított és felszerelt új teremben.
Törzs: 

foldes_laboravato_150120_vcs_14.jpg

Fotó: Végh Cs.

Minden tanulónak jut egy tálca, rajta azokkal a kémcsövekkel, vegyszerekkel, amelyek a kémiai kísérletekhez szükségesek. A mikroszkópokkal a molekulák szerkezetét figyelhetik meg a diákok. Eldönthetik, hogy valóban olyanok-e, mint ahogy a modellek ábrázolják. A csillagok vizsgálatához minden adott a Földes Gimnázium új laboratóriumában.A teremben 36 diák fér el, de akár ketté is oszthatják őket, így két csoport dolgozhat egyszerre a laboratóriumban.

foldes_laboravato_150120_vcs_03.jpg

Kiss Gábor alpolgármester és Veres Pál igazgató adta át a laboratóriumot

 – 15 általános iskolával közösen, egy előre kidolgozott projektterv szerint fogunk dolgozni – mondta Veres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója. A bemutatóórákkal, tanulókísérleti órákkal reméljük fel tudjuk kelteni a diákok érdeklődését a viszonylag kevés óraszámú természettudományos tárgyak iránt, és bízunk benne, hogy ezek a fiatalok a természettudományt választják majd a továbbtanulás során.

foldes_laboravato_150120_vcs_07.jpg

Kiss Gábor alpolgármester azt szeretné, ha Miskolc természettudományos nagyhatalom lenne: – A napokban nyújtott be a város egy olyan pályázatot „Tudás Park” címmel, amellyel a város és az egyetem együttműködésében a kutatásfejlesztés, az innováció megerősítését szeretnénk a következő időszakban elérni. Abban hiszünk, hogy egy város akkor képes fejlődni, hogyha a tudásalapú társadalomra épít.

foldes_laboravato_150120_vcs_10.jpg

Az Öveges-programban négy miskolci gimnázium jutott támogatáshoz. A Lévay József, és a Herman Ottó Gimnázium után, most a Földesben is elkészült az új természettudományos labor. 330 millió forintot költöttek európai uniós forrásból. Az Avasi Gimnáziumban két tudományos tantermet építenek. Itt egyenként 20 diák tanulhat majd. Erre is az Öveges-programból kaptak pénzt.

 

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Laborátadó a Földesben - videóval
Címlap lead: 
Természet- tudományos nagyhatalom lehet Miskolc. Erről Kiss Gábor alpolgármester beszélt a Földes Ferenc Gimnázium laboratóriumának átadásán. Itt 36 diák végezhet egyszerre kémiai, biológiai kísérleteket a 330 millió forintból kialakított és felszerelt új teremben.
Elsődleges hír rovat: 

Oldalak