– Mindenképpen fontosnak tartom, hogy minél több járműtípust megismerjünk. Számomra azonban azért is különösen fontos az ilyen program, mert alig 1,5 hónapja segít a közlekedésben a kutyám, Maja – mondta el a Budapestről érkezett Rédei Alexandra a Miskolc Televízió érdeklődésére. Hozzátette, nagy segítséget jelent számukra, hogy minél több lehetőséget tudnak ilyenkor gyakorolni, akár le- vagy felszállásról legyen szó, vagy éppen arról, hogy helyet keresnek maguknak a vakvezető kutyájukkal a buszon, a villamoson. Rédei Alexandra végül megköszönte az MVK Zrt.-nek, hogy biztosították számukra ezt a lehetőséget.
A vakvezető kutyás fejlesztő tábor szervezői – a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány munkatársai – azzal a kéréssel keresték meg a miskolci közlekedési vállalatot, hogy a dolgozóik segítsék elő a buszokra, villamosokra való fel- és leszállás technikájának fejlesztését, mutassák be a járművek használatát a vak- és gyengénlátó utasok szemszögéből is. A tábor résztvevői így közvetlenül kaphattak praktikus tanácsokat az autóbusz- és villamosvezetőktől, illetve a jegyellenőröktől arról, hogyan célszerű vakvezető kutyával közlekedni az MVK járatain.
Mezősi Tamás, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, az ország minden tájáról, Budapest mellett nagy vidéki városokból is érkeztek vakok és gyengénlátók az egyhetes táborukba. Bár mindennapjaikban használják a közlekedési eszközöket, de most még alaposabban meg tudták vizsgálni a miskolci buszokat és villamosokat, hívta fel a figyelmet az elnök, hozzátéve, ugyanakkor a sofőrökkel, kalauzokkal is több fontos kérdésben tudtak egyeztetni, kérdéseket felvetni a program során. Mezősi Tamás ismertette azt is, hogy a fejlesztőtábor során már jártak a Miskolci Egyetemen is, holnap pedig kirándulni mennek, és meglátogatják a diósgyőri várat is.
A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. kiemelt figyelmet fordít, és lehetőség szerint minden segítséget megad a fogyatékkal élő utasoknak az utazás zavartalan lebonyolításához – emelte ki Csüriné Ficsura Andrea. A közlekedési vállalat kereskedelmi osztályának munkatársa hozzátette, az új villamosok érkezésekor, majd ezt követően a forgalomba álláskor is külön lehetőséget biztosított az MVK arra, hogy a vak-és gyengénlátó utasok megismerhessék, és menet közben kipróbálhassák a Skoda típusú szerelvényt.