Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Az elmúlt 24 órában a miskolci és az edelényi rendőrök három, illetve egy, elfogatóparancs alapján körözött személyt fogtak el és vettek bűnügyi őrizetbe.
Az Avasi Borangolás programjaiba hagyományosan, – immár harmadik éve – bekapcsolódik a Földművelésügyi Minisztérium. Az Eredetvédelmi Országjárás keretében a bükkaljai termékekre vonatkozó eredetvédelmi szabályokat és lehetőségeket tekintették át a szakemberek, csütörtök délután Miskolcon, a Megyeháza Dísztermében.
Przemyslben, május 12-én nyílt meg az Ezüst Négyszög Nemzetközi Festészeti Triennále 2018, amelyen öt ország – Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna – több mint 70 művészének 100 alkotása került bemutatásra.
Bővítik a Jegesmedvék otthonát. Az építkezés befejezése után a háromszázat is meghaladja majd az új férőhelyek száma. A Jégcsarnok átalakítása várhatóan június végére készül el.
Tizedik alkalommal rendezték meg a füzérradványi Károlyi kastély parkjában a Vadételfőző versenyt és vadásznapot. A már hagyományos programot a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., az Országos Magyar Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezete és az Északerdő Zrt. közösen bonyolította le.