2024. április 18. Andrea, Ilma
School túrát szervezett a Műszaki Anyagtudományi Kar
Farkas Ildikó / minap.hu
|
2016. január 15. 15:30
|
frissítve: 2016. január 16. 15:26
Látványos természettudományos kísérleteket szervezett a Miskolci Egyetem középiskolásoknak. A Zenepalotában a Műszaki Anyagtudományi Kar a pénteki gyakorlati bemutatóval a fiatalok pályaválasztását szerette volna segíteni.

– Azért jöttem el, mert anyagmérnök szeretnék lenni – mondta Hardi Alexandra, a Kossuth Lajos evangélikus gimnázium tanulója. – Sokáig vacilláltam, hogy gépészmérnök, vagy anyagmérnök szakra jelentkezzek, de végül utóbbi mellett tettem le a voksomat.

anyagtudomanyikar_bemutato_160115_ja_13.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Molnár Dánielt, a Diósgyőri Gimnázium diákját a fizika érdekli, különösen a hangtanok. Mint mondta, ugyanakkor nagyon szereti a zenét is – főleg most már, hogy megtudta, hogyan működik és képződik a hang.

anyagtudomanyikar_bemutato_160115_ja_4.jpg

A Műszaki Anyagtudományi Kar rendszeresen szervez kísérlet-bemutatókat középiskolásoknak, hogy még inkább betekinthessenek a tudomány világába a fiatalok. Palotás Árpád Bence, a Kar dékánja kifejtette, érdekes kísérletekkel szeretnék „elcsábítani” a középiskolásokat.

– Szeretnénk megmutatni nekik, hogy mi mindennel foglalkozhatnak, ha anyagmérnök képzésben vesznek rész – fűzte hozzá.

anyagtudomanyikar_bemutato_160115_ja_1.jpg

A dékán hangsúlyozta, a Műszaki Anyagtudományi Kar országosan az elsők között, az egyik legnagyobb partnervállalati számmal kapcsolódott be a duális képzésbe.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat