Az átadó ünnepségen Kriza Ákos köszöntő beszédében kiemelte, az önkormányzat feladata az, hogy a fenntartásában álló intézményeket megújítsa. A polgármester hozzátette, 4 évvel ezelőtt kidolgoztak egy ütemtervet a több mint 30 miskolci óvoda felújítására, a feladatot 2020-ig be is fogják fejezni. Fontosnak tartják – fűzte hozzá a városvezető –, hogy a gyermekeket megfelelő környezetben tudják nevelni, ezért folytatni fogják az óvodák megújítását. Kriza Ákos végül megköszönte a szülőknek a türelmet, az óvoda munkatársainak pedig a segítséget, hogy időben meg tudták nyitni a teljesen megújult intézményt.
Zsíros Tünde óvodavezető köszöntő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy most nemcsak egy gyönyörűen megújult óvodát adnak át, hanem az intézmény fennállásának 40. évfordulóját is ünneplik. A vezető köszönetet mondott a város vezetésének és a polgármesternek a támogatásért, a munkatársainak a segítségért, a szülőknek a türelmükért, a kivitelezőnek pedig a gyors és szakszerű munkáért.
Az ünnepi köszöntőket követően Kriza Ákos, Zsíros Tünde, valamint Kiss János önkormányzati képviselő átvágta a nemzetiszínű szalagot, ezzel hivatalosan is átadva az épületet a gyermekeknek, majd a szülőkkel végigjárták a belső helyiségeket, csoportszobákat. Végül megtekintették az óvodások műsorát is, melyet a 40. évfordulóra készített torta felszeletelésével zártak.
Az óvoda mind kívülről, mind belülről megújult. A fejlesztés célja ugyanis nem csupán az volt, hogy gazdaságosabban lehessen üzemeltetni az intézményt, hanem az is, hogy egy modern, a szükségleteknek megfelelő óvoda jöjjön létre, ami biztosítja a minőségi nevelés megteremtéséhez szükséges feltételeket.
Így a korszerűsítés során kialakítottak egy új, minimum 20 fő befogadására alkalmas csoportszobát, illetve a korszerű pedagógiai módszerek alkalmazására alkalmas oktatási eszközökkel és bútorokkal bővítették az óvoda eszköztárát.
A meglévő szobákat és kiszolgáló helyiségeket felújították, korszerűsítették a belső víz- és csatorna-, illetve az elektromos hálózatot, kicserélték a nyílászárókat, hőszigeteléssel látták el a födémet és a homlokzatot, és akadálymentesítették az épületet.
A 120 millió forintos beruházás 95 százaléka pályázati finanszírozású volt. Miskolc városa a projekthez 6 millió, a kivitelezési munkákhoz további közel 19 millió forint önrésszel járult hozzá.