Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Magyarország minél előbb szeretné lezárni az amerikai-magyar politikai kapcsolatokat terhelő nyitott kérdéseket - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában.
Egy fiatal helybéli férfit gyanúsítanak annak a forráskúti nőnek a meggyilkolásával, akinek a holttestét szombaton találták meg, a gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
A félévi adatokhoz képest szeptember végére csaknem másfélszeresére emelkedett a gyed extrában részesülő kisgyermekes családok száma – nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a kormányzati honlapnak.
Elgázolt egy embert Hajdúszoboszló állomáson a Záhonyból Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó Kraszna-Latorca InterCity vonat vasárnap reggel – közölte a Mávinform az MTI-vel.